A német labdarúgás az 1920-as, 1930-as években nem volt olyan fejlett, mint az osztrák vagy a magyar, de jó úton járt. A bajnokságot a Schalke 04 uralta, 1933 és 1942 között, például, kilencszer jutott be a bajnokság rájátszásába, és hat alkalommal meg is nyerte az aranyat.
A csapatot egy osztrák szakember, Gustav Wiezer edzette, stílusa pedig "der Kreisel" néven vált ismertté. A stílus lényege az örökös labdabirtoklás volt. "Csak ha már tényleg nem tudtunk senkinek passzolni, akkor rúgtuk a hálóba a labdát" – emlékezett vissza Hans Bornemann, a csapat hátvédje.
A stílus kialakulásában nagy szerepe volt annak a Jimmy Hogannek is, aki a magyar futball meghatározó alakja is egyben. "Úgy futballoztunk, ahogy Jimmy Hogan tanította nekünk. Amikor a magyar labdarúgás történelméről beszélünk, arany betűkkel kell feljegyeznünk a nevét" – mondta róla Barcs Sándor, az MLSZ egykori elnöke, a FIFA alelnöke.
Hogan az MTK-tól Drezdába távozott, és oktató jellegű előadásaival a helyi szövetség felkérésére bejárta az egész országot, így a német futball is magyaros stíluselemekkel bővült.
Ez azonban nem mindenkinek tetszett.
Otto Nerzet, Németország első szövetségi kapitányát 1926. július 1-jén nevezték ki, és tíz éven keresztül vezette a válogatottat. Vezetésével Németország bronzérmet szerzett az 1934-es olaszországi világbajnokságon, így többen úgy vélték, az 1936-os berlini olimpián megcélozhatják az aranyat.
Csakhogy Nerz nem volt híve az ország labdarúgását meghatározó Schalke passzjátékának, és a klub ünnepelt sztárjait nem nagyon hívta be a válogatottba.
"Nerz elmondta nekem, hogy távolról sem nyűgözi le az a fajta passzjáték, amit a Schalkénál meghonosítottunk, és úgy vélte, hogy ha túl sok Schalke-támadó van a pályán, abból nem lesznek támadások, csak végeláthatatlan tili-toli" – mondta a stratégia hátteréről az egyik kimaradó Schalke-sztár, Ernst Kuzorra.
Mindez katasztrofális eredményt hozott, sajnos a magyar futball számára is.
Az 1936-os, hazai rendezésű olimpián ugyan Németország az első körben 9-0-ra lemosta Luxemburgot, a legjobb nyolc között azonban szégyenteljes vereséget szenvedett: Norvégia 2-0-ra legyőzte. Nerz pechére
ez volt az egyetlen futballmeccs Adolf Hitler életében, amit személyesen is megtekintett.
Nerz segítője, Sepp Herberger nem volt ott a norvégok elleni meccsen, mert egy másik negyeddöntős összecsapáson, az Olaszország-Japán mérkőzésen volt jelen megfigyelőként. A torna után ő vehette át a Führer előtti megszégyenülés miatt sürgősen menesztett Nerz posztját, és azonnal szakított elődje stratégiájával: ismét a Duna menti stílus irányába kormányozta csapatát.
Ennek szellemében "a robotfutball, amivel korábban a németeket azonosították, a legendák homályába veszett, helyét pedig a művészi futball foglalta el” – idézi a neves német szakújságírót, Gerd Kramert Jonathan Wilson a magyarul Futballforradalmak címmel megjelent könyvében.
Tizennyolc évvel később pedig Sepp Herberger a magyar Aranycsapat ellen világbajnoki címig vezette a németeket.
Ha Hitler nem tekinti meg az olimpiai negyeddöntőt vagy Norvégia nem győzi le a németeket, ez talán sosem történik meg.
A norvégok egyébként a németek legyőzése után csak hosszabbításban buktak el az olaszok ellen (1-2), és végül Lengyelország ellen szerezték meg a bronzérmet (3-2).
A siker hosszú időre meghatározta a norvég futballgondolkodást: a hatékonyságot, az eredményességet, a helyzetek gyors kialakítását helyezték a középpontba, hiszen a nemzetközi futballban kevés ellenféllel szemben számítottak esélyesnek.
