Vágólapra másolva!
Vezéráldozattal járt a Manchester City számára az Arsenal 6-3-as legyőzése, mivel Sergio Agüero több hétre kidőlt.

Az argentin csatár szerezte az első City-gólt a rangadón, majd az 50. percben lesántikált, és Jesús Navas váltotta.

Agüerónak a vádlija sérült meg, és az első vélemények szerint akár hat hetet is kihagyhat, ami nagyon rosszul jön a manchesteri csapatnak, hiszen Angliában az ünnepek alatt sem állnak le, így Agüero összesen nyolc meccsről hiányozhat, köztük a Liverpool elleni csúcstalálkozóról.

Agüero pazar formában futballozott mostanság, elmúlt tizenhárom meccsén tizenöt gólt szerzett, összesen pedig tizenkilencet ebben az idényben, amivel ő a City házi gólkirálya. Manuel Pellegrini edzőt némiképp vigasztalhatja, hogy a nyáron igazolt Stevan Jovetic már felépült sérüléséből, így neki, valamint Alvaro Negredónak és Edin Dzekónak kell pótolnia az Agüero hiányzásával kiesett gólokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!