A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Nem bírja a Milan a csapatbusz fenntartásának költségét. Nem csoda, elvégre játékosokat is csak akkor szerződtet, ha nem kell értük fizetni.

Költségei csökkentése végett eladta a csapatbuszát az AC Milan. Az olasz futballklub elöljárói azt remélik, hogy 2-300 ezer eurót tudnak így megspórolni évente. A La Repubblica nevű lap szerint korábban már az Inter és Juventus is túladott a csapatbuszán, hasonló okból.

A Milan jelenleg a 8. helyen áll a bajnokságban, lemaradása 19 forduló után már 20 pont a listavezető Juventus mögött. A klub évek óta szűk költségvetésből gazdálkodik, és miután az előző idényben csak 8. lett, nemzetközi kupaszereplésből sincsenek bevételei. A Tuttosport nevű lap szerint tavaly 60-70 millió eurós tartozást halmozott fel a klub.

Berlusconi büntetése is nehezíti a helyzetet

A Milan tulajdonosát, Silvio Berlusconit még 2011 nyarán kártérítésre kötelezte a bíróság, miután kiderült, hogy megvesztegetéssel jutott hozzá egy cégcsoporthoz. Az 560 millió eurós kártérítést annak a cégnek kellett megfizetnie, amelyen keresztül az üzletember a Milant birtokolja.

A klub 2012-ben arra kényszerült, hogy eladja két világklasszis futballistáját, Thiago Silvát és Zlatan Ibrahimovicot a francia PSG-nek, elsősorban a magas fizetésük miatt. A pénztelenség miatt pedig jobbára olyan játékosokat igazol, akikért nem kell fizetni - jelenleg 10 ilyen labdarúgó szerepel a keretben, plusz három kölcsönvett.

A nehéz helyzetben lévő milánói klub döntése a csapatbuszról azonnal beindította a mémkészítők fantáziáját:

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!