Ahogy a norvég akadémikus, Oyvind Larson rámutaott:
A javasolt játékstílus azonnal megváltozott, és kifejezetten betörésközpontú lett."
A norvég labdarúgás alapműve sokáig az FA-kalauz a csapat edzéséhez és irányításához című angol szakkönyv volt, ahogy az Andreas Morisbak, a norvég szövetség technikai vezetőjének 1978-as Fotballforståelse (A futball értelmezése) című kézikönyvéből kiderül.
Norvégia testnevelési egyetemét (NUSPE) 1968-ban alapították. 1981-ben egy tanár, Egil Olsen, aki korábban tizenhat alkalommal szerepelt a norvég válogatottban és statisztikailag kielemezte a korábbi angol modellt, bemutatta annak egy általa átdolgozott változatát.
Olsen 1990-ben lett a norvég válogatott szövetségi kapitánya. 4-5-1-es formációt vezetett be, megkövetelte a tizenhatosra beívelt labdákat, melyeket csapata támadó mozgással követett le. Az å være best uten ball kifejezés – "a legjobbnak lenni labda nélkül" – vált a csapat mottójává. Olsen meglepően sikeresnek bizonyult. Norvégia 1938 óta nem szerepelt világbajnokságon, vele viszont 1994-ben és 1998-ban is kijutott, és egy rövid ideig második volt el a FIFA világranglistáján.
"Kitaláltam valamit, amit gjennombruddshissig stílusnak neveztem el. Hosszú és nehéz szó, azt hiszem, én alkottam. Manapság inkább előrefutballnak hívjuk. Nincs végső válasz a legjobb taktika elvére, de úgy gondolom, hogy
a kulcs az előre irányuló passzokban van.
Amikor legyőztük a brazilokat az 1998-as világbajnokságon, passzaik 35 százaléka volt előreirányuló, míg mi 65 százalékban passzoltunk előre. Úgy vélem, ha ők passzoltak volna előre 65 százalékban, esélyünk sem lett volna" – magyarázta elméletéről Olsen.
A vasárnap esti Magyarország-Norvégia pótselejtezőt a helyszínen nézi meg a fent említett Jonathan Wilson. Idézett könyve, a labdarúgás taktikai fejlődését feldolgozó Futballforradalmak kötelező tanaanyag a norvég edzőképzésben. Szerinte az alapjait tekintve a norvég futball mit sem változott.
"Olsen elmélete mindössze azt követelte meg, hogy a passz előrefelé irányuljon, de a hossszát nem kötötte ki. Talán mivel a norvég futballtörténelemből hiányoznak a sikerek, Olsen filozófiája sokkal elfogadottabbnak tűnik Norvégiában, mint az ívelgetős futball bárhol máshol. Irányítása alatt a szurkolók hozzászoktak, hogy számolják a gólhelyzeteket, és sokszor ez fontosabb a szurkolók számára, mint maga a számszerű végeredmény, hiszen
azt akarják látni, hogy csapatuk folyamatosan próbálkozik, megy előre a gólokért.
Ezt láthattuk a magyarok elleni oslói összecsapáson is, nem véletlen, hogy végül 16 szögletet rúgtak" – mondta az Origónak Wilson, aki arra is kitért, hogy miért nem születtek ezekből gólok.
"Persze sok minden szerencse kérdése is. De a norvég játékelmélettel van egy alapvető probléma: a helyzetek minősége.
A ziccerig passzolt támadás nem ugyanaz, mint egy kósza átlövés vagy egy esetleges beívelés.
Oslóban is ezt láthattuk: a magyar védelem remekül semlegesítette az ötlettelen próbálkozásokat, az egyetlen igazi norvég ziccer egy földön kipasszolt támadás végén állt elő, ekkor viszont Király Gábor hatalmasat védett. A jelenlegi norvég válogatottal talán az a legnagyobb gond, hogy nincsenek olyan nemzetközileg is jegyzett támadói, mint John Carew, Tore André Flo, Ole Gunnar Solskjaer vagy Jan Age Fjörtoft a maga idejében" – véli Wilson.
Az 1-0-s előnyben lévő magyar válogatott vasárnap este 20.45-kor lép pályára a Norvégia elleni pótselejtezőn, az MLSZ arra kér minden szurkolót, hogy a szigorú biztonsági intézkedések miatt időben érkezzen meg a stadionhoz.
A meccset élő közvetítésben követheti majd az Origón.