Détári Lajos önéletrajzi könyve bemutatójára nem ment el, azt mondja, bepánikolt. Sokáig hiába próbáltuk elérni, ám miután Felsőtárkányban újra munkába állt, már hajlandó volt egy hosszabb beszélgetésre is.
Túltette magát a könyvbemutató körüli hercehurcán?
Amit kellett a könyvvel kapcsolatban, nélkülem is jól megoldották, a reklám jól sikerült. Arról pedig már nem beszélnék, amit akkor átéltem, a könyv a lényeg.
Ön szerint jó lett a könyv?
Amit el lehetett mondani, az benne van, nagyjából a dolgok kilencven százaléka. A maradék tíz százalék meg az, amit általában mindenki megtart a családjának vagy önmagának. Elégedetten nézek vissza a könyvre, kifejezi a szemléletemet, nehezen kezelhető ember vagyok, de kompromisszumokra is kész.
Épp a napokban írtuk meg, hogy a sportolók, edzők által kiadott önéletrajzi könyveket szinte kivétel nélkül a szexről és az alkoholról, botrányokról írt sztorikkal tudják eladni. Ezek kimaradtak az ön könyvéből. Ennek ellenére is viszik?
Így is jól megy, jelenleg a hetedik helyen van az országos listán az eladásokat tekintve, ez is igazolja, hogy jó volt az alapkoncepcióm. Nem akartam bulvárkönyvet írni, azt akartam, hogy 10-12 éves gyerekek is elolvashassák. Az öltözői jelenetek nem tartoznak a nagyvilágra, és az igazi szurkolókat nem az érdekli, hogy ki kivel feküdt le. Éppen elég az, hogy leírom azokat a dolgokat, amiket az emberek a mai napig képtelenek megérteni, hogy például miért kerültem az Olimpiakoszhoz. Hogy lehet az, hogy Magyarországról eladtak, de igazából egyetlenegyszer sem lehettem a magam ura, mert az akkori vezetők nyerészkedtek rajtam.
A könyvben egy külön világot mutat be, a 70-es évekbeli pesti Állami lakótelep világát. A maiaknak már nehezen elképzelhető: mindenki ismer mindenkit, nincs bűnözés, és pár szelet zsíros kenyérrel egész nap megy a foci. Az ottani közeg a régi grundokat idézi, tudják-e ezt pótolni az egyre szaporodó akadémiák?
Nem tudják pótolni, hiába vannak a szuper körülmények. A gyerekeknél nem a foci van a középpontban, hanem a számítógép és a csetelés, egészen rossz irány ez. A becsalogatásuk is eleve nagyon nehéz, főleg, amíg ilyen eredményei vannak a magyar focinak. Ráadásul az akadémiáknál 12-15 évesen kezd egy gyerek, arról fogalmunk sincs, hogy előtte 10 évig mi történt vele. Egy akadémia évi 50 milliót nyugodtan visszaforgathatna arra, hogy a 6-12 évesekkel is foglalkozzon, mert ekkor dőlnek el az alapok! Ekkor kell megtanulni belsővel, külsővel passzolni, cselezni, és pont itt vannak a legrosszabb edzők: 20-30 ezer forintért TF-es hallgatókra vagy most végzett tesitanárokra bízzák a gyerekeket.
Viszont az utóbbi néhány évben a statisztikák szerint egyre nő a gyerek focisták száma, ebből sem profitálhatunk?
Nem nő a számuk, csak becsapjuk egymást. Egy gyerek elmegy focizni a Fradiba, bekerül a Bozsik-programba, majd az iskolai bajnokságba, és máris három gyereknek van feltüntetve. Pont az ellenkezője az igaz, kevesebb a gyerek, kicsi a merítés, pedig nemrég az Anderlechtnél is megállapították, hogy egy klasszis kineveléséhez 25 ezer gyerekre van szükség. A Barcelonát leszámítva nem tudok olyan topcsapatról, ahol egynél több saját nevelésű focista van, de többnyire egy sincs. Az akadémiák után a tehetségeseket jellemzően elviszik külföldre, ahol aztán négy-öt évet elveszítenek a fociból azzal, hogy csak kispadoznak. És akkor még nem beszéltünk arról a magyar sajátosságról, hogy a három hónapos szünettel tízévente három év kiesik egy NB I-es focistánál.
Ön főszereplője volt az utolsó vb-re jutó válogatottnak. Össze lehet hasonlítani azt a csapatot a maival?
A maiak közül csak néhányan fértek volna be abba a válogatottba: Huszti Szabolcs, Gera Zoltán és talán Szabics Imre.
Mit szól ahhoz, hogy a bukaresti 0-3 és amszterdami 1-8 után mindenki temeti a magyar focit, holott tényszerűen egy 92. percben kapott román gólon múlott a továbbjutás?
