Mielőtt a PSG egy hete háromszor is betalált a Barcelona hálójába, a katalán csapat legutóbb a felkészülés elején, augusztus 6-án kapott gólt, akkor is Claudio Bravo hatalmas egyéni hibája kellett hozzá. És a bajnokságban azóta is hibátlanul őrzi a kapuját, a legutóbbi, a Rayo Vallecano elleni 2-0-s győzelemmel pedig egyenesen új klub- és ligarekordot állított fel azzal, hogy az első hét bajnokin nem kapott gólt. Mi történhetett az előző idényben még súlyos problémákkal küzdő Barca-védelemmel?
Luis Enrique és Pep Guardiola edzősködése sok szempontból hasonlóan indult a Barcelonánál. Játékosként mindketten játszottak Louis van Gaal keze alatt, és sokat köszönhetnek a hollandnak. Kezdő edzőként mindketten irányították a Barcelona B csapatát, és abban is hasonlítanak, hogy bemutatkozó szezonjuk előtt Nagy-Britanniában dugták el a nagycsapatot a közvélemény elől. Luis Enrique feladata ugyanaz, mint Guardioláé volt: a klub újjászervezése.
Kinevezése után Luis Enrique azonnal szigorított a házirenden, mert a csapatfegyelem igencsak fellazult Guardiola távozása után, emellett legfontosabb feladatának a védekezés rendbetételét tekintette. Ennek érdekében hosszú évek lebegtetése után végre középső védőt igazolt a Barca: a 192 cm-es Jérémy Mathieu érkezett. Az ő igazolása válaszlépés volt a csapat hagyományos hiányosságára, a magas labdák elleni védekezésre is. Ezen a fronton lépett előre a csapat Claudio Bravo leigazolásával is, aki Victor Valdésnél jóval többször, és főleg eredményesebben lép ki a beadott labdákra.
A védelem két széle korábban is biztos pont volt Dani Alvesszel és Jordi Albával. A jobb oldalon Montoya és az ismeretlen Douglas Pereira vethető még be, a balon pedig Adriano, és végszükség esetén Mathieu is tud itt játszani, az egyensúly tehát adott. Tata Martino idejében sok probléma volt a középső védekezéssel, az idei szezonban már itt is változások vannak. Luis Enrique két állandónak tűnő védőpárost cserélget: Piqué Bartrával, Mathieu pedig Mascheranóval van párban, vagyis egy magas, statikusabb játékost egy agilis, agresszív társ egészít ki középen.
A védekezés szempontjából sokáig problémás volt, hogy Xavi finoman szólva sem erős a párharcokban, a saját tizenhatosára pedig szinte soha nem zárt vissza. A nyáron megszerzett Ivan Rakitic fizikuma jóval erősebb Xaviénál, képes tizenhatostól tizenhatosig játszani, így Busquets védőmunkája hatékony társsal egészült ki. A csapatrész harmadik állandó tagja Iniesta, aki bár nem egy gladiátor, jóval visszavontabb szerepben játszik, mint korábban, és ez a védekezésén is meglátszik.
A csapat szempontjából a legnagyobb előrelépést azonban a letámadás újjászületése jelenti. Luis Enrique visszatért ahhoz az alapelvhez, hogy a pálya minél magasabb pontján, minél gyorsabban vissza kell szerezni az elvesztett labdát. Guardiola alatt ez volt az úgynevezett 6 másodperces szabály, a játékosoknak ennyi idejük volt a visszatámadásra, és ezt a fegyvert alkalmazzák most is.
"Bár Neymar, Messi és Rakitic is nagyszerűen játszott, elsősorban a csapatom védekezését szeretném dicsérni. Nagyszerűen állítottuk meg az ellenfél labdakihozatalait. Ha győzni akarsz, ez a legjobb módja" - nyilatkozta Luis Enrique a Granada ellen 6-0-ra megnyert bajnoki után.
A letámadás fajtái
Egész pályás letámadás (full-pressing): az ellenfelet már a labdakihozatal során, mélyen a saját térfelén letámadják.
Félpályás letámadás (half-pressing): az ellenfelet csak a felezővonal elérésekor támadják le.
Hamis letámadás (false-pressing): csak az ellenfél labdás játékosát támadják le egy az egyben.
Az edzők általában a különböző szisztémák váltott rendszerét használják, mivel a letámadás nagyon intenzív játékot kíván, ezért fizikailag és szellemileg is megterhelő, rendszerint csak a mérkőzés kétharmadában fenntartható. A hatékony alkalmazás íratlan szabálya, hogy minél technikásabb az ellenfél, annál korábban kell letámadni.
