Nógrádba gyertek focistáért!

Lugosi Zoltán az egyetemi ösztöndíjából indított be sikeres romaegyesületet a reménytelen helyzetű nógrádi régióban. A 29 éves teológus hallgató a lagymatag gazdag focistapalánták helyett a szegénysorok grundjaiban hisz, szerinte az ott hemzsegő tehetségek a magyar válogatottat is feltámasztanák, ha nem lennének eleve kizárva a magyar foci rendszeréből. A focicsukában alvó gyerekek városában van mire alapoznia, ám néha ő is titokban lop erőt a kitartáshoz. Az Origo helyszíni szemléjén a pénz nélküli építkezés buktatói és szépségei egyszerre mutatkoztak meg, a legfeltűnőbb a foci és a boksz mindent elsöprő szeretete volt.

Képriport a zagyvapálfalvi sportegyesületről

„Patrik, te nem mentél a cirkuszba?” „Milyen cirkuszba? Engem nem érdekel a cirkusz, én kijöttem focizni” - válaszolja egy kissrác a hírhedt zagyvapálfalvi telepen a helyi sportegyesület edzőjének, egyben elnökének. Lugosi Zoltán az Origo autójában érkezik az edzésre, ahogy kiszáll, lelkesen rohannak felé a roma gyerekek az általános iskola udvarán. A sajtó félelmetesnek írta le Salgótarján 12 ezres, zömmel romák lakta városrészét, itt ebből semmi nem érződik. Az első benyomás, a foci végtelen és mindenek fölötti szeretete, nincs semmi, ami a játéknál fontosabb.

„Tévét nézni? Csak amikor beteg vagyok. Nem bírok a szobában benn lenni. Egész héten, mindennap kinn vagyok az udvaron” - mondja a tíz év körüli Patrik a heti focimennyiségről.

Patrikot nehéz lenne lebeszélni a napi fociadagjáról Fotó: Mudra László - Origo

A gyakorlás előtti gyülekezés közben egy szigorú anyuka kívülről a kerítéshez hívja a gyerekét, és meglebegteti, hogy nem jöhet edzésre: „Amíg megy a szájalás, nincs foci!” Ennél súlyosabb fenyegetés errefelé nincs, a srác reménykedve pislog az edzője felé, de onnan is csak ez jön: „Dani, viselkedni kell!”

Egy másik gyerek, Sebastian úgy akar beugrani az edzésre, hogy nincsen nála cipő, nem zavarja a probléma a nullafokos alkonyatban. „Mezítláb focizhatok műfűn! Nem fog lefagyni.” Később el is kezdi így az edzést, aztán valahogy csak ráimádkozzák a tépőzáras utcai cipőjét. Abban is cikázik a nála két fejjel magasabb gyerekek között, és tapad hozzá a labda, nem véletlenül lett tavaly a város legjobbja U11-ben. A pálya nyári avatásakor pedig maga Mezey György mondta rá, hogy a tehetsége alapján mindenképp el fogják vinni valamelyik nagy klubba.

Egy-egy szülő társadalmi munkában segíti az edzéseket Fotó: Mudra László - Origo

Az egyik önkéntes segédedző, a korábban az NB III-ban is játszó Oláh Antal mindezt megtoldja egy sztorival: „Valamelyik nap meccset játszottak a szomszédos Vizsláson szakadó esőben, aztán amikor hazajöttek, még elmentek focizni pár órát.” Lugosi Zoltánnak egy fővárosi torna jut eszébe. „Hajnali négykor kellett kelnünk, és a gyerekek stoplis cipőben feküdtek le, hogy itt ne hagyják őket.”

A kis dugók gyorsan meggyőzték

Hogy egy 29 éves pesti teológus hallgató Salgótarján legszegényebb negyedében szó szerint a semmiből elindítsa a sportéletet, ahhoz Cesare Prandellinek is köze van. A DVSC-Fiorentina BL-meccsen óriási hévvel magyarázó tréner olyan hatással volt Zoltánra, hogy bekattant nála, edzővé kell válnia.

Néhány év alatt képesítése és munkája is lett, de nem találta meg, amit keresett. „Azzal szembesültem, hogy a gyerekekben nincs meg az a tűz, ami bennem megvolt edzőként. Lejövünk, focizunk, kényelmesen elvagyunk, és ennyi. Viszont Kispesten, ahol felnőttem, rengeteg roma gyerekkel fociztam együtt, és emlékeztem, ők mennyire szenvedélyesen szerettek játszani, egy idő után pedig rájöttem, hogy nekem velük kell foglalkoznom.”

