Az Újpest az utóbbi években nem tudott múltjához és hírnevéhez méltón szerepelni, de a 2013–14-es szezonban, tizenkét év kihagyás után, ismét Magyar Kupa-győztes lett. A csapat 1997–98-ban volt legutóbb bajnok, érmet is is 2009-ben nyert. Idén azonban járt már a dobogón, jelenleg 14 forduló után az 5. helyen áll, csupán egyszer kapott ki, és a második legkevesebb gólt kapta.
A szerb vezetőedző, Nebojsa Vignjevic tavaly októberben a kiesést jelentő 15. helyen vette át a csapatot, és bár a zárásig akkor csak két pozíciót lépett előre, a Magyar Kupa-elsőség sok mindent feledtetett a szurkolókkal.
Vignjevic érdekes edzői filozófiát képvisel: nem a futballkvalitások, hanem a személyiségek érdeklik, mondván, csak jó szemléletű futballistával lehet igazi kohéziót és közös sikert elérni.
"Nálam nem a futballtudás vagy a technika az elsődleges. Először mindig azt vizsgálom, hogy az adott játékos milyen ember, milyen a hozzáállása – mondta az Origónak. – Nálam alapvetően fontos például, hogy néhány szót mindenkinek muszáj megtanulnia magyarul. Három hónap után az egyik játékosomnak azt mondtam, játssza meg a visszapasszt. Már másfél éve a klubnál volt, de nem értette. Ez a hozzáállását is tükrözte: bizonyította, hogy nem mérte fel a közeget, nem akart, és nem tudott alkalmazkodni."
Az Újpest a szezon során csak a Videotontól szenvedett eddig vereséget a bajnokságban (a Ligakupában is épp a nagy riválist fosztotta meg addigi százszázalékos mérlegétől), és a fehérváriak után a legkevesebb gólt kapta: 14 bajnokin mindössze nyolcat.
"Nem védelemben és támadósorban gondolkodom, hanem egységes csapatban. Itt mindenki kiveszi a részét a védekezésből és a támadásból. Elégedett vagyok, főleg úgy, hogy eddig Kim Ojo és Kabát Péter sérülése miatt klasszikus csatár nélkül játszottunk. Ha valamelyikük visszatér, biztosan erősebbek leszünk. Azt kellett megszokni, hogy nincs alibi. Nem foghattuk az esetleges rosszabb játékot arra, hogy nincs csatár. A Barcelona is így játszik, nálunk szintén ez a helyzet állt elő, így kellett futballoznunk."
Szerinte a szerb és a magyar futball profitálhatna egymás erényeiből. "A szerb játékosok tehetségesek, míg Magyarországon jobbak a körülmények. Itt az infrastruktúra és a marketing nyugat-európai színvonalú. Csak a modern labdarúgás hiányzik. A gondok az edzőkkel kezdődnek. Se az utánpótlásnál, se a nagycsapatoknál nincsenek azon a szinten, mint mondjuk a létesítményhelyzet. Persze ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak, önkritikát kell gyakorolni, el kell ismerni, hogy gondok vannak. Attól tartok, hogy ha ehhez az infrastruktúrához előbb-utóbb nem nő fel a labdarúgás, és nem áll be minőségi javulás, akkor két-három éven belül komoly problémák lehetnek. Változtatni kell a fejekben."
Meggyőződése, hogy Magyarországon is akadnak tehetséges labdarúgók, látja is őket hétről hétre, de ezek a fiatalok eltűnnek a süllyesztőben. "Ha egy játékos rossz nevelést kapott, hiányosságai vannak, azon felnőttkorban már nem lehet javítani. A gyémánt is kevesebbet ér nyersen, mint csiszoltan, így van ez a futballistákkal is. De válogatott szinten sem szabad megelégedni két-három jó eredménnyel, mert az kevés lesz ahhoz, hogy valódi fejlődésről beszéljünk."
A 46 éves szerb szakember játékosként is megfordult Magyarországon, 2000 és 2002 között Tatabányán futballozott. "Nem a legszebb emlékeket őrzöm arról az időszakról, de nem a csapat miatt. Sajnos sérült voltam, az eredmények se jöttek, így csupán a Dunaferr elleni góljaimra lehetek büszke" – mondta az Origónak Vignjevic.
