Vágólapra másolva!
Lassan kezd az egekbe szökni a brit futballisták ára a játékospiacon. A Liverpool a napokban megállapodott Aston Villával Stewart Downing 20 millió eurós vételáráról, miközben már 18 millióért megvette Jordan Hendersont, illetve 8,4 millióért Charlie Adamet. A klub keretében rengeteg a középpályás, és egyelőre megtippelni is nehéz, kit fog kihagyni Kenny Dalglish az utóbbi időben többségükben pazar formát mutató játékosok közül.

A Liverpool már megkezdte a felkészülést a következő szezonra, lejátszotta első edzőmérkőzését a kínai Guangdong ellen, de ez korántsem jelenti azt, hogy a befejezte volna az erősítést. A klub a napokban megegyezett az Aston Villával a válogatott Stewart Downing vételáráról, vagyis a balszélső hamarosan aláírhat. Vele együtt már négy középpályás érkezett a nyáron a klubhoz, amelynek egyébként is ez a csapatrész volt az egyik legerősebb sora, Steven Gerrarddal, Lucas Leivával, Raúl Meirelessel és Maxi Rodríguezzel.

Nem spórol az amerikai tulajdonos

Azt követően, hogy a Liverpool a 2009-2010-es szezonban lemaradt a Bajnokok Ligájáról, a legutóbbi szezonban sokáig úgy szerepelt, hogy még az európai kupaszereplése is veszélyben volt. A tulajdonosváltás, illetve az edzőcsere azonban pozitív hatással volt a csapatra, és a kispadra évtizedes kihagyás után visszatérő Kenny Dalglish vezérletével a liverpooliak legalább a hatodik helyre odaértek.

Az amerikai tulajdonos a nyárra azt ígérte, hogy jelentősen megerősíti a keretet, hogy a csapat sorozatban harmadszor ne csússzon le a BL-ről, és eddig be is tartotta az ígéretét, hiszen a januári költekezés után (Luis Suárez és Andy Carroll együttesen 67 millió euróba került) máris további 26 millió eurót fizetett ki, és ehhez jöhet még Downing vételára, ami 20 millió körül lehet.

Az új szerzeményekben közös, hogy mindannyian britek, a középpályán futballoznak, és relatíve fiatalok. A Sunderlandtől 18 millióért megvett Jordan Henderson mindössze 21 éves, de már válogatott, míg a Blackpooltól 8,4 millió euróért szerződtetett Charlie Adam (25 éves) a skót nemzeti csapat tagja. A 26 éves Downing is angol nagyválogatott, hozzájuk csatlakozott még a tavaly a Juventusnak kölcsönadott, és onnan visszatérő Alberto Aquilani, aki pályára is lépett az első felkészülési mérkőzésen, vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy Dalglish vele is számol. Erre mondják, a középpályán a bőség zavarával kell megküzdenie.

Nyolc ember négy helyre

Tavasszal éppen ez a csapatrész tűnt az egyik legerősebbnek. A drukkerek az előző idényben a brazil Lucas Leivát választották az idény játékosának, a jelenleg a Copa Américán szereplő védekező középpályás pazar szezont futott. Az egy éve megvett portugál Raúl Meireles is Dalglish keze alatt talált magára, mind az öt bajnoki találatát abban az időszakban szerezte, míg az argentin Maxi Rodríguez az utolsó négy bajnokin hét gólt ért el - kétszer is mesterhármast vágott. És akkor a sérüléssel bajlódó, ám egészségesen a kezdők közül aligha kihagyható csapatkapitányt és ikont, Gerrardot nem is említettük.

A parkolópályára állított Joe Cole és Christian Poulsen, illetve a fiatal Jay Spearing és Jonjo Shelvey nélkül is nyolc játékos jut a taktikától függően négy vagy három helyre, Dalglishnak tehát alaposan fel van adva a lecke.

Az angol szaksajtó már hetek óta azt találgatja, hogy a szakember milyen játékrendszert választ majd, és kiket fog kihagyni. A legvalószínűbbnek a 4-3-3-as szisztémát tartják - Downing szerződtetése mindenképpen arra utal, hogy a tradicionális brit futball erényeit nagyra tartó Dalglish igyekszik maximálisan kihasználni a széleket, és asszisztense, Steve Clarke is kiválóan ismeri ezt a rendszert a Chelsea-nél José Mourinho mellett eltöltött időből. Ha valóban így lesz, akkor a csatársor két oldalán Kuyt, illetve Downing lehet az első számú választás, a középcsatár posztjáért pedig Carroll és Suárez küzdhet - az uruguayi a balszélre is ki tud húzódni. A középpályán a Henderson, Lucas, Gerrard trió kifejezetten acélosnak tűnik, és Dalglishnak meglenne a variációs lehetősége Aquilani, Maxi Rodríguez vagy Adam bevetésével.

Ambíció és sikeréhség

Utóbbi játékos inkább egy olyan szisztémában hozhatja ki magából a maximumot, amelyben fel van mentve a védekezés alól - vagyis neki egy 4-2-3-1-es rendszer lenne az ideális, ahol karmesterként játszhatna, a két oldalán két szélsővel (Kuyt és Downing), előtte egy mozgékony középcsatárral (Suárez), mögötte pedig két védekezőbb feladatú társsal (Lucas és Gerrard vagy Meireles). Az is elképzelhető, hogy Dalglish Adamsből egy Xabi Alonsóhoz hasonló hátravont irányítót akar faragni, és ez esetben a Blackpooltól vett játékos közvetlenül a védelem elől indíthatná a támadókat. A rúgótechnikája adott hozzá, a kondíciója kevésbé, de utóbbit lehet fejleszteni.

Bárhogy is alakul, annyi biztos, hogy a nyári igazolásoknak is köszönhetően Dalglishnak sokkal több variációs lehetősége lesz, nem csak a csapat összetételét, hanem annak taktikáját illetően is. Az amerikai tulajdonos játékospolitikája abból a szempontból is összecseng a trénerével, hogy egyaránt fontos a számukra az új szerzemény sikeréhsége, és viszonylag alacsony fizetési igénye. Utóbbi részben összefügg az életkorral is: Henderson, Carroll vagy éppen Adam kevesebbre taksált csapatoktól érkezett, és nincsenek hozzászokva a magas bérekhez. A személyes ambíció alalmasint fontosabb a számukra, mint az, hogy még egy zsíros szerződést leakasszanak.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!