Elegem lett a magyar focivalóságból

Vajon mi vesz rá egy magyar profi futballistát, hogy egy osztrák hetedosztályú klub kedvéért egy határ menti faluba autózzon hetente háromszor? Több százan tesznek így minden héten. Van, aki szerint otthon nem a teljesítmény számít, hanem a név, ezért soha nem is akar már hazatérni, és akad olyan, akit az nyűgözött le, hogy Ausztriában nem anyázást, hanem tapsot kap a lelátóról. Kint jártunkkor azért kiderült, Ausztriában sincs kolbászból a kerítés – elég pár rossz meccs, és a légiósnak rögtön kiadják az útját, nem pátyolgatják a kispadon.

Pamhagen, magyar nevén Pomogy alig pár kilométerre fekszik a határtól, de nagyon elüt a közeli magyar falvak képétől. A kicsiny osztrák településen minden rendezett, de teljesen kihalt, szombat délután egy lelket sem látni az utcán, egy temetési menetet leszámítva. A Pamhagen-tábla előtt fekvő helyi sportpálya mellett bezzeg több tucat autó áll, majdnem a felén magyar rendszám virít: itt rendezik nemsokára a Pamhagen-Nickelsdorf (Pomogy-Miklóshalma) osztrák hatodosztályú bajnokit. A belépő öt euró, de ettől a házigazdák eltekintenek, sőt rögtön az elnök irodájába vezetnek minket. Stefan Wüger üdítővel kínál, és felcsillan a szeme, amikor meghallja, hogy egy magyar újságtól érkeztünk.

Magyarul köszön az osztrák elnök fia

Az ifimeccs már javában zajlik, Wüger szól az angolul jól beszélő fiának, hogy jöjjön, meséljen az élményeiről. Ifjabb Wüger sérülés miatt a "lelátón" ült – képzeljünk el három sor egyszerű padkát, mögötte pedig egy, a sörözőknek-fröccsözőknek fenntartott fakönyöklős állóhelyet –, magyarul mutatkozik be. "Stefan Wügernek hívnak, Pamhagenben lakom, 16 éves vagyok. Hogy vagy?" Persze érezhető, hogy ez a magyartudás olyan, mint a harmincas magyarok orosztudása, el is ismeri, hogy ennél sokkal többet még nem tud a nyelvünkön. Pedig régóta ismerkedik vele. "Már hét éve tanulom, nagyon szeretem a magyarórákat. Vicces a tanárunk, német létére jól beszéli a nyelvet” – meséli, immár angolul.

Meccs előtti készülődés. A Pamhagen gyúrója szerint a csapatukban csak egy játékos dohányzik. Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Polyák Attila - Origo

Az 1933-ban alapított Pamhagenben több a magyar, mint sok NB I-es csapatban. Akár fasírtban is lehetnének a játékosok, hiszen a külföldiek kapnak pénzt a futballért, a helyiek pedig nem, ám ezen az osztrákok nem akadnak ki különösebben, elvégre amúgy is elég jól keresnek a rendes munkájukkal. "A helyiek így nehezebben tudnak bekerülni a csapatba, de emiatt nem bosszankodunk, mert tudjuk, hogy a magyar focisták azért vannak itt, hogy hozzák az eredményeket" – mondja a fiatal Wüger.

Osztrák puncsból magyar bér

"Sírköves, bankár, gazda, cégvezető, autószerelő" – veszi át a szót az apa, a játékosok foglalkozásai közül az utolsót magyarul mondva. Két éve még csak két légiós szerepelhetett az osztrák amatőrcsapatokban, ma viszont bármennyi olyan, aki legalább két évet eltöltött egy csapatnál vagy négy évet lehúzott a ligában, illetve ha 18 éven aluli. "Van klub, amelyik 18 külföldit foglalkoztat, emelkedik a színvonal, nekünk is tartani kell a lépést" – teszi hozzá az elnök.

A pomogyi légiósok valamivel ezer euró alatt keresnek havonta. A pénz persze Ausztriában sem a fáról hull. Egy kicsit adnak a helyi cégek is, de a fő bevétel az évszakonként a vendégházban megrendezett mulatságokból – télen forró puncs! –, illetve a jegybevételből származik – magyarázza az elnök. Meg nyilván a kis büfé 2,7 eurós söre is hozzájárult a hetedosztályból való feljutáshoz.

A meccs előtt a csapos lányok másfél literes flakonban szolgálják fel a fehérboros fröccsöt a törzsszurkolóknak Fotó: Polyák Attila - Origo

"Barátságok is vannak a légiósok és a hazaiak közt, olykor együtt ünnepeljük egy-egy focista születésnapját. A magyarokban pedig megbízunk, Horváth Márió például öt éve kint játszik" – büszkélkedik Herr Wüger, aki elnök létére a kétkezi munkától sem riad vissza: az idény elején facsemetéket telepített, máskor megfoltozta a hálót.

