Vágólapra másolva!
Január 31-én éjfélkor lezárult az átigazolási időszak Európában, alábbi cikkünkben áttekinthetik a biztosnak tűnő ügyleteket, illetve a sajtóértesüléseket is. Gera Zoltán távozni akart a Fulhamtől, de végül maradt, csakúgy, mint Dzsudzsák Balázs a PSV-ben. Esetük annyiban különbözik, hogy míg az Angliában szereplő középpályás nem írt alá új szerződést, addig a Hollandiában focizó szélső 2015-ig hosszabbított. A legtöbb pénzt a Chelsea költötte, a londoni klub 50 millió fontot fizet a Liverpoolnak Fernando Torresért, David Luizért pedig 25 milliót utal át a Benficának.

Az átigazolási időszak utolsó napjának a történései:

00:25: immáron hivatalos, hogy Fernando Torres 50 millió fontért a Chelsea-be igazol, a játékos öt és fél évre írt alá. Két angol csapat között eddig még nem fordult elő hasonló mértékű átigazolás. A Chelsea megegyezett a Benficával is David Luiz ügyében, a brazil válogatott védőért huszonöt millió fontot fizetnek a londoniak.

23:53: Andy Carroll öt és fél évre aláírt a Liverpoolhoz, amely 35 millió eurót fizet érte a Newcastle-nek. Az angol válogatott csatár a kilences mezt kapja, tehát Torres távozása is biztosra vehető.

23:50: a Tottenham a szezon végéig kölcsönadta a mexikói Giovani dos Santost a Racing Santandernek.

23:38: a Fulhamban folytatja a Stoke City csatára, Eidur Gudjohnsen. Az izlandi csatár fél évre kölcsönben kerül Gera Zoltán csapatához.

23:20: az Internazionale a szezon végéig kölcsönadta kolumbiai védőjét, Nelson Rivast a Dnyipro Dnyipropetrovszk csapatának.

22:50: a Tottenham 35 millió eurót ajánlott Giuseppe Rossiért, de a Villarreal visszautasította. A Real Madrid is nemet mondott a Manchester Citynek, az angolok Pedro Leónt vitték volna.

22:34: a Blackburn csatára, El Hadji Diouf a skót Rangersben folytatja, amennyiben az orvosi vizsgálaton megfelel.

22:30: a Tottenham bejelentkezett Phil Neville-ért, ám az Everton visszautasította az ajánlatot.

21:51: hivatalosan is a Liverpool játékosa lett Luis Suárez. Az Ajaxtól 26,5 millió euróért érkezett uruguayi válogatott támadó öt és fél évre írt alá - jelentette be a Liverpool. Suárez a hetes mezt kapta.

21.20: az AC Milan szerződtette a Juventus védőjét, Nicola Legrottagliét - írja a Goal.com.

21:32: a Chelsea csatára, Daniel Sturridge kölcsönben a szezon végéig a Boltonba igazol.

21:13: az Aston Villa kölcsönadta Steven Irelandet a Newcastle-nek.

20:50: Vladan Filipovic menedzser elmondta, hogy lezártnak tekinti Gera Zoltán ügyét, a középpályást nem engedi el a Fulham. A játékosügynök délután az [origo]-nak még azt mondta, hogy "a fél Premier League vinné Gerát".

20:38: a Tottenham klubrekordot jelentő 38 millió fontos ajánlatot tett délelőtt az Atlético Madrid csatáráért, Sergio Agüeróért, aki végül úgy döntött, hogy marad a spanyol fővárosban, és szerződést hosszabbít.

20:21: gólerős csatárt igazolt a Napoli, az olasz bajnokságban a második helyen álló csapat szerződtette Giuseppe Mascarát, aki a Catania színeiben eddig ötvenhét gólt szerzett.

20:15: a Wolfsburg Patrick Helmes személyében megtalálta a Manchester Cityhez távozott Edin Dzeko utódát, a Leverkusentől érkező huszonhat éves csatár 2014-ig írt alá.

