A kieséstől fenyegetett berliniek magyar vezetőedzője kedden közölte, hogy lábujjsérülés miatt ebben az idényben már nem számíthat a német születésű, tunéziai válogatott középpályásra.x
"Nem akarunk kockáztatni, inkább kezelje ki a sérülést."
Ezt mondta Dárdai Pál, aki szombaton az Eintracht Frankfurt ellen már várhatóan számíthat alapemberei közül Valentin Stockerre és Sebastian Langkampra. A csípősérüléssel küszködő John Anthony Brooks szereplése egyelőre kérdéses.
A magyar szövetségi kapitány saját bevallása szerint derűlátóan várja az utolsó előtti fordulót:
"Jó előérzetem van, sokkal jobb, mint a múlt héten".
A berlini együttes szombaton 2-0-ra kikapott Dortmundban, ezzel sorozatban harmadszor maradt alul, és öt mérkőzés óta nyeretlen.
A fővárosiak a 13. helyen állnak a tabellán 34 ponttal, hárompontnyira a kiesőzónától, míg a 10. Frankfurt már biztosan bennmarad az élvonalban.