Vágólapra másolva!
A Sevilla újabb hazai veresége egyértelművé tette, hogy ebben az idényben aligha lesz versenyben a Bajnokok Ligáját érő helyekért a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Ennek megfelelően a klub keretében legkésőbb a nyáron nagy mozgás várható, és az első távozó a brazil csatár, Luís Fabiano lehet, akit akár már januárban eladhatnak.

Luís Fabiano még 2005-ben szerződött Sevillába, és a kezdeti nehézségek után remekül beilleszkedett a csapatba. Leginkább a 2007-2008-as szezonban ment neki a játék, amikor 24 gólig jutott, de a legutóbbi bajnokságban is 15 alkalommal volt eredményes. Jelenleg azonban nincsen jó formában, egyelőre csak öt gólnál jár, és a hírek szerint szívesen távozna a klubtól, amely állítólag nem is marasztalja, és csak a megfelelő ajánlatra vár.

Tavaly nyáron a Milan 14 millió eurót kínált érte, ám a sevillaiak akkor ezt kevésnek tartották. A jelek szerint most már valamivel olcsóbban is hajlandóak lennének eladni, legalábbis a játékos menedzsere, José Fuentes szerint.

Az ügynök egy nyilatkozatában kijelentette: "Fabiano ugyan nemrégiben hosszabbította meg szerződését, amelyben 20 millió eurós kivásárlási záradék szerepel, de elárulhatom, hogy Spanyolországon kívülre már 12 millióért eladhatják".

A csatár iránt továbbra is Olaszországból a legnagyobb az érdeklődés, korábban a Juventusszal hozták kapcsolatba, de állítólag az Internazionale is bejelentkezett érte.

További átigazolási hírek
A Blackburn Rovers kölcsönvette a Schalke amerikai középpályását, Jermaine Jonest. Angol lapértesülések szerint a Manchester United érdeklődik a Barcelona középpályása, Sergio Busquets iránt.

Az Arsenal kiszemeltje a védelem megerősítésére a Blackburn erőssége, Christopher Samba. A Liverpoolt az Aston Villa szélsőjével, Stewart Downinggal hozták kapcsolatba.

A Tottenham Hotspur állítólag 15 millió eurót ajánlott a Villarreal olasz csatáráért, Giuseppe Rossiért.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!