Dunaújváros, 2016. április 20. A felcsúti Zsótér Donát (k) ünnepli gólját csapattársaival a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában játszott MTK Budapest - Puskás Akadémia mérkőzésen Dunaújvárosban 2016. április 20-án. MTK-Puskás Akadémia 0-1. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata gól nélküli döntetlent játszott a görög PAOK otthonában az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ága első fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így - mivel az első mérkőzésen Felcsúton 1-1-es döntetlen született - búcsúzott a sorozattól.
Eredmény (az UEFA honlapjáról): bajnoki ág, a 16 közé jutásért, visszavágó: PAOK (görög)-Puskás Akadémia 0-0 Továbbjutott: a PAOK, 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Az UEFA tavalyi döntése értelmében a felnőtt BL főtáblájára jutott 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vehet a küzdelmekben, így került a mezőnybe a Puskás Akadémia korosztályos együttese.
Hajszálon múlt az akadémia fiataljainak párharca Forrás: MTI/Illyés Tibor
A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.
Az Európa-bajnokságok végjátékai során a legtöbb mérkőzést a magyar játékosok közül Nagy Ádám játszotta, hatot. A jelenleg Olaszországban focizó középpályás 2021-ben mind a három csoportmeccsen szerepelt, míg 2016-ban csak a Portugália elleni 3-3-at „hagyta ki”. Kleinheisler László 5, Fiola Attila és Lang Ádám 4-4 Eb-találkozón lépett pályára.