Minőségi ollózás és Márió bombagólja

A tartalékok csatája után elkezdődik a nagy meccs is, a hazaiak sárga-feketében, a vendégek tiszta fehérben, akár egy Dortmund-Realon. Feltűnően sok a csinos lány a lelátón, elegánsan, körömcipőben, a pályán viszont elegancia és körömpasszok helyett harc, férfias becsúszások.

"Indulj el, Bazsi!", "Tomi, gyere befelé!", "Fújd már le!" – a játékosok többnyire magyarul kiabálnak a meccs hevében, az elnök által említett Márió 24-ről kilövi a jobb felsőt, vezetnek a hazaiak két percig, aztán egy kapáslövéssel egyenlít a Nickelsdorf. A hazai kispad mellett telepszünk le, a gyúró és egy utánpótlásedző mellé, aki szintén magyar. El is kezdenénk drukkolni nekik, de nem olyan kézenfekvő ez, elvégre a vendégeknél is játszik hét magyar, köztük az NB II-es gólkirály, az első osztályban is megfordult Granát Balázs.

A meccset egy bíró vezette, ha vele történne valami, a bajnoki véget érne Fotó: Polyák Attila - Origo

Vannak szép megmozdulások, de azért látunk az üres kapu helyett a templomtorony felé tartó lövést, máskor az egyenetlen pályán a legrosszabbkor megpattanó labda teszi tönkre az addig szép akciót. Mert tényleg minden rendezett, a fizetések időben érkeznek, de a pálya nem túl jó (állítólag az egyik legrosszabb Burgenlandban), az alapvonal romantikusan girbegurba. Játékvezető meg csak egy van, nincs partjelzője sem, így ha netán megsérül, akkor az utolsó leheletével még lefújja a meccset.

Szerencsére semmi ilyesmi nem történik, úgyhogy láthatunk még kitűnő ollózást vendég részről (fejjel tisztáz a védelem), három kapufát, majd egy újabb hazai gólt. A hajrá szikrázó, többször villan a sárga, kis híján a piros is, majd az utolsó percekben a Pamhagen úgy öli az időt, akár a legnagyobbak. Egy hátvéd borzasztó lassan végzi el a bedobást, lapot kap, az ötödiket a szezonban, amiért eltiltják majd. De a csapat gyúrója elárulja: már a szünetben szólt, hogy húzódása van, és ha kell, beszed majd egy sárgát, úgyis sérült lenne a következő meccsen. Aztán cserélnek egyet, és vége. "Ez az, gyerekek!" – örülnek a pamhageniek a 2-1-es sikernek.

Nem tervezem, hogy valaha is hazatérjek

A győztes meccs után a maroknyi szurkolósereg diadalittasan ünnepel, a szurkolók szinte egyenként lepacsiznak a játékosokkal. Fülig ér a szája Pirka Tamásnak is, aki remekül irányította a Pamhagent, és 27 éves létére már most játékos-edzőként segíti a pomogyiakat. Magyarországon a Gyirmót NB II-es profija volt, de nagyon nem tetszett neki az, amit a magyar focitól kapott. "Egyszerűen elegem lett a magyar valóságból. Ki akartam próbálni magam Ausztriában, és úgy néz ki, hogy ez be is jött. Gyirmóton egy játékos voltam a sok közül, itt pedig nekem kell vinnem a hátamon a csapatot" – mondja, hozzátéve, hogy szeret itt lenni, és amíg csak lehet, marad is.

Nagyon fontos győzelmet aratott a Pamhagen, sikerével elmozdult a kiesést jelentő 13. helyről Fotó: Polyák Attila - Origo

"Négy éve volt egy edzőm, aki csak ámított, átvert, már akkor szerettem volna kiigazolni, de egy deréksérülés miatt nem sikerült. Akkor elhittem még, hogy lehetek profi, de alig játszottam, csak a Ligakupában kaptam lehetőséget. Elegem lett, úgy gondoltam, télen befejezem, mert otthon nem a teljesítmény számít, hanem a név. Nem tervezem, hogy valaha is hazatérjek, és mindennap egy olyan ember tartson edzéseket, aki könyvből tanulta a labdarúgást" – csap le egy szúnyogot az arcán. A pálya egy természetvédelmi terület mellett van, nincs szúnyogirtás, így a nyár esti edzések valóságos horrorba fordulnak, Burgenland minden apró vérszívóját odacsalogatják a hatalmas reflektorok és a lüktető erek.