Lugosi Zoltán Zagyvapálfalván megtalálta, amit keresett Fotó: Mudra László - Origo

Ahogy keresni kezdett, a gondolatból gyorsan valóság lett, 2011 nyarán pesti roma vezetők ajánlották neki, hogy menjen el Nógrádba, a Salgótarján külső negyedének számító Zagyvapálfalvára. „Mire leértem, már én voltam számukra a magyar Mourinho. Százötvenen vártak, és azt hitték, hogy aki az edzésen megfelel, azt máris viszik fel Pestre, és lesz csapata.” Le kellett őket hűtenie, de pont azt kapta, amit várt. „A kis dugók a salakon becsúsztak, 40 fokban végigrohanták a meccset. Nyilván nekem is játszottak, de látszott, hogy nekik ez a normális a hétköznapokon is. Ez később be is igazolódott.”

Más megoldás nem volt, helyben kellett beindítania a képzést, és saját pénzén járt le edzéseket tartani. A telepnek nem volt jó híre, de őt elkerülték a súlyos szituációk. „Mindenki örült, hogy végre valami történik, mindenki jól állt hozzá a sporthoz. Szinte a túlzott lelkesedés volt bénító, mert nem tudtam megadni, amiket reméltek.” Oláh Antal szerint a városrészben az utóbbi években, elsősorban a Hit Gyülekezetének köszönhetően terjedő vallásosság is segített. „Ma a Zöldfa úton 300 lakóból 200 eljár valamilyen vallásos közösségbe, gyülekezetbe. Persze a sport is rengeteget számít, hogy jó irányba változott a helyzet, amit már az újságok is elismertek."

Pont az éjjel-nappal focizókat kerüli el a Bozsik-program

Zoltán egy év eltelte után egy egyesület létrehozásával igyekezett fedezni a költségeket, a kapcsolatai révén a versenyeztetést is meg tudta oldani, a legtehetségesebbeknek még csapatot is talált, az utóbbi időben pedig már nem csupán romák járnak hozzájuk. Azt mondja, nem csak Zagyvapálfalván lenne érdemes dolgozni, a megye tele van kincsesbányákkal. „Itt még vannak grundok. Ami az országban ötven éve volt, az itt még most is megy a rongylabdával vagy bármivel, amivel focizni tudnak. Ott van például a Szanszíró a fenti romatelepen, egy óriási rét egy játszótér helyén. Esőben, hóban, sárban letesznek két téglát, aztán reggel 8-tól este 6-ig megy a játék, ebéd helyett egy szelet kenyérrel. De számtalan apró faluban jártam kint, ahol hemzsegnek a tehetségek, és nincs, aki foglalkozzon velük.”

Sok tehetség semmilyen szinten nem jelenik meg a magyar fociban Fotó: Mudra László - Origo

A Bozsik-programnak hiába lenne éppen az a szerepe, hogy az egész országot lefedje, az edző mást tapasztalt. „A Bozsik-programban egyesületek vesznek részt, és rájuk vetítve valóban működik, hogy a legkisebb faluból is eljuthat a tehetség a korosztályos válogatottig. Csakhogy nagyon sok gyerek nem jelenik meg az egyesületekben, mert vagy nincs egyesület a környékén, vagy nem tudja fizetni a tagdíjat. És pont ez az éjjel-nappal focizó társaság nem kerül be a rendszerbe, hacsak nem csinálsz nekik egy ilyen szervezetet, amit mi.”

A zagyvapálfalvi egyesületben van tagdíj, de senkit sem rúgnak ki, ha nem tud fizetni. „A 75 százaléknak még az az ezer forint is sok, amit mi kérünk. Aki viszont fizet, rengeteget segít, mert a villanyt csak ki kell fizetni a pályához, még ha sikerült is kiharcolnunk az ingyenes pályabérletet. Aztán ha a diákbérletem is kijön belőle az ingázáshoz, akkor már nagyon boldog vagyok.” A tagdíjat pályázatokkal és adományokkal egészítik ki. „Szerencsére nincsenek nagy költségek, de a telefonálgatást például a családi büdzséből hozzuk ki.” Nemcsak ezt, tavaly a téli edzéseket biztosító tormatermet is félig ő fizette az egyik iskolában, idén viszont már nem fognak tudni bejutni. „Ezt a legnehezebb megemészteni, amikor anyagi okok miatt nem tudom megadni, ami szakmailag szükséges lenne.”

