Valóra válthatja Pérez rémálmát a Bayern és az Inter

A legnagyobb klasszisok pályafutásában is akad olyan időszak, amikor kevésbé ment nekik a játék, és gyakran előfordul, hogy ez a periódus egy klubhoz kötődik. Persze ha valaki az egyik csapatban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, az még nem jelenti azt, hogy csorbult volna a futballtudása  - ezt az elmúlt hetekben a Real Madridnál alaposan megtanulták.

A madridiak elnökének, Florentino Péreznek valószínűleg az egyik rémálma válna valóra, ha idén Bayern München-Internazionale BL-döntőt rendeznének. A fináléra ugyanis a Real otthonában, a Santiago Bernabéu stadionban kerül majd sor, és a bajoroknak, illetve a milánóiaknak egyaránt olyan játékos a vezéregyéniségük, aki az előző szezonban még Madridban játszott, ám ott nem tartottak rá igényt. A Bayernben Arjen Robben hétről hétre kiváló teljesítményt nyújt, és a csapat leginkább az ő góljai miatt jutott el az elődöntőbe, az Inter támadásait pedig Wesley Sneijder szervezi mesterfokon.

A szakma sokszor másodlagos a Real Madridnál

Az mindkettejük esetében nyilvánvaló, hogy remek futballistákról van szó, a Real azonban egyikükre sem tartott igényt a nyáron, ráadásul elsősorban nem szakmai okok miatt. A szezon kezdete előtt az egyesület elnökének megválasztott Pérez újabb világsztárok megszerzését tartotta a legfontosabb feladatának, és ennek megfelelően két aranylabdást - Kakát és Cristiano Ronaldót - szerződtetett. Ketten együtt több, mint 150 millió euróba kerültek, a kiadásokat pedig tovább növelte a szintén drágán megszerzett Karim Benzema és Xabi Alonso fehér mezbe öltöztetése is.

Mindez azt jelentette, hogy a klubnak néhány játékosát értékesítenie kellett a piacon, és a csapat hollandjai ebből a szempontból ideálisnak számítottak. Sneijder eladásában az is közrejátszott, hogy Manuel Pellegrini nem nagyon számított rá, Robbent azonban szerette volna megtartani, és az előkészületi mérkőzéseken rendre pályára is küldte. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a szélső nem lenne állandó kezdő, ami nem tetszett Robbennek, és egy idő után már ő is távozni akart. Így került végül a Bayernbe, ahol viszont alapembernek számít - akárcsak Sneijder az Interben.

A Real Madrid nem először járt rosszul a nem szakmai szempontok szerint hozott döntéssel. Pérez első elnöksége idején, a galaktikusok korszakában a csapat tagja volt a francia védekező középpályás, Claude Makelele, aki ugyan nem futballozott olyan látványosan, mint Luis Figo, Zinédine Zidane vagy Ronaldo, azonban nélkülözhetetlen volt az együttes játékában. Vele együtt a madridiak két bajnoki címet és egy BL-t nyerte, ennek ellenére 2003 nyarán eladták őt.

Pérez ráadásul egy arrogáns magyarázattal is tetézte a baklövést: "Nem fogjuk őt hiányolni. Technikailag átlagos, nem elég gyors és ügyes ahhoz, hogy átjátssza az ellenfelet, és csak oldalra vagy hátra passzol. Nem fejel jól, és csak a legritkább esetben passzol három méternél messzebbre" - állította az elnök, később azonban valószínűleg megbánta a szavait. A Makelele nélküli Real ugyanis sikertelen maradt, miközben a középpályás új klubjával, a Chelsea-vel nyert két angol bajnokságot, két FA-kupát, két ligakupát, és BL-döntőt is játszhatott.

Nem minden sztárnak ízlik a Serie A

Persze nem mindig a klubvezetés tehet arról, ha egy klasszisnak nem megy a foci, előfordul, hogy egyszerűen nem illik abba a játékrendszerbe vagy stílusba, amit a csapat játszik. A legjobb példa erre talán Thierry Henry, aki az elmúlt évtized egyik legeredményesebb játékosa, de mielőtt az Arsenalhoz került, csak szenvedett a a Juventusban.

Henryt a szakvezető, Marcello Lippi kifejezett kérésére vették meg 1999 januárjában a torinóiak, a játékos pedig azért írt alá örömmel, mert jól ismerte a csapatban játszó két honfitársát, Zinedine Zidane-t és Didier Deschamps-ot. Ám mielőtt bemutatkozhatott volna újdonsült egyesületében, Lippi lemondott, és egyre több híresztelés jelent meg arról, hogy Zidane és Deschamps is távozhat a klubtól. Az új edző, Carlo Ancelotti leginkább jobb oldali középpályásként szerepeltette, ami nem igazán feküdt Henrynak.

Tulajdonképpen csak egy jó meccse volt az egész torinói tartózkodása alatt: a Laziónak idegenben két gólt rúgott. Igaz, akkor a csatársorban szerepelt.

Fél év elteltével el is adták az Arsenalnak, ahol korábbi edzőjével, Arsene Wengerrel dolgozhatott együtt, aki tisztában volt vele, hogy Henry csatárként képes a legjobb teljesítményre - így is lett, hiszen Henry minden klubrekordot megdöntött az Ágyúsoknál.

Hogy a Serie A sokszor kifejezetten defenzív, a védekezésre nagy hangsúlyt fektető stílusa nem kedvező a támadóknak, arról Patrick Kluivert is sokat tudna mesélni. A holland csatárt az AC Milan 1997-ben szerződtette az Ajaxtól, de Milánóban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ugyan csak egyetlen bajnokit hagyott ki, és huszonhatszor volt a kezdő tizenegy tagja, de ebből tizennégy alkalommal lecserélték, és mindössze hat gólra volt képes.

Teljesítményét alighanem befolyásolta zűrös magánélete, abban az időben nemi erőszakkal vádolták meg, és maga a csapat sem volt éppen a topon, csak a tizedik helyen végzett a bajnokságban. Hogy Kluivert ennél többre képes, azt később bizonyította, hiszen miután eladták a Barcelonának, öt idényen keresztül mindig tizenöt gólnál többet szerzett.

www.global-soccer.eu