"Korábban egyáltalán nem ismertük őt, persze tudtuk, hogy igazi legenda, akik látták játszani, mindig arról vitatkoztak, hogy Zoli vagy Albert Flórián volt a jobb csatár" - mondta az [origo]-nak volt edzőjéről Szűcs Mihály, aki 1996-1997-ben, a Ferencvárosnál volt Varga játékosa.
"Teljesen váratlanul hozták oda a Fradi élére, mindenki arra számított, hogy Nyilasi lesz az edző. Gyorsan kiderült, hogy nagyon jó szeme van a focihoz, különösen a támadójátékhoz. Ugyanakkor tény, rengeteg súrlódás volt közte és a környezete között, a maximalizmusa miatt gyakran falakba ütközött, állandó harcban állt mindenkivel. Én azok közé a játékosok közé tartoztam, akiket kedvelt, de nekem is volt vele egy kisebb konfliktusom, ami egyetlen másik edzőmmel sem fordult elő a pályafutásom során. Tényleg igazi megosztó személyiség volt, vagy imádták, vagy nem szerették" - mondta Szűcs.
Szeiler József szintén a Fradiban dolgozott együtt Vargával, ám később is jó kapcsolatban maradt egykori edzőjével: "Sokat teniszeztünk együtt az utóbbi időben, szüksége volt a mozgásra, mert volt két, lábon kihordott infarktusa. Egy sérülésem miatt az utóbbi három-négy hónapban elmaradtak a meccsek, ám voltunk olyan viszonyban, hogy egyszer csak felhívott, és sértődés nélkül megbeszéltünk egy találkozót. Mi bármikor fordulhattunk egymáshoz, remélem, ő is a barátai közt tartott számon."
"Nagyon nehéz most Zoliról beszélni, csak a legjobbakat tudom mondani róla. Lelkifurdalásom van, mert keveset foglalkoztunk vele. Nem kereste a társaságot, az embernek erőszakoskodnia kellett vele, hogy jöjjön ő is, találkozzunk. Olyan ember volt, akivel éreztetni kellett, hogy szeretik" - mondta Szeiler.
A volt Fradi-kapus szerint is nehéz természete volt Vargának: "Rengeteg konfliktust vállalt fel, mert volt egy határozott elképzelése, amit minden áron meg akart valósítani. Nem csak a rosszabb játékosokat akarta jobbá tenni, a jókból klasszist akart faragni, mindenkiből igyekezett a maga maximumát kihozni. Ezt a mentalitást annyira át akarta adni, hogy ha erre valaki nem volt vevő, azt nem tudta kezelni, és magára is haragudott ilyenkor. Mikor nem ment jól a Fradinak, egy újságíró azt mondta nekem: az a baj a csapatotokkal, hogy a Varga Zoli szeret a legjobban focizni."
"Fogalmam sem volt, hogy átestem két infarktuson" "Minek panaszkodjam? Igen, sajnos átestem két infarktuson, mégpedig úgy, hogy szinte észre sem vettem. Alighanem a győri edzősködésem ideje alatt történt. Szokás szerint sokat idegeskedtem, bizonyítási vágy munkált bennem, ám az élet jól pofán vágott. Tudja, hogy van ez egy sportolóval. Hasogat, fáj, nyilall a szíve vagy bármije, de oda sem figyel, megy tovább, teszi a dolgát. Én is így voltam, fogalmam sem volt, hogy átestem két infarktuson. De lekopogom, most minden rendben van, ha valami nem stimmel, megyek az orvosomhoz, és rögtön megvizsgál. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de vagy hat szívkatéterezésem volt, szinte megszoktam már. Jobban félek a fogorvostól, mint ettől." Varga Zoltán Nemzeti Sportnak adott interjújából (2010. január) |
Pedig korábban Varga miatt távozott a klubtól a csapat két meghatározó futballistája, Simon Tibor és Telek András. Telek egy taktikai értekezleten szólalkozott össze edzőjével. "Próbáltuk Manci ügyét elsimítani, hiszen nagyon értékes tagja volt a csapatnak, és egyáltalán nem volt rá jellemző az ilyen viselkedés, Zoli azonban hajthatatlan volt, ha valamit eltökélt, abból soha nem engedett" - emlékezett az esetre Szűcs Mihály.