Egy roma kollégája Békés megyében csinálja ugyanezt az ottani szegényekkel, neki sikerült megtalálnia hozzá a minimális anyagi hátteret: „A békési önkormányzat felvette edzőként a közmunkaprogramba, így pénzt kap a munkájáért, ugyanezt nekem egyelőre nem sikerült elintéznem Salgótarjánban.” Pedig hamarosan megoldást kell találnia, mert egyetemistaként fix jövedelem nélkül ő se tudja a végtelenségig csinálni.

Akár mezítláb, akár hóban, akár éhesen, ők ott vannak a pályán Fotó: Mudra László - Origo

Zoltán az anyagi gondok pozitív oldalát is megfogalmazza, de rögtön egy paradoxonhoz jut : „Minél szegényebb egy hely, annál több esélyem van jó focistákat találni, mert ők még nincsenek elkényelmesedve, elkényeztetve. Viszont pénz nélkül meg nem lehet igazán előre jutni.”

Egy szál tornacipőben érkezett, ma a Chelsea figyeli

Már több gyereke is pesti korosztályos csapatokban focizik, sikerült nekik ösztöndíjat szerezni, így tudják fedezni a költségeiket. Már 16-18 év körüliek, de még most is személyesen eljár hozzájuk, hogy bátorítsa őket. „A roma gyerekek annyira családcentrikusak, hogy sokszor emiatt nem bírják ki Pesten. Van, aki hazaszökik, és van olyan is, aki inkább ingázik, minden reggel fél 4-kor kel, és este 10-re vergődik haza, csak hogy otthon aludjon.” A 37 éves Antal hozzáteszi, a roma fiataloknál sokszor a kitartás is hiányzik a hosszú távú kemény munkához, és fel is sorol pár elveszett zagyvapálfalvi tehetséget. A legnagyobb gond azonban szerinte, hogy nincs elég pénzük, amit maga is megélt. „Amikor egy válogatón megfeleltem, a szüleimnek egyszeri 20 ezer és havi ötezer forintot kellett volna fizetnie, így aztán ahelyett, hogy akadémistává váltam volna, jöhettem haza.”

Az egyik focista édesanyja a beszélgetésünk közben hívja fel Lugosi Zoltánt, a Pestről hazainduló gyereke rossz buszra szállt, kéri, igazítsa útba. Közben az is kiderül, valamiért nem kapta meg az e havi ösztöndíját, az edző megígéri, hogy mindkettőben segít, és már telefonálgat is. „Na ez is egy jó példa arra, hogy szinte mindent én intézek, már azt is mondták rám, én vagyok a nógrádi Böjte Csaba. De lelki érzékenység nélkül nem is lehetne ezt csinálni.”

Hisz benne, hogy a tehetségei képesek a kitörésre Fotó: Mudra László - Origo

Ráadásul sokszorosan vissza is kapja, amit ad a fiataloknak. „Annál nincs szebb, mint amikor egy tehetséget letesznek a kezedbe, és sikerül belőle kihozni valamit. A 16 éves Radics Zsolti a Vasasba került, egy szál tornacipőben ment fel Pestre, ma már a Chelsea figyeli.” Olyan is van, hogy a neveltje segíti át a mélyponton. „Időnként elbizonytalanít a közeg, de ha nagyon elcsüggedek, felmegyek a Facebookra, ránézek Zsoltira, és ő nem is tudja, de lelket önt belém. Sugárzik a személyiségéből, hogy ki lehet törni, és igenis van értelme folytatni a munkát.

A gyerekeitől kapott hozzáállást a magyar válogatottnál is szívesen viszontlátná. „A ma már a REAC-nál edző tehetségeim Salgótarján másik végében laktak, de télen is lefutottak másfél órát, hogy ott legyenek az edzésen, a végén pedig hazafutottak, mivel tömegközlekedés nem igazán van. Az ilyen fiatalokból lehetne egy igazán jó magyar válogatott: ha ki is kapnánk, mindig vastaps kísérné le a csapatot, annyi szent.”