Hallgatnak a magyar edzőpárosra

Pirka másodmagával irányítja a csapatot, Kiss Zsolt a csapat másik játékos-edzője, együtt járnak be az egyórányi autóútra lévő Győrből hetente kétszer az edzésekre, plusz a hét végi bajnokikra. A magyar párost tavaly decemberben kérték fel a csapat irányítására, a cél a kiesés elkerülése (a hatodosztálytól lejjebb már csak egy lépcsőfok van). "Mi, magyarok azért vagyunk itt, hogy hozzuk az eredményeket, ezt a csupa amatőr osztráktól elvárni lehetetlen lenne. Van, hogy az autószerelő-műhelyből, még olajos kézzel érkezik a játékos az edzésre, amelyet este hétkor tartunk, mire már mindenki végzett a munkájával" – mondja Kiss Zsolt.

Úgy véli, aki még nem látta őket játszani, az csak legyint a hatodosztály hallatán, pedig szerinte egy NB III-as középcsapat szintjét simán eléri a Pamhagen, előkészületi meccsen meg is verte 7-1-re a magyar megye egyes Csornát. "Óriási az iram, a focisták, bár amatőrök, belevetik magukat minden párharcba, teljes erőbedobással küzdenek, mi pedig belevisszük a játékba a technikát és a fegyelmet. A csapatnál szabad kezet kaptunk, megbíznak bennünk, és mindenben hallgatnak ránk."

A focisták megérdemelt pihenése. A galériáért kattintson a képre! Fotó: Polyák Attila - Origo

Az osztrák álmot nem olyan könnyű megvalósítani, mint gondolnánk: "Sokan azt hiszik, hogy könnyű Ausztriába kikerülni, pedig ha nem jönnek az eredmények, akkor megtehetik, hogy elzavarják az összes légióst, akikkel csak fél évre kötnek megállapodást" – jegyzi meg Kiss. Egy társa szerint otthon sokan árulónak nevezik az Ausztriába ingázókat, pedig gyakran nincs is más választásuk.

Nem anyázás van, hanem taps

A hatodik ligás meccsen szerzett pozitív tapasztalatok után megnézzük, vajon mivel tud szolgálni a legalacsonyabb osztály. A Wolfau (Vasfarkasfalva) csapatában ugyan nincs egyetlen magyar sem, a vendég Loipersdorfot (Lipótfalva) viszont hárman is erősítik, és a fogadtatáson érződik, hogy a hazaiak nem örülnek a magyar újságírók látogatásának.

"Nekünk csak egy nigériai légiósunk van, magyar nincsen. Akkor miről szeretnének írni?" – kérdezi a Wolfau egyik vezetője, majd amikor megérti, hogy minket a vendégek magyarjai érdekelnek, azt kéri, a hazaiakat ne fotózzuk. Persze nem könnyű úgy fényképezni, hogy csak a vendégcsapat játékosai legyenek a képen, fotósunkra – harminc nézőn átkiabálva – rá is ripakodik egy másik helyi főnök, hogy ugyan tegye már el a gépét, pedig ekkor még csak az ifik játszanak, a felnőttek meccse előtt.

A belépő öt euró. Már akinek Fotó: Polyák Attila - Origo

A Loipersdorf-edző taktikai utasításai után Pogacsics Milánnal együtt könyökölünk az egyik sörpultra, és a volt NB II-es focista elmeséli, miért éppen a legalsóbb osztrák osztályra esett a választása. "Más az itteni futball közege, itt nem anyázás van, hanem taps. De a játékosok nem is álldogálnak, hanem futnak. Mindannyian tudjuk, ha tízből nyolcszor rosszul játszunk, akkor nem a kispadra kerülünk, hanem kiraknak minket végleg a csapatból" – mondja a főállásban felszámolóként dolgozó Pogacsics, majd nekikezd a bemelegítésnek.

Már tinédzserként elmennek

Új tendencia, hogy már nem csak levezetni mennek a magyar focisták Burgenlandba, van, aki tizenévesen azzal a szándékkal megy oda, hogy a teljes karrierjét Ausztriában töltse. Ilyen a nickelsdorfi Németh Máté és Horváth Tamás is: egyiküknek sem volt esélye felnőtt csapatba kerülni Magyarországon, legfeljebb a Ligakupában jutottak szóhoz, fizetést nem kaptak. Ehhez képest kint megbecsülik őket, euróban számolva is.

Németh maradna is Ausztriában, de feljebb lépne egy-két ligával, mert állítólag az ötödvonal sem sokkal erősebb, sőt úgy gondolja, még a negyedik sem elérhetetlen számára. Ehhez viszont kevés a heti két edzés, rendszeresen kondizik és kiegészítő sportokat űz. Horváth egyetemista, neki is jól jön a focival megkeresett plusz, de azt tervezi, polgári állása is lesz.