A Napoli edzője szerint Mancini a férfiakat szereti
![Maurizio Sarri, a Napoli edzője, aki szóváltásba keveredett Roberto Mancinivel, az Inter mesterével](https://cdn.origo.hu/2023/12/K0PJsXOfTQqkXBOKWFQkZsoDOCJ-wS8i2fTMkEdSIA4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiYjFjZWNmNDQ5YzQ4NWJiYmFlYzc3OTdhZDdjOTA4.webp)
A bajnokságot vezető Napoli hazai pályán kapott ki 2-0-ra, így augusztus óta mindössze második vereségét szenvedte el. Lehet, hogy emiatt szakadt el a cérna a Napoli edzőjénél, Maurizio Sarrinál, aki kollégája, Roberto Mancini szerint nem éppen Dante stílusában fogalmazott a meccs közben.
"Meg kell kérdezni Sarrit, majd ő elmondja, miket vágott a fejemhez. Egy ilyen embernek nem szabadna a futballban dolgoznia. Szégyellheti magát" - mondta Mancini, akit állítása szerint kétszer is homofób mondatokkal szidott Sarri. Mancini főleg azt nehezményezte, hogy a negyedik játékvezető hallott mindent, ennek ellenére őt is megbüntették, mivel a bíró Sarri mellett őt is kiállította.
"A meccs után próbált bocsánatot kérni, de ez az ő szégyene marad. Angliában még az edzőpályára sem engednének egy ilyen embert" - füstölgött tovább Mancini.
Sarri is elmondta a magáét, és arra hivatkozott, hogy kettőjük vitája az a fajta volt, amelyik rendszeresen előfordul a kispadoknál vagy a pályán.
"Bocsánatot kértem tőle, de ugyanazt elvárom én is. Ami a pályán történik, az maradjon is a pályán. Nem emlékszem, hogy pontosan mit mondtam, az biztos, hogy eléggé feszült voltam. Dries Mertens kiállítása miatt szakadt el a cérna, de ez mindössze 10 másodpercig tartott, és szó sincs arról, hogy Mancininek címeztem volna. Az meg egyenesen vicc, hogy homofób lennék. Nem diszkriminálok senkit, de ha a vita hevében mégis kicsúszott valami sértő a számon, akkor bocsánatot kérek a melegektől" - nyilatkozta.
Ezek után mindenesetre érdekes lesz majd a Napoli milánói vendégjátéka, főleg, hogy könnyen lehet, hogy az az április meccs a bajnokság kimenetelét is nagyban befolyásolja majd.