19:50: a Juventus kölcsönvette a Cagliari csatárát, Alessandro Matrit, és kölcsönadta Amaurit a Parmának.

18:40: Hajnal Tamás fél évre kölcsönbe a VfB Stuttgarthoz igazolt - részletek itt.

18:35: az Internazionale hatmillió euróért leigazolta a Cesena japán válogatott védőjét, Nagatomo Jutót.

18:00: az idény végéig kölcsönben az angol Birmingham Cityben folytatja pályafutását Obafemi Martins, az orosz Rubin Kazany nigériai válogatott csatára.

16:00: a Tottenham hivatalos ajánlatot tett a spanyol Atlético Madrid uruguayi csatáráért, Diego Forlánért, de a londoniak visszautasították.

15:50: Dzsudzsák Balázs meghosszabbította szerződését a holland PSV Eindhovennel. A magyar játékos 2015-ig írt alá.

13.15: ebben az átigazolási időszakban nem kerül új csapathoz Gulácsi Péter, a Liverpool kapusa - tudtuk meg a játékost képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonosától, Pataky Tibortól. "A klub új tulajdonosai is felismerték Péter értékeit, így tudomásunk szerint vagy Brad Jones visszatérése után is marad második számú kapus a csapatnál - ami óriási dolognak számítana -, vagy pedig egy másik angol klubnak kölcsönadva biztosítanak számára játéklehetőséget. Ez utóbbira azonban az átigazolási időszakon túl is van lehetőség, jelenleg nincs napirenden a kérdés" - mondta a menedzser.

12.40: a korábban nagy tehetségnek kikiáltott Freddy Adut a portugál Benfica a török másodosztályban szereplő Caykur Rizespornak adta kölcsön.

11.39: a Middlesbrough másféléves szerződést kötött a Bayern München második csapatánál szereplő védővel, Maximilian Haasszal.

11.30: a Birmingham City megállapodott a Rubin Kazannyal és kölcsönvette az egykori Inter-játékost, Obafemi Martinst.

Akik a topligákból a nyáron szabadon igazolhatóak lesznek:

Premier League: Bogdán Ádám (Bolton), José Bosingwa (Chelsea), Gera Zoltán (Fulham), Patrick Vieira (Manchester City), Paul Scholes (Manchester United), William Gallas (Tottenham), Manuel Almunia (Arsenal)

Serie A: Marco Di Vaio (Bologna), Marco Donadel (Fiorentina), Alessandro Del Piero (Juventus), Alessandro Nesta (Milan), Cristiano Lucarelli (Napoli), Hernan Crespo (Parma), Simone Perrotta (Roma)

Primera División: Thiago Alcantara (Barcelona), Manuel Pablo (Deportivo), Ivan de la Pena (Espanyol), Walter Pandiani (Osasuna), Pedro Munitis (Santander), Jerzy Dudek (Real Madrid), Ivica Dragutinovic (Sevilla), Vicente (Valencia), Marcos Senna (Villarreal)

Bundesliga: Miroslav Klose (Bayern), Patrick Owomoyela (Dortmund), Piotr Trochowski (Hamburg), Marek Mintal (Nürnberg), Torsten Frings (Werder Bremen)


10.20: kétmillió euróért szerződtette a Wolfsburg a Jeju United dél-koreai középpályását, Koo Dzsa-Cseolt. A játékos 2014. június 30-ig, évi 500 ezer eurós fizetésért írt alá. A Stoke City török csatára, Tuncay Sanli négymillió euróért kerülhet a német csapathoz, ha megfelel az orvosi vizsgálatokon.

9:48: az egykori ENSZ-főtitkár, Kofi Annan unokaöccse a norvég Rosenborgtól a német Schalkéhoz szerződött. A ghánai válogatott Anthony Annan 2,5 millió euróért távozott Gelsenkirchenbe, új szerződése 2014. június 30-ig szól.

8.53: a Sunderland szerződtette a Paris St. Germain 26 éves irányítóját, Stephane Sessegnont, míg Paolo Da Silvát eladta a Real Zaragozának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!