Egy futballmeccs, ami valójában háború volt

Vágólapra másolva!

1986-ban az argentin válogatott úgy ment a vébére, hogy otthon sem nagyon hittek a győzelmében, de négy évvel a Falkland-háború után kötelességük volt megverni az angolokat, bosszúért lihegett az egész ország. A 30 évvel ezelőtti meccs Maradona nagy alakítása volt, azóta is beszélnek mindkét góljáról. A világsztár önéletrajzi könyvéből mazsoláztunk.

„Ez nem negyeddöntő, hanem egy döntő volt mindazért, amit ez a meccs valójában jelentett. Nem egy futballcsapatot kellett legyőznünk, hanem egy országot. Noha mi, játékosok, azt mondogattuk a meccs előtt, hogy semmi köze nincs a Malvin-szigetekért vívott háborúhoz, tisztában voltunk vele, hogy sok argentin srác halt meg ott, úgy ölték le őket, mint a kismadarakat.

És ez egy visszavágó volt, a szigetekből kellett visszaszerezni valamit.

Előtte mind azt nyilatkoztuk, hogy nem kell összekeverni a dolgokat, de ez hazugság volt. Hazugság! Semmi másra nem tudtunk gondolni, csak erre: úgyhogy a nagy büdös francot volt ez csak egy meccs” – írta Yo Soy El Diego című könyvében Maradona az 1986-os negyeddöntőről, amelyet átszőtt a politika, de végül két különös gól miatt lett emlékezetes.

De mi vezetett oda, hogy a mexikói vébén játszott meccs nem a sportról szólt?

1820-ban a spanyol korona alól függetlenedő Argentína elfoglalta a spanyolul Islas Malvinasnak nevezett szigeteket (két nagy és több száz kicsi sziget, zátony), kilenc évre rá katonai bázis őrizte, Luis Vernet pedig a francia alapítású Port Saint Louis, később Puerto Soledad település nevét szerényen Puerto Luisra változtatta (ma ismét franciásan Port Louis). A szigeteket 1833-ban megközelítette egy brit fregatt, az argentinok megadták magukat, elhajóztak, az angol katonák pedig kitűzték a brit zászlót.

Az országhoz nagyon közeli, a kontinentális talapzat részét képező szigetek

brit fennhatóságát Argentína mindig vitatta,

1982 áprilisában pedig elfoglalta őket. A népszerűtlen argentin katonai junta a hazafias lelkesedésben, a háborús pszichózisban bízott, remélve, hogy így meghosszabbítja a hatalmát. A katonai vezetők komolyan hittek abban, hogy a britek veszni hagyják a barátságtalan, hideg, szeles, isten háta mögötti szigeteket, de elszámították magukat. Hat hét múlva Nagy-Britannia visszafoglalta a szigeteket.

Brit katonák a vigasztalan, havas szigeten

A végeredmény: Margaret Thatcher akkor még népszerűtlen kormánya szűk egy évvel később választásokat nyert, az argentin katonai diktatúra elbukott. Az elesettek számáról ellentmondanak a források, de körülbelül 650 argentin és 250 brit katona halt meg, három civil mellett. A történetet nemzeti sorstragédiának megélő Argentína 47 repülőt és hat hajót veszített, önbecsülése a porban, volt tehát miért bosszút állni.

Az ünnep

1986-ban 31 millió argentin várta, hogy a nemzeti csapat kiejtse az angolokat. Nem a vébécímről beszéltek, csak a gyűlölt ellenfél kiejtéséről. Attól a csapattól várták ezt a hazafias tettet, amelyet amúgy nem vártak vébédöntőbe, előzetesen ugyanis több gyenge vagy kínosan szoros meccset játszott. 1986. június 22-én aztán a futballisták nemzeti hősökké lettek.

Maradona gyereknek tűnik pár nagydarab angol mellett

Maradona a könyvében így emlékezik: „Itt többről volt szó, mint megnyerni egy meccset, és hazaküldeni az angolokat a világbajnokságról. Mi valamennyire az angol játékosokat hibáztattuk azért, ami történt, mindazért, amit az argentin nép elszenvedett. Tisztában vagyok vele, hogy

ez őrület, hülyeség, de akkor valóban így éreztük.

Ez a hit erősebb volt, mint mi: a nemzeti lobogóért, a halott fiúkért, a túlélőkért harcoltunk. Azt hiszem, ezért is lett a gólom különleges. Valójában mindkettőnek megvolt a saját zamata.”

Videón a két gól, ha nem látta volna

Maradona kezezésével lett 1-0, utána megrúgta a vébék egyik legnagyobb gólját, és 2-1 lett a vége. „Néha úgy érzem, nagyobb boldogságot okozott nekem az első, amit kézzel ütöttem be. Én azt akkor úgy hívtam, hogy Isten keze... de az nem Istené volt, hanem Diego keze. Kicsit olyan volt, mintha elloptam volna még az angolok pénztárcáját is,

mintha kiraboltam volna őket”

– írta a csapat nagy sztárja.

