Vágólapra másolva!
A Manchester United szurkolóinak igazán vidám estéjük lehetett, csapatuk ugyanis 5-2-re nyert a másodosztályú Scunthorpe ellen, míg a nem éppen kedvelt riválisok közül a Manchester City, a Liverpool és a Chelsea is kiesett.

A Chelsea hiába egyenlített Anelka duplájával 1-3-ról, tíz emberrel a Newcastle ellen - Benajun megsérült, és mivel Ancelotti minden cserelehetőségét kihasználta, a hátralévő majdnem félórát emberhátrányban töltötték a Kékek -, a 90. percben Ameobi fejesével a vendégek jutottak tovább.

Chelsea - Newcastle 3-4

Igaz, a Chelsea hétvégi, Blackpool elleni kezdőcsapatából mindössze Ramires maradt hírmondónak, úgyhogy nem a legerősebb brigáddal álltak fel a londoniak, de ez semmit nem von le a Szarkák érdemeiből.

A negyedosztályban gyengélkedő Northampton még nagyobb bravúrt vitt véghez, miután tizenegyesekkel kiejtette a Gerrardot és Torrest nélkülöző, viszont Aggert, Kirjakoszt, Babelt, Lucast, N'Gogot bevető Liverpoolt.

Így ejtette ki a Northampton a Liverpoolt

Ligakupa, 3. forduló:
Aston Villa - Blackburn Rovers 3-1 (0-1)
gól:
Heskey (59.), A. Young (75., 77.), illetve Givet (34.)

Chelsea - Newcastle United 3-4 (1-2)
gól:
Van Aanholt (6.), Anelka (70., 87., a másodikat 11-esből), illetve Ranger (27.), R. Taylor (32.), Ameobi (49., 90.)

Scunthorpe United (II. osztályú) - Manchester United 2-5 (1-2)
gól:
J. Wright (19.), Woolford (91.), illetve Gibson (23.), Smalling (36.), Owen (49., 71.), Park Dzsi Szung (54.)

Wigan Athletic - Preston North End (II.) 2-1 (0-1)
gól: J. Gomez (87.), N'Zogbia (92.), illetve Treacy (23.)

Liverpool - Northampton Town (IV.) 2-2 (1-0, 1-1, 1-2) - tizenegyesekkel 2-4
gól:
M. Jovanovic (9.), N'Gog (116.), illetve McKay (56.), Jacobs (98.)

West Bromwich Albion - Manchester City 2-1 (0-1)
gól: Zuiverloon (55.), Cox (57.), illetve Jo (19.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!