A brazilok helyett a mi focistáinkra kellene költeni

Kiszámolta, egy-egy ilyen tehetség benevelése a magyar fociba nem is kerülne sokba. „Itt tíz év alatt másfél-két millióból ki lehetne nevelni egy-egy olyan szintű játékost, aki ma százmilliókért külföldről kerül be az élvonalba. Legutóbb Pécsen jártunk, ott azt mondták, hogy már Boszniából kell hozniuk játékosokat, mondtam, ne menjetek oda, gyertek csak el Nógrádba.” Szörnyűnek tartja, hogy már a megye egyben brazilokat játszatnak, és kétszázezres fizetést adnak a focistáknak, ahelyett, hogy ezt a gyerekekre költenék. „Őket vinnék tornákra, és fizetnének nekik rendes edzőket.” Az Origónak nemrég interjút adó Détári Lajoshoz hasonlóan hangsúlyozza, az alapok 6-tól 12 éves korig dőlnek el, utána már nehéz valakiből világsztárt nevelni. „Ekkor gerincvelői szinten raktározódik el, mi a jó döntés. Ha repül felé a labda, már akkor tudnia kell, hogy mit kell lépnie. Ehhez 5 éves kortól kell tanulni a szituációk megoldását és a hozzá való technikát .”

Oláh Kálmán (balra) munkája sokat ér a zagyvapálfalvi egyesületnek Fotó: Mudra László - Origo

Amíg nincs anyagi háttér, addig csak a saját és a hozzá hasonszőrűek elszántságában bízhat. A focisták sikerei után egy volt salgótarjáni első osztályú roma bokszoló, Oláh Kálmán megkereste az egyesületet, azóta ökölvívó-szakosztályuk is van. A helyszínt a romatelep közepén, egy pincében bérlik havi tízezer forintért. „Kálmán munka után eljön, lebokszoltat húsz gyereket, mind vele mancsol, a csuklója majdnem széttörik, mégis megcsinálja önkéntes munkában.”

Van úgy, hogy kívülről lendíti őket tovább hasonló hozzáállás. „Amikor a harmadik Bozsik-tornán jártunk a fővárosban, mindenkit végigvertünk, a Fradit 13-1-re, a Csepelt 21-0-ra győztük le” - meséli Oláh Antal. „Olyan focit játszottunk, hogy a végén már az ellenfelek szülei is elkezdtek nekünk szurkolni. A meccs végén ajándékpizzával etettek, és elkérték a címünket, aztán később küldtek is egy zsák cipőt és mezeket az egyesületnek.”

Gondoljatok Madárra, miket üt ballal!

A pozitív hozzáállás a bokszolók alapszabályába is bekerült, amit minden gyereknek a szülővel együtt el kell olvasnia és alá kell írnia: az edzéseken szerzett tudást a gyengék megvédésére, és sohasem rosszra használja, aki belép.

Mezek és kesztyűk nélkül is teljes az elszántság Fotó: Mudra László - Origo

A focihoz képest a bokszban nagy előny a romák számára, hogy ebben a sportágban nagy hagyományaik vannak, és olyan mai példaképeik, akiknek közülük sikerült a válogatottságig eljutniuk. „Ha valaki tehetséges, kemény munkával egy-két év alatt el lehet jutni a magyar bajnokságig és a válogatottig” - mondja Oláh Kálmán.

Itt is komoly problémát jelent a pénzhiány, a fűtés nélküli pincét hősugárzóval melegítik, a téglafalak közé az ablakon keresztül öntötték be a betont, arra ajándékba kapott szőnyegek kerültek. Nem is jut minden gyereknek kesztyű, nincsenek mezeik és nadrágjaik, ezzel együtt a lelkesedés legalább akkora, mint a focipályán, a gyerkőcök teljes erőbedobással, halálos komolysággal nyomják az edzést a külön az Origo kedvéért szervezett tréningen.

A kitartás és a tehetség a bokszban hamar kifizetődhet Fotó: Mudra László - Origo

„Gondoljatok Madárra, miket üt bal kézzel!” - szól az edző biztatása. „Állandóan üti az ellenfelet.” Akkor nézünk nagyot, amikor a nyolcéves Szeverin első irtózatos ütése csattan az edző kesztyűjén, de 13 éves Adrián sem marad el tőle. Az edzésmunka alapján sokaknak ott lenne a helye december 21-én Nagyrédén, a Mikulás-kupán, de erre sincs pénz. Ha odajutnának, kapnának mezt kölcsönbe, de magát az utazást sem tudják megoldani. Erdei Zsoltnak is írtak segítséget kérve, még nem kaptak választ. Madár helyett lassan kellene egy új klasszis, mondjuk nekik, ketten is rögtön jelentkeznek: „Majd én!”