Mosolyogva hallgatta, amikor felidéztük neki a FIFA-licences menedzser, Filipovics Vladan egyik korábbi nyilatkozatát, amelyben azt mondta róla, ő lehetett volna minden idők egyik legjobb magyarországi légiósa, ha nem sérül meg. "Vladan nagyon jó barátom, általa kerültem Magyarországra. Abban igaza van, hogy jó lettem volna, ha nem is a legjobb. Nagyon technikás labdarúgó voltam, azt hiszem, pont egy ilyen hiányzik a mostani Újpestből."
Vignjevic a belgrádi Rad mellett futballozott Cipruson (Enoszisz Neon Paralimni), a tengerentúlon szerepelt a Cleveland Crunch, az Edmonton Drillers és a Toronto Lynx együtteseiben. A legemlékezetesebb mérkőzését a Rad színeiben játszotta, amikor a belgrádi Marakanában a góljával sikerült legyőzni a Crvena zvezdát. "Nem nyertem trófeákat, mert középcsapatokban játszottam, amelyek maximum a nemzetközi kupaindulásért voltak harcban. Kanadában egyébként nagy- és kispályán is játszottam, csakúgy, mint a bátyám, aki még mindig kint él."
2008-ban kezdte edzői karrierjét, nagy hatással volt rá Marcello Lippi. A feladatra tudatosan készült, azzal, hogy a pályán megszokott adrenalint majd a felelősségérzet pótolja a kispadon. Előbb a montenegrói OFK Grbalj és Rudar Plevlja csapatát irányította, majd a szerb Hajduk Kula és Rad kispadján ült. 2012–13-ban bajnoki bronzérmet nyert a Vojvodinával, és kupadöntőig vezette a vajdasági csapatot. "Sajnos ez kevés volt a vezetésnek, úgy döntöttek egy év után, hogy nem felelek meg a további terveknek. Szerbiában csak az a fontos, kit ismersz, és kivel ápolsz jó kapcsolatot. Az, hogy mennyit és milyen minőségben dolgozol, senkit sem érdekel" – panaszkodott.
"Amikor megkeresett az Újpest, óriási kihívásként tekintettem a feladatra. Ismertem a klubot, tudtam, hogy óriási tradíciókkal rendelkezik, és hogy az utóbbi időben nem ment neki. Az NB I történéseiről is tudtam, mégiscsak a szomszédos ligáról volt szó."
Azt mondja, számára a magyar futball egyértelmű előrelépés. "Nem féltem soha a kihívásoktól, vagy attól, hogy sikertelen leszek. Aki fél, az nem lesz sikeres. Azért jöttem Újpestre, mert sikerekre vágytam. Arra, hogy letegyek valamit az asztalra, hogy felfigyeljenek rám. Nemcsak egy ilyen nagy klubnak, de nekem is kínos, ha csak a 13. vagy a 14. helyen állunk. A Magyar Kupa-győzelem után kaptam is megkeresést, de 2016 nyaráig ideköt a szerződésem, és itt akarok sikert elérni."
A szerb sajtónak a tavalyi MK-győzelem után már lelkendezett arról, hogy az újpesti szurkolók (és úgy általában a magyar ultrák) milyen jó hangulatot varázsolnak a stadionokba. Lelkesedése azóta sem csökkent, de azt mondja, mihamarabb meg kell találni a megoldást a mostani áldatlan állapotra, amikor a szurkolók jó része bojkottálja a mérkőzéseket.
"A futball a szurkolókért van, ők is a részesei a fejlődésnek. Voltak itt tavaly szlovén és cseh vendégeim, akik nagyon elégedettek voltak a meccshangulattal. Az, hogy a drukkerek nagy része nem jár meccsre, senkinek sem jó. Különösen nekünk, futballszakembereknek nem. A szurkolók képesek meccseket eldönteni a támogatásukkal. És a fanatikusok a magyar focinak is kellenek, csak velük lehet fejlődni."