A visszajátszások persze igazolták, hogy kézzel ütötte be a labdát a kapuba. „Nem tudom, hogyan ugrottam akkorát. Kinyújtottam a bal kezem, az öklöm, Peter Shilton kapus semmit sem vett észre, ahogy a hátvéd sem, de ő kezezést jelzett, mert nem értette, hogyan ugorhattam magasabbra, mint a kapus. Amikor láttam, hogy a partjelző megadja, odafutottam a tribünhöz, ahol apám és az apósom ült.

Hülye módon a kezemet ökölbe szorítva ünnepeltem,

miközben fél szemmel a bírót néztem. Mi lett volna, ha gyanút fog? Szerencsére nem vette észre... Az angolok persze tiltakoztak, Valdano meg a szájára tett mutatóujjal próbálta lepisszegni, elcsendesíteni őket, mintha csak valami ápolónő lenne egy kórházban.”

Utójáték az első gólhoz

Maradona később a BBC-nek nyilatkozott, kellőképpen cinikusan: „Az egy teljesen szabályos gól volt, hiszen a bíró érvényesnek találta, megadta.

És ki vagyok én ahhoz, hogy kétségbe vonjam a bíró becsületességét?”

Diego egy másik sztorit is megosztott: „Persze mindenki meg akart ölni. De amikor visszatértem Olaszországba, csodálatos dolog történt, meglátogatott Silvio Piola, régi vébék nagy játékosa, egy csodálatos öregúr.” Piola (612 bajnoki meccs, 333 gól, az olasz válogatottban 34 meccsen 30) azt mondta az argentin sztárnak, hogy ne foglalkozzon azokkal, akik szerint oda a becsülete, mert ő, Piola is kezezett egy gólt Anglia ellen, azt is megadták, és az egész ország ünnepelte, fittyet hányva arra, hogy szabálytalan volt.

A második találat, a csodagól

Maradona egyszer azt is nyilatkozta, ha előre tudja, hogy szerez később egy csodagólt az angolok ellen, akkor az elsőnél jelezte volna a bírónak, hogy kezezett. Ebben azért nem nagyon hiszünk: a háborús pszichózis, a vért kívánó 31 millió argentin miatt mindenképp nyerni kellett – és Maradona már akkor is nagy zsivány volt.

Maradona nagy meccse volt ez – utána a belgák is kettőt kaptak tőle

A másodikat az évszázad góljának tartja Argentína. A csapatkapitány így emlékszik rá: „Olyan találat volt, amilyenről minden gyerkőc álmodik. Amikor újranézem, el sem hiszem, hogy sikerült. Nem azért, mert én lőttem, de ilyesmiről csak álmodozni lehet, és azt hiszed, hogy soha nem jön össze.”

Látszik, hogy beadhatta volna könnyedén Valdanónak, aki teljesen üresen érkezett, és akkor biztos a gól. Maradona a meccs után az öltözőben elárulta a csatárnak, hogy szeme sarkából látta, hogy ott kocog. „Nem hiszem el... láttad, hogy jövök, és nem adtad le? Ezzel megsértettél, öregem, megaláztál” – morogta félig komolyan Valdano, mire Enrique is beszállt a beszélgetésbe, azzal heccelve Diegót, hogy övé a valódi dicsőség. „Azt mondta Enrique, hogy azzal a passzal, amit nekem adott, ki sem lehetett már hagyni a ziccert, kinyírtak volna, ha nem gól. A kurva anyját: még a mi térfelünkön adta azt a passzt” – írja Maradona viccelődve.

A csapat később a németeket verte 3-2-re a döntőben, Maradona adta a döntő passzt, de ez már másik sztori, viszont szintén futballtörténelem. Persze az argentin nép heteken át ünnepelt, bosszút álltak a Falkland-szigetekért, megnyerték a vébét, a hősöket pedig fogadta az elnök is, hol máshol, mint az elnöki palotában. A szegénysorból jött Maradona érzelgős soraival búcsúzunk: „Én ebbe beleadtam mindent, mint életemben mindig. Az argentin futball nagy diadala volt ez a vébécím, amit sajnos azóta nem sikerült megismételni. Nagy siker, de annál nem több: nem lett olcsóbb a kenyér. Bárcsak mi, labdarúgók meg tudnánk oldani a nép gondjait a játékunkkal... mennyivel jobb lenne minden!”

Itt a komplett meccs:

A cikk szerzője gyerekként 1982-ben, pár hónappal a háború után költözött Argentínába. Első spanyol nyelvű mondatát („Las Malvinas son argentinas”) első iskolai napján ki kellett mondania, némi fenyegetés hatására: ha jöttment külföldiként nem ismeri el, hogy ki a szigetek jogos tulajdonosa, tán agyon is verte volna nyolc-tíz osztálytársa. A gyerekek még 1983 nyarán is angolok elleni háborút játszottak Villa Gesell tengerpartján, vízipisztollyal, műanyag puskával lőtték az égen feltűnő békés utasszállító repülőket, mintha angol bombázók lettek volna.