A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Luigi Del Nerit nevezték ki szerdán a Juventus labdarúgócsapatának új vezetőedzőjének.

Az 59 éves tréner az elmúlt szezonban a Sampdoriát a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyig vezette, majd hétfőn lemondott posztjáról, s - a korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően - a torinóiak ajánlatát fogadta el.

Del Neri mellett Beppe Moratta igazgató is ugyanezt az utat járta be, Andrea Agnellit pedig megerősítették a Juventus elnöki posztján.

A csapat rendkívül gyengén szerepelt a most befejeződött idényben, a Bajnokok Ligájából pedig már a csoportküzdelmek után búcsúzott, mindössze hetedik lett a bajnokságban, így a szezon közben Ciro Ferrara helyére érkezett Alberto Zaccheroni vezetőedzőt sem marasztalták. A torinóiak idén nyáron az Európa Ligában indulhatnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!