A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Állandó térdsérülése miatt bejelentette visszavonulását Fabio Cannavaro. Az olaszok világbajnok és aranylabdás focistája a legutóbbi szezonban az arab Al-Ahlit erősítette, ahol igazgatóként szeretne tovább dolgozni.

"Nagyon szomorú vagyok, mert a futball mindent jelent számomra" - idézte a FIFA honlapja a védőt. "A térdem sajnos már nem hozható megfelelő állapotba."

A 136-szoros olasz válogatott arról is nyilatkozott, hogy visszavonulása ellenére nem hagyja el az Al-Ahlit. "Mindenképpen szeretnék itt maradni az elkövetkező három évben igazgatói szerepkörben."

Cannavaro a Napoli csapatában kezdte pályafutását 1992-ben, majd szerepelt a Parma, az Inter, a Juventus és a Real Madrid együttesében is. 2009-ben tért vissza Madridból a Juventushoz, majd egy évvel később az Al-Ahliba szerződött.

A hátvéd 2006-ban az olasz válogatottal világbajnok lett, ebben az évben elnyerte az Aranylabdát is. A Parmával 1999-ben UEFA-kupát nyert.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!