Nagyot koppant az argentin foci az U20-as selejtezőn

A legutóbbi két olimpián aranyérmes argentin labdarúgó-válogatott nem jutott ki a 2012-es londoni játékokra, miután csak harmadik lett az U20-as dél-amerikai selejtezőben.

A perui hatos torna szombati zárónapján az argentinok hiába verték meg 2-0-ra Kolumbiát, mivel a brazilok 6-0-ra legázolták Uruguayt, így ők lettek az elsők, és az uruguayiak szerezték meg a még olimpiai kvótát jelentő második helyet.

A harmadikként végzett argentinok és a negyedik ecuadoriak csak a júliusi U20-as világbajnokságra kvalifikálták magukat, amelynek Kolumbia ad otthont.

A korosztályos torna gólkirálya a brazil Santos 19 éves sztárja, Neymar lett kilenc találattal. Az 1924-ben és 1928-ban olimpiai bajnok uruguayi csapat 84 év után vehet részt ismét az olimpián.

Nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a húsz éven aluli válogatottak szereplésésből a későbbi nagyválogatott várható eredményeire. Az 1981-es U20-as vébén például Katar ezüstérmes lett, de később mindez még Ázsiában sem hozott előrelépést a katari felnőtt válogatott számára. A ghánai csapat 1993-as ezüstérme is hatalmas sikernek számított, sokan biztosra vették ekkor, hogy ez a generáció végre megvalósítja Ghána régi álmát, és kijuttatja a nagyválogatottat a felnőtt világbajnokságra - erre azonban egészen 2006-ig kellett várni.

De meg is lehet fordítani a dolgot: attól, hogy egy nemzet a húsz éven aluliak között nem szokott kiemelkedő eredményeket elérni, felnőtt szinten ugyanúgy meghatározó maradhat a világ futballjában. A legjobb példa erre Olaszország, amely az U20-as tornákon sohasem jutott be a legjobb négy közé, ennek ellenére az olasz labdarúgás mind a mai napig az egyik legsikeresebb. Az angolok sem remekeltek korosztályos szinten, mindössze kétszer voltak ott a legjobb négyben (1981-ben negyedikek, 1993-ban bronzérmesek lettek), de ez semmit sem csökkentett a labdarúgásban betöltött szerepük jelentőségén.

Egyéni szinten hasonló a helyzet. A múltban az U20-as világbajnokságok legjobbjai között akadtak későbbi világsztárok: 1979-ben Diego Maradona, 1987-ben Robert Prosinecki, 2001-ben Javier Saviola, 2005-ben Lionel Messi, 2007-ben pedig Sergio Agüero kapta a legjobb futballistának járó Aranylabdát - őket nem kell bemutatni a sportág rajongóinak. De vajon hányan hallották például Romulus Gábor nevét, aki az 1981-es junior-vb legjobbja volt?

A középpályás később harmincötször szerepelt a román válogatottban, és ott volt az 1984-es Európa-bajnokságon is, ám nem futotta be azt a karriert, amire tehetsége predesztinálta volna - pályafutása végén még a magyar élvonalban is megfordult (az 1990-es évek elején a Diósgyőrben játszott). Ugyancsak ismeretlen maradt az 1983-as vébé legjobbja, a brazil Geovani, vagy honfitársa, az 1989-es világbajnokságon Aranylabdát nyert Bismarck, illetve az 1995-ös legjobb, az ugyancsak brazil Caio is - mindannyian játszottak a nagyválogatottban, Bismarck még az 1990-es felnőtt világbajnokságra is eljutott, de egyikükből sem lett világklasszis.