A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Olasz bajnoki címről és új stadionról álmodik a szicíliai Palermo labdarúgócsapata, mely szaúd-arábiai befektetőkkel kívánja megvalósítani céljait.

"Nekünk, olaszoknak focink van, az araboknak pénzük" - összegezte a szaúd-arábiai befektetőkkel folytatott egyeztetést Maurizio Zamparini, aki 2002-től a Palermo tulajdonosa.

A Serie A-ban 31 ponttal a nyolcadik helyen álló csapat iránt az Ahmed al-Zubeidi vezette Ama Group érdeklődik a szintén szaúd-arábiai Owda és al-Vakil Grouppal közösen.

Zamparini bejelentette, hogy a megállapodás részleteit március közepén hozzák nyilvánosságra. Elmondása szerint a Palermo 3-5 éves befektetési tervben gondolkodik, melynek első lépése az új városi stadion megépítése 100-200 millió euróért.

Emellett a szaúd-arábiai finanszírozás a csapaterősítést is segítené: a Palermo három éven belül olasz bajnoki címet akar nyerni.

"Az összesen 5 milliárd eurós projekt a labdarúgáson kívül a szicíliai energia-, agrárszektort és idegenforgalmat is érinti. Az araboknak pénzük van reklámimázs nélkül, a népszerű olasz foci ebben segíthet" - hangsúlyozta Zamparini.

Az olasz sportlapok üdvözölték az arabok megérkezését a Serie A-ba: "Itt volt az ideje, hogy a Manchester City, a Paris Saint Germain és a Málaga után az olasz labdarúgásban is megjelenjenek" - írta a Corriere dello Sport.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!