Vágólapra másolva!
Több meglepetés is született a múlt héten a Bajnokok Ligájában, a négy mérkőzés közül háromnak a hőse is helyet kapott a hét álomcsapatában. A csatársort két argentin alkotja, akik egyaránt háromszor találtak be.

Kapus:
Yann Sommer (svájci, FC Basel): A Manchester United kiverése után már nem lehetett nem komolyan venni a Baselt, de így sem tartották esélyesnek a Bayern München ellen. A csapat viszont legyőzte a bajorokat, amihez a saját nevelésű kapus bravúrjai is kellettek.


Hátvédek:
Paul Baysse (francia, Stade Brest): A brestiek jobbhátvédje nem tartozik a gólerős védők közé, hiszen a hát végéig egyetlen találata volt a Ligue 1-ben. Ezt sikerült megdupláznia az Olympique Marseille ellen, ráadásul második élvonalbeli gólja három pontot ért.

Danilo (brazil, Udinese): Az udineiekről mindenki azt gondolta, hogy előbb-utóbb úgyis kipukkadnak, de a csapat továbbra is tartja magát az élmezőnyben, miközben versenyben van az Európa Ligában. Utóbbi sorozatban a PAOK Szaloniki ellen idegenben nyert 3-0-ra, az első találatot a középhátvéd Danilo szerezte.

Matthew Upson (angol, Stoke City): A már 32 éves középhátvédet fiatalon hatalmas reménységnek tartották, de végül nem tudta tartósan beverekedni magát az Arsenalba. Később így is válogatott lett belőle, jelenleg pedig a Stoke alapembere, a hét végén fontos gólt fejelt a Swindon ellen.

Giovanni Marchese (olasz, Catania): A szicíliai együttes nem csak hogy menekül a kiesés elől a Serie A-ban, hanem már a kilencedik helyen áll. A hét végén a Novara ellen nyert magabiztosan, és a balhátvéd Marchese egy egészen parádés kapásgólt szerzett.

Középpályások:
Martin Harnik (osztrák, Stuttgart): Hajnal Tamás csapatánál az osztrák középpályás számít az első számú gólfelelősnek. Az általában a jobb oldalról induló Harnik ezúttal duplázott a Freiburg ellen (ráadásul még egy gólpasszt is adott), és így összesen már 13 találatnál jár a szezonban.

Tomás Rosicky (cseh, Arsenal): Az Ágyúsok hívei már régóta vártak arra, hogy a cseh kiemelkedő teljesítményt nyújtson, de a hét végi, Tottenham Hotspur elleni városi rangadón nem lehetett panasz rá. Nem csak a gólja miatt futballozott egészen kiválóan, hiszen hatalmas mezőnymunkát végzett, és rendre megjátszható volt.

Lars Bender (német, Leverkusen): A német utánpótlás-képzés valósággal ontja a tehetséges játékosokat. A Leverkusen 22 éves középpályása is már nagyválogatott, és a hét végén a Köln ellen megmutatta, hogy miért: védekező középpályás létére két gólt is szerzett.

Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): A spanyol listavezető a múlt héten nem szórta úgy a gólokat, mint a közelmúltban, két mérkőzésen mindössze kétszer volt eredményes - mindkét alkalommal Cristiano Ronaldo révén. A portugál klasszis előbb a BL-ben a CSZKA Moszkva ellen lőtt gólt, majd a Rayo elleni bajnokit döntötte el egy parádés sarkalással.

Csatárok:
Ezequiel Lavezzi (argentin, Napoli): Diego Maradona óta Nápolyban argentinként csatárt játszani nem lehet egyszerű, de Lavezzi igyekszik megfelelni a magas elvárásoknak. A Bajnokok Ligájában a Chelsea ellen szerzett dupláját követően a hét végén az Inter ellen győztes találatot ért el.

Germán Denis (argentin, Atalanta): Ha a bergamóiak nem mínusz hat ponttal kezdték volna a Serie A-t, akkor jelenleg hetedik helyen állnának, mindössze egy ponttal lemaradva a Romától. A csapat remeklése elsősorban az argentin támadónak, Denisnek köszönhető, aki már 15 gólnál jár, a hét végén a Roma ellen szerzett mesterhármast.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!