Dárdai Pál csapata megúszta a kiesést: a Hertha az utolsó hét fordulóban nem nyert, az utolsó ötben csupán egy pontot szerzett, és csak jobb gólkülönbséggel előzte meg az osztályozóra kényszerülő Hamburgot, a legutolsó Paderbornnál is csak négy ponttal gyűjtött többet.
A Hertha a záró fordulóban Hoffenheimben kapott ki, szerencséjére két menekülő, a Hannover és a Freiburg egymással játszott, így az egyikük bukásra volt ítélve. Végül a Freiburg csatlakozott a már kieső Paderbornhoz, míg Stieber Zoltán csapata, a Schalkét legyőző Hamburg kiizzadta magából az osztályozót.
Elöl egyszerűbb volt a helyzet: a Bayern már bajnok, a Wolsburg és a Mönchengladbach biztos BL-résztvevő volt, és a Leverkusen BL-selejtezős helyét sem veszélyeztette senki, az Augsburg és a Schalke az Európa Ligában lehetett biztos.
És ne feledjük a Dortmundot, amellyel Jürgen Klopp hat trófeát nyert (két bajnoki cím, egy kupa, három szuperkupa), valamint egyszer eljutott a BL döntőjéig. Május utolsó előtti napján még nyerhet egy német kupát, de az a meccs Berlinben lesz, azaz hazai közönség előtt most búcsúzott a karakteres edző. Szépen: a csapata parázs meccsen legyőzte a Werder Brement, neki pedig hatalmas molinón köszönték meg a szurkolók az elmúlt éveket.
Bundesliga, 34. forduló:
Bayern München-Mainz 2-0
gól: Lewandowski (25., 11-es), Schweinsteiger (48.)
Dortmund-Werder Bremen 3-2
gól: Kagava (15.), Aubameyang (17.), Mkhitaryan (42.), ill. Öztunali (26.), Gebre Selassie (85.)
Mönchengladbach-Augsburg 1-3
gól: Raffael (36.), ill. Höjbjerg (72.), Matavz (77.), Mölders (90.)
piros: Nordtveit (61., Gladbach)
Hoffenheim-Hertha 2-1
gól: Modeste (8.), Roberto Firmino (80.), ill. Beerens (72.)
Hannover-Freiburg 2-1
gól: Kiyotake (3.), Krmas (84., öngól.), ill. Petersen (90.)
Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen 2-1
gól: Seferovic (4.), Madlung (39.), ill. Bellarabi (6.)
Hamburg-Schalke 04 2-0
gól: Olic (49.), Rajkovic (58.)
Köln-Wolfsburg 2-2
gól: Osako (3.), Knoche (61., öngól), ill. Luiz Gustavo (8.), Perisic (15.)
Paderborn-Stuttgart 1-2
gól: Vucinovic (4.), ill. Didavi (36.), Ginczek (72.)
A Bundesliga végeredménye:
1. |
Bayern München (BL) |
34 |
25 |
4 |
5 |
80-18 |
+62 |
79 pont |
2. |
Wolfsburg (BL) |
34 |
20 |
9 |
5 |
72-38 |
+34 |
69 |
3. |
Borussia Mönchengladbach (BL) |
34 |
19 |
9 |
6 |
53-26 |
+27 |
66 |
4. |
Bayer Leverkusen (BL-selejtező) |
34 |
17 |
10 |
7 |
62-37 |
+25 |
61 |
5. |
Augsburg (EL) |
34 |
15 |
4 |
15 |
43-43 |
+0 |
49 |
6. |
Schalke 04 (EL) |
34 |
13 |
9 |
12 |
42-40 |
+2 |
48 |
7. |
Borussia Dortmund |
34 |
13 |
7 |
14 |
47-42 |
+5 |
46 |
8. |
Hoffenheim |
34 |
12 |
8 |
14 |
49-55 |
-6 |
44 |
9. |
Eintracht Frankfurt |
34 |
11 |
10 |
13 |
56-62 |
-6 |
43 |
10. |
Werder Bremen |
34 |
11 |
10 |
13 |
50-65 |
-15 |
43 |
11. |
Mainz 05 |
34 |
9 |
13 |
12 |
45-47 |
-2 |
40 |
12. |
Köln |
34 |
9 |
13 |
12 |
34-40 |
-6 |
40 |
13. |
Hannover 96 |
34 |
9 |
10 |
15 |
40-56 |
-16 |
37 |
14. |
Stuttgart |
34 |
9 |
9 |
16 |
42-60 |
-18 |
36 |
15. |
Hertha BSC |
34 |
9 |
8 |
17 |
36-52 |
-16 |
35 |
16. |
Hamburger SV (osztályozó) |
34 |
9 |
8 |
17 |
25-50 |
-25 |
35 |
17. |
Freiburg (kiesett) |
34 |
7 |
13 |
14 |
36-47 |
-11 |
34 |
18. |
Paderborn (kiesett) |
34 |
7 |
10 |
17 |
31-65 |
-34 |
31 |