Az első mérkőzésen elszenvedett 1-0-s vereség után a Genk a Belga Kupa elődöntőjének visszavágóján 1-0-ra verte az Anderlechtet, majd következhetett a büntetőpárbaj. Az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest a genkiek magyar kapusa, Köteles László higgadtan gurította a jobb alsóba, így a döntőbe lőtte csapatát.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.