Manchester United's Spanish midfielder Juan Mata runs for the ball during the English Premier League football match between Tottenham Hotspur and Manchester United at White Hart Lane in London, on April 10, 2016.
GLYN KIRK / AFP
Vágólapra másolva!
Mata nem örült látványosan, amikor becserélték, de látványosan nem örült, amikor lecserélték.
Történt ugyanis, hogy Jose becserélte Matát (Lingard helyére) a 63. percben, majd lehozta őt a pályáról a kilencvenedikben (Mkhitaryan jött be helyette). Mata persze látványosan nem örült - olvasható a The Telegraph honlapján.
Nem örült Forrás: AFP/Glyn Kirk
Az edző és a játékos viszonya még a chelsea-s időkben mérgesedett el. Mata két és fél éve igazolt el a londoni kékektől a manchesteri pirosakhoz, ahol most Mourinho utolérte őt. Az érkezése óta Mata 104 meccsen lépett pályára, és 26 gólt lőtt.
Mourinho azt nyilatkozta a mérkőzés után, hogy a második cserének taktikai okai voltak.
Az utolsó olyan Európa-bajnokságon, melyen négycsapatos végjátékot rendeztek egyetlen mérkőzés sem dőlt el 90 perc alatt. Az 1976-os torna két elődöntője és bronzmérkőzése 120 perces csatát hozott, míg a fináléban ennyi idő sem volt elég a döntéshez. Komoly tétmeccsen ekkor debütált a 11-es párbaj, és ezt Panenka ikonikus mozdulatának köszönhetően Csehszlovákia nyerte az NSZK ellen.