A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A brazil Santos jutott elsőként a labdarúgó Libertadores-kupa idei döntőjébe, miután a múlt heti 1-0-ás hazai sikerét követően szerdán 3-3-as döntetlent ért el a paraguayi Cerro Porteno otthonában.

A mérkőzés első félidejében úgy tűnt, nagyon könnyű dolga lesz a Santosnak, mivel - többek között a jelenlegi legnagyobb brazil tehetségnek tartott Neymar remeklésével - 3-1-es előnnyel vonulhatott a szünetre. A folytatásban aztán óriásit küzdött a paraguayi együttes, a 81. percre kiegyenlített, sőt a hajrában a kapufát is eltalálta, ám a bravúr elmaradt.


A brazil csapat története során negyedszer került a legrangosabb dél-amerikai kupasorozat döntőjébe, s 1962 és 1963 után harmadszor nyerhet.

A másik elődöntőben az argentin Velez Sarsfield az uruguayi Penarolt fogadja a csütörtöki visszavágón. Az első meccset a Penarol nyerte 1-0-ra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!