Vágólapra másolva!
Az Aranycsapat ugyan nem tudott világbajnokságot nyerni, mégis minden idők legjobb válogatottjai között tartják számon, akárcsak az 1974-es holland együttest. A vita valószínűleg eldönthetetlen, egy blogban azért megpróbáltak rangsort felállítani, objektív szempontok alapján.

Az ír újságíró, Miguel Delaney pár héttel ezelőtt megpróbálta objektív szempontok alapján meghatározni, hogy melyik volt minden idők legjobb klubcsapata. Blogjában rendkívüli alapossággal határozta meg a kritériumokat, megalkotott egy pontrendszert, amellyel össze lehet hasonlítani a különböző korok egyesületeit. Számításainak végeredményeként az 1970-es évad Ajax Amsterdamját tette az első helyre, a holland csapat mögött pedig a Puskás Ferenc-féle Real Madrid, illetve az 1977 és 1984 közötti Liverpool végzett, a jelenlegi Barcelona lett a negyedik.

Az olimpiával nem számolt Delaney

Delaney ezt követően a szurkolókat izgató másik örök kérdésre kereste a választ: melyik minden idők legjobb válogatottja? Sokan az 1970-es brazil csapatot tartják a non plus ultrának, de számos híve van a Johan Cruyff-féle holland válogatottnak, vagy éppen az Aranycsapatnak is. Utóbbi két együttes körül szinte mitikus áhítat alakult ki, éppen a relatív sikertelenség miatt: a két csapatban közös, hogy hiába tartották korszaka legjobbjának, mindkettő elbotlott az utolsó akadályban, "csak" ezüstérmes lett a vébén. Márpedig a világbajnoki siker mindenképpen döntő érvnek számít.

Így gondolta ezt Delaney is, aki a klubcsapatokhoz hasonlóan megint megpróbált egy objektív rendszer alapján pontozni. A nagy tornákon (világ- és kontinentális bajnokságok, Konföderációs Kupa) való szereplést meghatározott pontszámmal értékelte, majd kiszámította, hogy az adott csapat a megszerezhető pontok hány százalékát gyűjtötte be. Ezt még tovább növelte annak megfelelően, hogy a csapat hány tornán szerepelt (két részvétel 1,1-szeres szorzót ért, három 1,2-t, és így tovább). Az összpontszám másik összetevőjeként figyelembe vette, hogy a szóban forgó válogatott konkrétan milyen eredményeket ért el a nagy tornákon, elvégre vb-aranyérmet százszázalékos teljesítménnyel is lehet szerezni, és úgy is, hogy a csapat találkozóinak felén döntetlent játszik. A teljes pontszám harmadik komponensét az összes lejátszott találkozó mérlege adta, vagyis hogy az adott időszakban milyen eredményt ért el. Itt is százalékot számolt, és a három részösszeghez még különböző bónuszpontokat is adott, például a címvédésért, a veretlenségért, a legtöbb szerzett és a legkevesebb kapott gólért.

Világbajnokok előnyben

A fenti számítási rendszer alapján alakult ki a végeredmény, ahol a legjobb harminc közé az összes világbajnok csapat bekerült, az Európa-bajnokok közül azonban több is hiányzik: az 1976-os csehszlovák, az 1992-es dán vagy a 2004-es görög együttes lemaradt a top harmincból.

A ranglistán a dél-amerikai és az európai együttesek dominálnak, más kontinensről csupán az 1988 és 1990 közötti Kamerun tudta beverekedni magát - a legutolsó helyre. A mezőnyben csak egyetlen olyan csapat van, amely nem szerepelt világbajnokságon: az 1941 és 1947 közötti argentin válogatottnak erre nem volt lehetősége, de ebben az időszakban az együttes négy Copa Américát is nyert.

Az első hat helyre csak világbajnokok kerültek: a legjobb együttes, amely ezt nem mondhatja el magáról, az Aranycsapat. Puskásék mindössze három ponttal szorultak a hetvenes évek világ- és Európa-bajnok NSZK-ja mögé, viszont három hellyel is megelőzték a másik nagy vesztest, az 1970-es évek holland együttesét.

Az élen a végeredmény a papírformának megfelelően alakult, az 1970-es brazil csapat lett az első, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy az aktuális spanyol nemzeti tizenegy megelőzze Pelééket. A Mexikóban világbajnokságot nyert brazilok ugyan tökéletesen játszottak a tornán, de ez volt az egyetlen verseny, amin részt vettek, Xaviék ugyanakkor egy Eb-t és egy vébét is nyertek, és 54 találkozójukból 49-en győztek. Könnyen lehet, hogy ha egy év múlva új ranglista készül, akkor már Spanyolország lesz az első, két kontinensbajnoki címmel.

1.Brazília 1970-1973326
2.Spanyolország 2007-2010 325
3.Brazília 1958-1962 319
4.Franciaország 1998-2001 318
5.Olaszország 1934-1938 304
6.NSZK 1970-1976 303
7.Magyarország 1951-1954 300
8.Brazília 2002-2006 288
9.Franciaország 1982-1986 271
10.Hollandia 1974-1978 249
11.Brazília 1993-1995 247
12.NSZK 1988-1990 246
13.Argentína 1941-1947 239
14.Argentína 1985-1990 236
15.Uruguay 1950-1954 234
16.Anglia 1965-1970 232
17.Olaszország 2005-2006 231
18.Argentína 1978 226
19.Brazília 1997-1999 224
20.Hollandia 1987-1990 220
21.Uruguay 1924-1930 219
22.Olaszország 1980-1982 217
23.NSZK 1979-1982 216
24.NSZK 1954-1958 213
25.Szovjetunió 1960-1968 212
26.Olaszország 1968-1970 210
27.Németország 1995-1997 205
28.Brazília 1980-1986 204
29.Lengyelország 1972-1974 191
30.Kamerun 1988-1990 188


www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!