Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport szerint Paulo Sousa lefejelte a lap egyik munkatársát egy barátságos focimeccsen. Az újságíró feljelentette a Videoton vezetőedzőjét, aki szerint csak a mérkőzés hevében történt az ütközés, amely nem volt szándékos.

A FourFourTwo magazin és a felcsúti futballakadémián dolgozó edzők vegyes csapata a Nemzeti Sport napilap újságíróival szerdán Felcsúton játszottak barátságos mérkőzést, a havilap és az akadémia csapatába Paulo Sousa is meghívást kapott. A Borsonline.hu értesülése szerint a találkozón a Videoton edzője végig azt érezte, hogy az ellenfél utazik rá, provokálja, és az édesanyját is többször felemlegették.

Vincze András, a meccs egyik szervezője, a Nemzeti Sport munkatársa az [origo]-nak elmondta, hogy szó sem volt arról, hogy provokálták volna Sousát.

"Tisztelettel és örömmel fogadtuk, hogy játszani fog ellenünk, de nem volt bennünk az, hogy most megmutatjuk egy kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek, hogy hogy kell focizni. Sőt, többször inkább ő akart kötényt adni nekünk, és sokszor szabálytalankodott is, de elnéztük neki, mert betudtuk annak, hogy egy más közegből jött" - kezdte Vincze.

"Az eset a második félidő elején, egy kiugratás után történt, munkatársunk, Borbola Bence, aki egy volt NB I-es játékos, elindult a labdával, Paulo Sousa utánafutott, ráncigálta, többször is szabálytalanul próbálta szerelni, a harmadik ilyen kísérletnél Bence elesett. Ekkor szóváltásba keveredtek, Sousa megráncigálta a mezét, majd lefejelte. Ömlött a vér a bal szemöldökéből Bencének, ekkor mondtam a többieknek, hogy vonuljunk le a pályáról, ne folytassuk a meccset."

Vincze András hozzátette, hogy az öltözőben egy mezzel próbálták elállítani a vérzést, és csak együtt merték elhagyni a pályát, annyira megrémültek. Borbola Bence szemöldökét az Országos Baleseti Intézetben három öltéssel varrták össze, majd a Teve utcai rendőrkapitányságon feljelentették Sousát.

Paulo Sousa a Videoton munkatársán keresztül az [origo]-val azt közölte, hogy a játék hevében történt az ütközés, amely nem volt szándékos, a futballban előfordul ilyen baleset. "Sajnálom, hogy sérülés lett belőle, jobbulást kívánok neki" - üzente Sousa.

"Kollégánk nem sportsérülést szenvedett, hanem szándékosan fejelték le, ezért tettünk feljelentést" - reagált erre Vincze.

Bocsánatkérést és hivatalos véleményt követelnek

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége nyilvános bocsánatkérést követel Paulo Sousától. "Az MSÚSZ elnöksége amellett, hogy elítéli a történteket, felszólítja Paulo Sousát, hogy hivatalos úton, a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosan kérjen bocsánatot Borbola Bencétől. Az elnökség egyben érdeklődéssel várja a Videoton vezetésének hivatalos véleményét a történtekről, és azt is, hogy a sajnálatos incidens után milyen szankciókra számíthat a magáról megfeledkezett tréner" - áll a hivatalos közleményben.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!