A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Eddig sem kellett szerénységért a szomszédba mennie Maurizio Zamparininek, a Palermo edzőmenesztésben világcsúcstartó elnöke és tulajdonosa szerint világklasszisok játszanak a klubjában. Csak a bajnokságban nem sikerült bizonyítani.

A Serie A utolsó fordulója előtt a Palermo előnyösebb helyzetben van a Carpihoz képest: az újonc ugyanis még a kieső helyen áll 35 ponttal, a palermóiak azonban 36 ponttal már éppen a bent maradó, 17. pozíciót foglalják el.

Vasárnap este a szicíliaiak hazai pályán fogadják az utolsó helyen végző Hellas Veronát, és ha nyernek, jövőre is élvonalbeliek lesznek. Amennyiben nem sikerül a győzelem, úgy a Carpi még előzhet, ehhez azonban Udinében kellene győzni.

Balogh Norbert eddig négy bajnokin játszott Forrás: Twitter/Palermo

Zamparini biztos a sikerben, úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy vasárnap este ünnepelhetnek, és reméli, hogy az Udinese is teszi majd a dolgát.

A játékoskerettel kapcsolatban azonban meghökkentően beszélt. Szerinte az argentin születésű, de már kétszeres olasz válogatott támadó középpályást, Franco Vázquezt nem tudja megtartani. „Olyan zseni, mint Michel Platini volt, rengetegen érdeklődnek iránta. De nem hiszem, hogy a Serie A legjobb középpályását olasz klub meg tudná venni, külföldre fogom eladni” – mondta a Radio Kiss Kiss műsorában.

A csapat magyar játékosáról, Balogh Norbertről is hasonló véleménye volt. „Balogh a következő években Európa legjobb csatára lesz” – mondta arról a 20 éves támadóról, aki ebben a szezonban négy mérkőzésen mindössze 49 percet játszott csereként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!