A szaúdi és a magyar foci kapcsolata eddig kimerült néhány barátságos válogatott mérkőzésben, illetve pár edző ottani szerepvállalásában. Puskás Ferenc 1975-ben volt Szaúd-Arábia szövetségi kapitánya, Kubala László 1982 és 1984 között az al-Hilalt, Mészöly Kálmán pedig az 1990-es évek elején az al-Ittihadot irányította. Magyar futballista egészen mostanáig azonban nem szerepelt a szaúdi ligában.
Mercedes helyett kapufa
Ha egy játékos szaúdi klubhoz szerződik, akkor mindenki arra gondol, hogy elsősorban anyagi szempontok vezérelték döntését, hiszen a Közel-Keleten rengeteg a pénz. Az 1994-es vébé egyik legszebb találatát szerző Szaed al-Ovairan egy luxusautót kapott ajándékba Fahd királytól. Később alkoholfogyasztás miatt börtönben is ült, és egy évre eltiltották.
Mivel a helyi szabályok sokáig nem engedélyezték a külföldre igazolást, és később is csak nagyon kevés szaúdi igazolhatott Európába (Szami al-Dzsaber a Wolverhamptonban, Oszama Havszavi pedig az Anderlechtben töltött egy kis időt), a játékosmozgás ellenkező iránya vált jellemzővé, és rengeteg légiós áramlott az 1976-ban létrehozott professzionális bajnokságba. A kezdeti időszakban jellemzően egykori klasszisok jöttek jó pénzért levezetni: a brazil Rivelino 1978-tól három évet töltött az al-Hilalnál, az al-Naszr pedig 1998-ban kifejezetten az Ázsiai Bajnokok Ligája elődöntőjére és döntőjére szerződtette Hriszto Sztoicskovot, aki a két meccsért közel 200 ezer fontot kapott, a döntőben ő szerezte a győztes találatot. Később így emlékezett szaúdi kalandjára: "A herceg a legújabb Mercedest ajánlott az első gólszerzőnek az elődöntőben. Az ötödik percben kiharcoltam egy tizenegyest, és az egyik srác már ment is, hogy elvégezze, de kivettem a kezéből a labdát, és telibe találtam a kapufát."
Hetven hellyel az NB I előtt
Manapság már profibban működik a liga, pénzben pedig továbbra sincsen hiány. A jelenlegi kiírás szerint a bajnokság első helyezettjének 2,5 millió szaúdi riál a jutalma, ami jelenlegi árfolyam szerint körülbelül 147 millió forintot jelent. De az átigazolási összegek is jól jelzik, hogy a kluboknak van miből költeniük: az al-Ittihad tavaly nyáron 8,2 millió euróért vette meg a Vasco da Gama kétszeres brazil válogatott középpályását, Diego Souzát, jelenleg ez a szaúdi rekord. Egy évvel korábban az al-Hilal 7,5 milliót fizetett a francia Caennek Jusszef el-Arabiért, 2009-ben pedig ugyanez az egyesület hétmillióért szerződtetett Thiago Nevest a Hamburgból.
Mint a fenti nevekből is látszik elsősorban dél-amerikai, illetve afrikai futballistákat igyekeznek szerződtetni. Sándorral együtt jelenleg hét európai játszik Szaúd-Arábiában - egyikük, a horvát Anas Sharbini a magyar középpályás klubtársa az al-Ittihadnál.
Sharbininek egyébként az öccse, Ahmad is Szaúd-Arábiában futballozik, ő az al-Wahda profija, és van még egy portugál (Paulo Jorge), egy szlovén (Dejan Rusic), egy bosnyák (Aszim Szehics) és egy francia (Christophe Grondin) játékos. A prímet persze a brazilok viszik 17 labdarúgóval, a CFR Cluj játékosa, Rafael Bastos szintén januárban szerződött az országba, az al-Naszr 3,5 millió eurót adott érte. Az afrikai légiósok közül az al-Hilal kameruni középpályása, Achille Emana a legismertebb.
Ugyanakkor ne gondoljuk azt, hogy a szaúdi liga szakmai szempontból olyan nagy visszaesést jelentene. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS 2012-es ranglistáján például a szaúdi bajnokság a 15. helyen állt, megelőzve többek között a török, a portugál vagy a skót élvonalat, az NB I ebben a rangsorban a 85. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy Szaúd-Arábiában több, nemzetközileg is elismert edző dolgozik: a francia Antoine Kombouaré, a belga Michel Preud'homme, a szerb Miodrag Jeszics vagy a cseh Karel Jarolím. Sándor trénere pedig az a spanyol Raúl Caneda lesz, aki a Real Sociedadnál és az Almeríánál is két évet töltött el pályaedzőként Juan Manuel Lillo mellett.