Dél-Amerikában először 1971-ben adták át az év futballistájának járó díjat: a venezuelai napilap, az El Mundo szerkesztősége döntött úgy, hogy a France Football mintájára megválasztja a kontinens legjobbját. Akkoriban azonban még minden dél-amerikai játékosra lehetett szavazni, függetlenül attól, hogy Európában légióskodik-e, vagy nem, így aztán a kilencvenes évek elején már csak olyanok nyertek, akik az öreg kontinensen futballoztak.
A világbajnoki cím is kevés volt
Alighanem ez adhatta az ötletet egy másik napilapnak, az uruguayi El Paísnak, hogy létrehozza a maga díját "Rey del Fútbol de América", vagyis Amerika futballkirálya névvel, amelyen viszont csak azokra lehetett voksolni, akik még nem igazoltak Európába. Ezt a trófeát először 1986-ban adták át, és az El Mundo által kiírt szavazás megszűnésével az uruguayi újság díja lett az egyetlen hasonló elismerés, amelyért nemcsak a Dél-Amerikában, hanem a Mexikóban vagy az Egyesült Államokban futballozók is versenybe szállhatnak.
Míg az Aranylabda-szavazás esetében az élmezőny névsorát nem szokás kritika tárgyává tenni, addig Dél-Amerikában gyakran heves vitákat vált ki a végeredmény. A kontinens nagy futballnemzeteinek rivalizálásán túl a döntés általában azért sem egyértelmű, mert manapság a legjobbak gyorsan Európába igazolnak.
2002-ben például Brazília ugyan világbajnoki címet nyert, az első háromban ennek ellenére sem volt brazil játékos: a paraguayi José Cardozót két uruguayi, Sergio Orteman és Alejandro Lembo követte. Akkor főleg Orteman második helyét vonták sokan kétségbe, hiszen a csatár pályafutása során egyszer sem volt válogatott. A paraguayi Olimpia Asunción futballistája a Libertadores-kupában nyújtott teljesítménye alapján került ilyen előkelő helyre, a legrangosabb dél-amerikai klubtornán ugyanis a csatárt választották meg a legjobb játékosnak annak ellenére, hogy mindössze két gólt ért el a sorozatban - igaz, mindkettőt a Gremio elleni elődöntőben szerezte.
Egy évtized brazil diadal nélkül
A dél-amerikai Bajnokok Ligájának megfelelő viadal jó értékmérőnek számít, az idei győztes, Neymar is alapvetően az ott nyújtott remek teljesítményének köszönhetően végzett az élen, a 200 dél-amerikai újságíró közül 130-an szavaztak rá. Más kérdés, hogy Romário 2000-es diadala óta ő az első brazil, akit a kontinens legjobbjának választanak, pedig az azóta eltelt időszakban több brazil csapat is megnyerte a Libertadores-kupát.
A szavazók tehát gyakran nem vették figyelembe a kupasorozatot: 2004-ben például hiába nyerte meg a kolumbiai Once Caldas, a csapatból senki nem fért fel a dobogóra, a 2005-ös győztes Sao Paulo játékosai is lecsúsztak az elsőségről, akárcsak a 2006-os aranyérmes Internacional, a 2007-es első Boca Juniors vagy a 2008-as aranyérmes LDU Quito futballistái.
A győzteseket alapvetően két kategóriába lehet osztani: vagy Európát is megjárt, és Dél-Amerikába visszatért labdarúgók nyernek (mint például tavaly Andrés d'Alessandro vagy két éve Juan Sebastián Verón), vagy pedig fiatal, elméletileg szép jövő és európai karrier előtt állók diadalmaskodnak. Neymar ez utóbbi kategóriába tartozik, azonban korántsem biztos, hogy a kontinens legjobbjának megválasztott focista valóban olyan pályafutást fut be, amilyet várnak tőle.
A trófeát 2003 és 2005 között háromszor is elnyerő Carlos Tévez sikeres Európában, mint ahogyan az 1999-ben győztes Javier Saviola is, ám a 2006-ban a legjobb dél-amerikainak számító chilei Matías Fernández fejlődése megrekedt. Pedig jól indult karrierje: 2007 januárjától a Villarrealban játszhatott, és a csapattal ezüstérmes lett a Primera Ligában, de teljesítménye elmaradt a várakozástól, és 2009-ben eladták a portugál Sportingnak, ahol jelenleg is futballozik. Ennél azért valószínűleg ő is többre számított.
Az El País szavazásának eddigi győztesei |