Budapest, 2012. augusztus 2.
Grosics Gyula 86-szoros válogatott labdarúgó, az Aranycsapat kapusa a Magyar Labdarúgó Szövetség budapesti székházában 2012. augusztus 2-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Születésének 90. évfordulóján az örökösök döntése nyomán a Puskás Intézethez kerültek Grosics Gyulának, az Aranycsapat kapusának sportpályafutásával kapcsolatos trófeái, emlékei és relikviái.
A Puskás Intézet csütörtöki közleménye szerint a 2014-ben, 88 esztendős korában elhunyt legendás labdarúgó egykori kérésnek megfelelően került a hagyatéka az intézményhez.
A több száz tételből álló gyűjtemény Grosics egész pályafutását felöleli, olyan emblematikus tárgyakat foglal magában, mint az olimpiai aranyérem, a világbajnoki ezüstérem, három világbajnokság emlékei, különféle állami kitüntetések, a Nemzet Sportolója oklevél és a Prima Primissima-díj.
A Puskás Intézeté a Grosics-hagyaték Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
"Édesapánk igyekezett a lehető leggondosabban megőrizni hallatlanul sikeres sportpályafutása tárgyi emlékeit, trófeáit, és bár sok mindent elajándékozott vagy jóhiszeműen kölcsönadott életében, nagyon gazdag gyűjteménnyel tudjuk gyarapítani a Puskás Intézet anyagát" - olvasható a kapus három lányának közös közleményében.
A két kiváló kapusunk közül Dibusz Dénes Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozott be a válogatottban, míg Gulácsi Péternek a második meccse volt egy Eb-selejtező a nemzeti csapatban. Mindkét meccset 2014 őszén játszották, és a 2016-os Eb-ig a Ferencváros kapusa összesen négy, a Leipzigé három meccsen védett a válogatottban, a franciaországi kontinenstornán Király Gábor szerepelt.