Már az is megdöbbentő volt, hogy a bukaresti vereség után mindenki elkönyvelte, hogy vége, a játékosok ázott verébként nyilatkoztak. Egy profi ilyenkor azt mondja, hogy ma borzalmasan játszottunk, de el kell elfelejteni, mostantól Hollandiában kell nyernünk. Ezzel együtt a magyar focit és a válogatottat külön kell kezelni. Ha netán megvan a kijutás, nem lett volna jobb a focink, csak sikerült volna a szőnyeg alá seperni a bajokat. De persze az is furcsa, hogy a két vereség kellett ahhoz, hogy végre beszéljünk a dolgokról.
Ezek szerint Szalai Ádám telki kitálalásával egyetért?
A tartalmával sok mindenben egyetértek, de ugyanezt el lehetett volna rendezni a válogatott berkein belül. Ha viszont nyíltan elismerjük ezeket, például azt, hogy valóban nem neveltünk ki egyetlen klasszist sem évtizedek óta, akkor mindenkinek magába kell néznie, aki benne van a magyar fociban, hiszen együtt jutottunk ide. Az biztos, hogy utoljára Kutas István MLSZ-elnök vitt végig következesen egy programot (1974-től 1978-ig volt elnök – a szerk.), még ha voltak is benne hibák, és ez azóta is hiányzik.
Önök is megkapták a szurkolók haragját Mexikó után, de a könyvében azt írja, legbelül meg tudja őket érteni. Ezek után mit szólt Dzsudzsák Balázshoz, aki az észtek elleni győzelem után mérgében azt mondta, hogy maguknak nyerték meg a meccset?
Dzsudzsák profi, nem szabad foglalkoznia a szurkolókkal. Persze ő sok mindent elkövetett, amire a bulvár vevő volt, és azóta megköveteli, hogy álljon a rendelkezésére, és minden szavára ugrik. Máskülönben meg sok irigye van, amiatt hogy mindenki tudja, mennyit keres, holott ezt a pénzt külföldről hozza, egy fillért sem az adófizetőktől kap, és ahhoz sincs közünk, hogy mire költi.
Azt mivel magyarázza, hogy Csernai Pál (Bayern, Dortmund, Frankfurt), Kubala László (Barca, spanyol válogatott) óta, vagyis immár 30 éve nem alkalmaznak magyar edzőt számottevő európai csapatnál?
Hiába a sok képzés és képesítés, úgy nem lehet edzőket kinevelni, ha nincsenek mögöttük játékosok. Azt már máshol is elmondtam, hogy a jó játékos csinál belőlem jó edzőt. Külföldön ráadásul óriási a konkurencia, és ha egy szerb vagy egy horvát fog egy helyet, azonnal segít odajutni a honfitárs játékosnak vagy edzőnek. Nálunk viszont nincsenek meg ezek a hídfők, egyszerűen nincs olyan emberünk Mezey Györgyön kívül, akit a világban elismernek.
Korábban több csapatát is sikerült felráznia, a Honvédot reménytelen helyzetből indulva tartotta az NB I-ben, a Fradinál pozitív mérleggel zárt, 2012-ben a második legjobb edző volt az NB I-ben a Hivatásos Labdarúgók Szövetségénél. Ugyanakkor rendre viszonylag hamar tovább kellett állnia, összesen már 17 csapatot vezetett, ezt minek tulajdonítja?
Először is nem igaz, hogy mindenhol idő előtt távoztam, Tatabányán, Nyíregyházán vagy éppen Vietnamban is kitöltöttem a szerződésemet. Valóban sokszor csak rövid ideig tartott, de sokszor azért, mert sokféle munkát bevállaltam. Pozitívan tekintek az eddigiekre, mert így minden szintet megismerhettem az amatőröktől a félprofikon át az NB I-ig és a gyerekfociig, új impulzusokat kaptam, kapcsolatokat építettem.
Az NB III-as Felsőtárkánynál nemrég hazai győzelemmel kezdett, majd idegenben a hajráig vezetve kaptak ki. A megállapodás szerint még három meccset marad, aztán újra tárgyalnak. Ha jön egy NB I-es ajánlat a télen, akkor gondolkodás nélkül azt választja?
Gondolkodás nélkül maradok! Ahogy itt fogadtak, és amilyen munkát végezhetek, az nekem most többet ér, mint egy újabb bizonytalanságba belevágni, egy esetleg rendezetlen hátterű klubnál, ahol elsőre azt sem tudhatod, hogy egyáltalán tudsz-e igazolni. Ami a cigándi vereséget illeti, sajnos megint az erőnléti gondjaink jöttek elő, ha megtartjuk az előnyt, akkor már csak öt pontra lennénk a feljutó helytől. De nem adjuk fel, vannak rutinos, értékes labdarúgóink, és ott vannak a fiatalok, akik közül most négyet is tudtam játszatni. Már az is megvan a fejemben, hogy milyen posztokra kell igazolnunk. Másfél évig nagyon hiányzott a munka, nem volt igazi az élet foci nélkül, most végre újra jól érzem magam.