Az Internacional kapusa, Muriel nagyon elnézett egy hazaadást a Flamengo elleni brazil bajnokin, amit Vagner Love köszönt szépen, és az üres kapuba gurított. Az egyenlítés hasonlóan komikus körülmények között született: egy ártalmatlan beadásnál a Flamengo védője nem tudni, mit akart kezdeni, így a labda a mögötte ácsorgó Diego Forlánhoz került, akinek nem okozott gondot öt méterről a kapuba találni. Forlán a folytatásban még egy gólt rúgott, és az Internacional végül 4-1-re győzött.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.