Tito Vilanova és Tata Martino alatt folyamatosan csökkent a Barcelona ellenfélre gyakorolt nyomása, ami alapjaiban gyengítette meg a csapat játékstílusát, jórészt ez állt a visszaesés hátterében.
Egy csapat ellenfélre gyakorolt nyomása a PPDA-mutató segítségével számszerűsíthető. A PPDA (Passes Allowed per Defensive Action) azt mutatja meg, hogy a labda nélküli csapat hány passzt enged az ellenfélnek, mielőtt az első labdaszerzési kísérlet megtörténik. Ez lehet becsúszó szerelés, ütközés, megelőző szerelés vagy szabálytalanság is.
Az Opta futballstatisztikai cég mérései szerint Guardiola idejében ez a mutató átlagosan 7,63 volt a Barcelonánál, vagyis legkésőbb az ellenfél nyolcadik passza előtt valamelyik Barcelona-játékos kísérletet tett a labda megszerzésére. Vilanova és Martino edzősködése idején 10-14 között mozgott ez a mutató, majd Luis Enrique érkezésével ismét visszatért tíz alá. Ez nem nagy meglepetés, hiszen már a Celta Vigo edzőjeként is intenzív letámadással, 9,15-ös PPDA-mutatóval játszatta a csapatát.
Luis Enrique filozófiája tehát van, amiben hasonlít Guardioláéra, de akadnak jelentős különbségek is, elsősorban a széljátékban.
A nyáron hét mezőnyjátékos távozott a Barcelonától, és közülük három is olyan szélső, akit még Guardiola épített be a csapatba – Luis Enrique viszont Cristian Tellót, Ibrahim Afellayt és Isaac Cuencát is eladta. Maradt viszont Pedro, a Barcelona Dárdai Pálja, akit minden edző megpróbál a kispadra ültetni, aztán mindenkinél újra kezdőjátékos lesz. Elsősorban azért, mert bár szélső támadóként nem tartozik Európa elitjébe, védekezésben roppant hasznos, amikor már az ellenfél térfelén labdát akar szerezni - márpedig a Barcelona taktikája erre épül.
A széljáték korlátozásával azt érte el Luis Enrique, hogy sokkal közelebb került egymáshoz a pályán Lionel Messi és Neymar, javult az összjátékuk hatékonysága, és a letámadás szempontjából is hasznos, ha a játékosok koncentráltan helyezkednek el a pályán.
Bár Lionel Messi még csak 27 éves, az elmúlt szezon – amely során számos alkalommal volt sérült – és a világbajnokság is azt mutatta, lassan neki is el kell kezdenie alkalmazkodni fizikai korlátaihoz. Frank Rijkaard alatt jobbszélsőként játszott a kezdőcsapatban, Guardiola alatt vált kiforrott hamis kilencessé, Luis Enrique viszont már inkább irányítóként tekint rá. Biztosak nem lehetünk benne, de úgy tűnik, a 2014-15-ös szezon lesz az újabb fordulópont Messi karrierjében, amikor a sebessége és gólérzékenysége helyett játékintelligenciája és passzkészsége kerül a játéka középpontjába, ami idővel egyébként is elkerülhetetlenné válna.
Ha megnézzük a legfontosabb támadópassz-statisztikákat, már most is látszik a tendencia: Messi a csapat mozgatórugója, a játéka nemcsak gólpasszokban, de a kulcspasszokban és a kiugratásokban is kiemelkedő.
Érdemes külön kiemelni, hogy míg Messi 3,6, addig Neymar csak 0,3 kulcspasszt ad meccsenként. A terminológia szerint kulcspassznak számít, ha egy játékos direkt gólhelyzetbe hozza egy csapattársát. A brazíliai vébén bebizonyosodott, hogy Neymar tökéletesen alkalmas a többiek kiszolgálására is, ehhez képest a 0,3-as barcelonai kulcspasszmutatója nem jelenthet mást, mint hogy Luis Enrique elsősorban a támadások befejezését, az egyéni játékot várja el tőle, míg Messire inkább már az előkészítő szerep hárul - vagy legalábbis az is. Ezt támasztja alá, hogy a csapat góllövőlistáját egyelőre Neymar vezeti 7 góllal.
A futball világában egyébként rendkívül ritka, hogy valaki 9-esként és 10-esként, vagyis középcsatárként és irányítóként is megállja a helyét, Messi mellett talán csak Zlatan Ibrahimovic és Wayne Rooney képes rá a világelitben.