A klub kedden közleményben tudatta, hogy már a szombati, Mezőkövesd elleni mérkőzésre bezárja az állóhelyi Kispest-szektort, ahonnan az ultrák szoktak szurkolni. A többi szektorban pedig "minden olyan megnyilvánulás, amely az emberi normákkal nem egyeztethető össze, azonnali, határozott intézkedést von maga után".
A Honvéd azért hozta ezeket az intézkedéseket, mert az UEFA múlt heti döntése alapján a klubnak a soron következő két hazai nemzetközi kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendeznie, továbbá 50 ezer eurós pénzbírságot is fizetnie kell. A kontinentális szövetség a kispesti drukkereknek a szerb Vojvodina ellen lejátszott Európa Liga-találkozókon tapasztalt antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt büntetett.
A Kispest áprilisban egy bajnoki találkozóra már bezárta a Kispest-szektort a sorozatos rendbontások miatt.
A kispesti klub tulajdonosa, George F. Hemingway rámutatott, a szélsőségek elleni harc a szurkolótábor nézőszámának bizonyos csökkenésével járhat. "A családok, az asszonyok, a tisztességes szurkolók egy része tart ezektől a senkiháziaktól, és minél jobban hirdetjük a kártevők elleni harcot, annál jobban tartanak a rendes emberek az esetleges incidensektől. Szóval nehéz úgy irtani a férgesét, hogy közben növeljük az egészséges gyümölcstermést" - fogalmazott az Nb1.hu-n vezetett blogjában a kispesti tulajdonos.
A vezető a szektor bezárását is megindokolta. "Első lépésként meg kell szüntetnünk a gyáva anonimitást biztosító állóhelyeket. Természetesen ezzel a legolcsóbb jegyár is megszűnik, de miért akarnánk olcsó bejutást biztosítani azoknak, akik irtózatos károkat okoznak nekünk? Módot kell találnunk arra, hogy a biztonsági szolgálatunkkal és a rendőrséggel együttműködve a nézőtéren helyet foglaló renitens szurkolókat a lehető leggyorsabban örökre eltávolítsuk a Bozsik-stadionból."
Hemingway elismeri, hogy az UEFA büntetése túlzott, emiatt fellebbezni fog a magyar klub, "de a bűntény elkövetését nem szabad sem tagadni, sem minimalizálni".