Varga minden edzésen együtt gyakorolt a játékosaival, akiket lenyűgözött edzőjük futballtudása. "Tátott szájjal bámultuk, ahogy ballal és jobbal is tökéletesen bánt a labdával, a kapusok rémálma volt" - mondta. "Érdekes, hogy elég gyenge volt a szeme, ám a pályán szemüveg nélkül is hajszálpontos labdákat adott harminc méterről. Akár a halnak a víz, neki a pálya volt az igazi közege."
"Ha lett volna tizenöt olyan hozzáállású játékosa, mint Zavadszky Gábor, végigverte volna Európát" - állítja Szeiler. "Sajnálom, hogy nem tudatosult az életében, milyen fontos egyéniség, talán legalább a halála után az őt megillető helyre kerül. Nagyon remélem, hogy úgy fog hiányozni sok embernek, ahogy most nekem hiányzik."
Esterházy Péter Varga Zoltánról "Albert mellett a másik félisten Varga Zoltán volt (akinek nem-isteni másik felét az európai focirajongó a hajdani berlini Hertha-bundabotrányból ismerheti). A Zoli. Albert volt az érettebb, a nagyobb, Varga a zseniálisabb, az új. Szemmel nem lehetett követni, amit csinált, hisz ha evvel a lábával cselez, a másikkal támaszkodik, akkor kell még egy harmadiknak is lenni, stb. Megjelent például általa egy olyan lövésszerű passz, ami addig hiányzott a teremtésből. Ma szakmai közhely, még a hátvédek is tudják. Varga 1968-ban a mexikói olimpián kint maradt. Az újságok azt írták, cserbenhagyta a csapatát, az országát. De én nem ezért fakadtam sírva a hódmezővásárhelyi laktanyaudvaron - épp az egyetem előtti katonaévemet töltve gyakoroltam, hogy miként mérjek megsemmisítő csapást az imperialistákra, ha azok megsemmisítő csapást mérnének ránk -, hanem a világot sirattam (azon belül persze főként magamat), nem, ilyen nincs, ez lehetetlen, a világ nem lehet olyan, hogy a Vargazoli (egy szó!) csak úgy elmegy belőle, a csalódás tárgya a világ volt, nem Varga, és a mikor odalépett hozzám egy népi demokratikus őrnagy, hogy mit kaszinózok én itten, mért nem vagyok a századomnál, akkor akár egy szánalmas civil, elküldtem őt csöndesen a francba, pedig tudtam róla, hogy veszélyes vadállat, de valamiképp megérezte, hogy magasabb erők hatása alatt állok, és nem csinált botrányt, legyintett, aludja ki magát, katona, és otthagyott. Egy évvel később, már egyetemistaként, éjjelente tanuláshoz a Saarlandische Rundfunkot hallgattam, mert a Szabad Európa azon a rádión nem jött be. Egyszer - emlékszem, Hajós professzor úr Bevezetés a geometriába című könyvét olvastam, akkor szokhattam rá a "bevezetésekre" - ékes teuton nyelven, magából kikelt őrült hangot hallok, az élvezkedés egyértelmű hajlításaival - máig a fülemben ez az elcsukló sikoltás szinte: 'tunel-trikk, tunel-trikk, coltán várgá', szóval hogy mialatt én megtudtam, hogy két pont közt legrövidebb út az egyenes, Euklidész mindenesetre valami oknál fogva ragaszkodott ehhez, a Varga Zoli oda-vissza épp felbőrözött valakit a nyugat-berlini Olimpia Stadionban; én meg ültem éjjel a szobámban, bevezetve a kelet-európai geometriába, könny szökött a szemembe, és ércesen káromoltam ezt a rohadt világot, Vargát, ezt az országot - hogy így el van csellózva az egész." Részlet az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvből |