Eltemették Várhidi Pált, az Újpest legendáját

Wintermantel Zsolt Várhidi Pál
Várhidi Péter (b) fogadja Wintermantel Zsolt újpesti polgármester részvétnyilvánítását
Vágólapra másolva!
Hétfő délután a Megyeri úti temetőben szerettei, barátai és a szurkolók elbúcsúztatták Várhidi Pált, az Újpest legendás labdarúgóját, aki november 12-én, életének 85. évében hunyt el.

A búcsúztatást megelőzően Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere beszédében kiemelte: Várhidi Pálnak sikerült az, ami csak keveseknek - már életében legenda lett.

"Bajnok volt és bajnokokat nevelt. Csapatember volt és csapatot épített.

Legenda lett, mert nemcsak tehetsége vitte előre, hanem a szíve és lelke is.

Ezért nem pusztán csak felvillanó, majd lehanyatló sztár lett, amiből ma szó szerint annyi van, mint égen a csillag, hanem az életünk része, a történelmünk halhatatlan alakja" - mondta a polgármester.

Várhidi Péter (b) fogadja Wintermantel Zsolt újpesti polgármester részvétnyilvánítását Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


Újpest és bajnok

A városvezető kiemelte, Várhidi Pál ahhoz a labdarúgó-nemzedékhez tartozott, amely világszínvonalat képviselt, így korának bármely nemzetközi klubcsapatában vagy válogatottjában megállta volna a helyét játékosként és edzőként egyaránt.

Ha a Várhidi Pál nevet hallom, nekem két szó jut eszembe: Újpest és bajnok"

- mondta Wintermantel Zsolt.

Egy cserepadnyira az aranycsapattól

Az egykori védő játékosként kizárólag a lila-fehéreket erősítette, 1949 és 1965 között játszott a Megyeri úton. A tízszeres válogatott Várhidi a cserepadon ült az Aranycsapat legendás londoni 6-3-as győzelme alkalmával, illetve tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes válogatott keretének - a vb-n nem lépett pályára -, az 1960-as római olimpián pedig bronzérmet szerzett a nemzeti együttessel.

Vezetőedzőként 1973 és 1980 között négy bajnoki címet szerzett az Újpesti Dózsával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!