Vágólapra másolva!
Utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén nem bírt a bosnyák csapattal a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, amely alacsony színvonalú mérkőzésen 0-0-t játszott az Üllői úton. A válogatott így az utolsó két hazai mérkőzésen mindössze egy pontot szerezve csoportharmadik lett, s nem jutott tovább.

Eredmény, U21-es Eb-selejtező:
Magyarország - Bosznia-Hercegovina 0-0
Üllői út, Albert-stadion, 4000 néző
v.: Amirhanjan (örmény)
Magyarország: Gulácsi - Szokol, Korcsmár, Pintér Á., Kádár - Gyömbér (Farkas, 61.), Vass, Varga J. - Szakály D. (Szatmári, 62.), Futács, Lencse (Balázs, 80.)
Bosznia-Hercegovina: Hamzic - Besic, Subasic, Miljkovic, Anicic - Sesar, Kiso, Kozul, Galesic (Sipovic, 91.) - Haurdic, Mujic (Jakovljevic, 67.)

A mérkőzés nemcsak az esetleges továbbjutás halvány reménye miatt volt fontos, hanem ahogy azt Róth Antal szövetségi edző korábban elmondta, a következő korosztály sorsolása miatt: ha nyert volna a csapat, a második kalapba kerülhetett volna a következő válogatott.

Nem lehetett ott a pályán a sárga lapjai miatti eltiltását töltő Németh Krisztián és Gosztonyi András, mindketten vissza is utaztak klubjaikhoz, de a Wales ellen pirosat kapó Debreceni Andrásra sem számíthatott a szakvezetés.

A hiányzók gyakorlatilag el is döntöttek mindent, klasszisai nélkül az együttes (hozzávéve a nagyválogatotthoz kerülő Koman Vladimirt is) alig tudott valami érdemlegeset felmutatni. az első félidőben Korcsmár kapufáján kívül nem sikerült eljutni a kapuig, a második játékrészben hiába támadott többet a csapat, nem sikerült feltörni a bosnyák védelmet.

A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott számára ezzel elúszott a részvétel lehetősége a 2012-es londoni ötkarikás játékokon. A tíz csoport első helyezettjei mellett a négy legjobb második jutott az Eb-részvételért rendezendő oda-visszavágós rájátszásba. A nyolccsapatos kontinensviadalról a legjobb négy kvalifikálja magát a londoni olimpiára.

Első félidő:

A magyar csapat kezdte a mérkőzést, de az első lövést a vendégek eresztették meg, igaz, Kozul jócskán elvétette a célt. A 8. percben Szakály Dénes középre tartó szabadrúgását védte Hamzic kapus.

A két lövés után hosszú percekig a 16-os közelébe nem merészkedtek a játékosok, azt is nehéz lehetett megállapítani, melyik fél birtokolja többet a labdát.

A 24. percben Sesar 26 méteres szabadrúgása a léc fölött szállt el. Az első félóra borzalmasan alacsony színvonalat hozott, a gyengén játszó magyar csapatot többször is lekontrázta az ellenfél, szerencsére Galesicék képtelenek voltak megoldani ezeket a lehetőségeket. A 32. percben Miljkovic csúsztatott veszélyesen a léc fölé.

A 35. percben egy felívelt labdát Futács fejelt le, Korcsmár 15 méterről belepiszkált, a labda pedig a bal kapufáról pattant ki. A 42. percben Vass lövése egy védőn megpattanva vágódott a léc fölé.

Az első 45 percben nem született gól, a meccsről mindent elmond, hogy mindössze egy komoly helyzetet tudtak kidolgozni a csapatok, azt Korcsmár a kapufára lőtte. Ennél több kell a döntetlenhez is...

Második félidő:

Zúg a "Hajrá Magyarok", megkezdődött a második játékrész. Az 51. percben Szakály jobbról játszott középre, Gyömbér pedig ráfordulva a kapura, a 16-os vonaláról centikkel nyesett a bal sarok mellé. Válaszul Mujic éles szögből, jobbról lőtt, Gulácsi szögletre mentett.

Lendületesebb játékra váltott az együttes, de ziccerig nem sikerült játszani a támadásokat. A 61. percben Gyömbér helyére a debreceni Farkas Balázs, majd Szakály helyett Szatmári Lóránd érkezett.

A 71. percben óriási bosnyák helyzet maradt ki, egy kavarodás végén Galesic elé került a labda, de lyukat rúgott, az ellentámadás végén viszont Lencse hiába verekedte magát végre ziccerig, ballal az oldalhálóba lőtt.

Az utolsó negyedórára kedvét vesztette a válogatott, ímmel-ámmal támadott, a 87. percben Szatmári lövése szállt a kapu fölé, majd Futács fejesét fogta nagy vetődéssel a kapus. A 92. percben még Farkas kusza cselei végén Szatmári bikázott a léc fölé.

A gól nélküli döntetlennel a magyar csapat csoportja harmadik helyén zárt, az utolsó két hazai meccsen betervezett kötelező 6 pontból mindössze egyet tudott megszerezni. A bosnyákok ellen az is kiderült, Németh, Koman és Gosztonyi nélkül ez a garnitúra csupán ennyire képes.

"Rúgott gól nélkül nem lehet meccset nyerni. Ez nagy negatívum. A két meccs alapján azt kell mondanom, hellyel-közzel az történt, amit akartunk, de az adódó lehetőségeinkből nem tudtunk betalálni" - mondta a mérkőzést követően Róth Antal szövetségi edző.

A csoport másik mérkőzésén:
Olaszország - Wales 1-0 (1-0)
gól:
Mustacchio (14.)

A csoport állása:

1.Olaszország851212-516
2.Wales851215-616
3.Magyarország84139-711
4.Bosznia-Hercegovina82244-88
5.Luxemburg71162-164

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!