Ha Yaya Touré több más pályatársához hasonlóan úgy dönt, megénekli a pályán átélt kalandjait egy önéletrajzi könyvben, biztosan szentel majd egy fejezetet napjaink egyik legnagyobb edzőjének, Josep Guardiolának. És nem valószínű, hogy egy őszinte méltatás kedvéért, elvégre
Guardiola miatt már a második klubnál lett kegyvesztett.
Touré már egy éve Barcelona-játékos volt, amikor Guardiola 2008-ban az edzője lett. Az első közös idényükben a 38 bajnokiból 23-szor kezdett az elefántcsontparti középpályás, a másodikban viszont már csak 18-szor, aminek leginkább az volt az oka, hogy Guardiola azon a poszton inkább Sergio Busquetset játszatta.
A történet vége az lett, hogy Touré 2010 nyarán elhagyta Barcelonát, 30 millió euróért megvette a Manchester City. A távozás hátterében nem csak a kevés játéklehetőség állt, legalábbis ez derült ki egy 2011-es Touré-interjúból.
„Bármit kérdeztem tőle, mindig furcsa válaszokat adott. Aztán volt egy egyéves időszak, amikor gyakorlatilag levegőnek nézett, nem is beszélt velem, míg a City ajánlata be nem futott. Pedig nem akartam elmenni,
a Barcelonából szerettem volna visszavonulni”
– mondta Touré.
Guardiola máshogy emlékezett, ő azt mondta, az ajtaja mindig nyitva áll a játékosok előtt, és hogy Touré maga mondta, hogy le akar lécelni, pedig Joan Laporta elnökkel közösen győzködték, hogy maradjon. Nem tisztünk igazságot tenni, de azért hallgassunk meg egy harmadik felet is.
„Pepnek nem volt igazán jó a kapcsolata Touréval, ezért is lett szakítás a vége. Nem volt konkrét dolog, ami miatt összekaptak, de Guardiola azt akarta, hogy az egész csapat mögötte álljon, ezért is csinált nagytakarítást, aminek bizony sztárok is áldozatul estek. Ráadásul Pep inkább Busquetset játszatta a védelme előtt” – írta annak idején Pilar Suárez, a Goal.com barcelonai tudósítója.
Touré aztán megtalálta a számítását a Citynél, Roberto Mancini köré építette a csapatot, és védekező középpályásból igazi box-to-box játékos lett. Sokatmondó adat, hogy
első angliai évében hat bajnoki gólja volt, míg a három barcelonai szezonjában összesen négyet szerzett.
Sőt, később volt Tourénak 20 (!) gólos idénye is a Citynél. Angliában megnyert mindent, amit lehetett, aztán idén nyáron jött Guardiola, és Touré azóta egy meccsen jutott szóhoz, az is egy totálisan érdektelen BL-selejtező-visszavágó volt a Steaua ellen, az 5-0-ra megnyert első meccs után.
Touré aztán a BL-csoportkörre nevezett keretbe már be sem került, aminek az lett a vége, hogy az ügynöke, Dimitri Seluk telesírta a sajtót, hogy Guardiola megalázta a védencét – ezzel pedig elérte, hogy a minimálisabbnál is kevesebb esély maradt a békülésre.
„Pep nem akar olyan játékosokat, akiknek önálló személyiségük van, neki olyanok kellenek, akik félnek tőle, és azt teszik, amit mond. A Citynél az volt az első dolga, hogy összeugrott Joe Harttal és Yayával, a csapat két meghatározó egyéniségével” – mondta Seluk. Azóta is köpködi Guardiolát, úgyhogy egy forgatókönyv maradt, Touré kivárja a januárt, hogy eligazolhasson, addig pedig felveszi a heti 220 ezer fontos fizetését, és szól az ügynökének, hogy szájkarate helyett inkább keressen neki egy új csapatot.
Touréval ellentétben Zlatan Ibrahimovic már írt egy könyvet, és naná, hogy nem hagyta ki belőle Guardiolát, aki nem lett a puszipajtása Barcelonában. Ibrahimovicért 69,5 millió eurót fizetett a Barca az Internek, ráadásul Samuel Eto'ót is hozzácsapta a vételárhoz. Sokan megkérdőjelezték, hogy a svéd be tud illeszkedni a Guardiola-féle tiki-takába, de a kezdés több mint meggyőző volt, Ibrahimovic első 14 bajnokiján 11 gólt szerzett.
A gondok akkor kezdődtek, amikor megritkultak a gólok, és Guardiola elkezdett variálni a csatársorban. Ibrahimovic először még beszélgetést kezdeményezett az edzővel, ekkor hangzott el az a mondat, természetesen saját magára értve, hogy
Ferrarit vettél, de úgy vezeted, mint egy Fiatot.”
Ettől fogva úgy érezte, az edző elhidegült tőle. „Ha beléptem valahova, ő gyorsan távozott, ha ő jelent meg közöttünk, mindenkinek köszönt, kivéve engem” – írta könyvében Ibrahimovic, akinek az sem tetszett, hogy Guardiola Messit rakta a támadósor közepére, vagyis az ő helyére.
Messi ráadásul ontotta a gólokat, és Ibrát frusztrálta, hogy az argentin mindig beállt a sorba. „Olyanok voltak, mint az iskolásfiúk” – írta Messiről és a Guardiolát vakon követő többi csapattársról Ibrahimovic. Egy ideig tűrt, de aztán előtört belőle a malmői gettógyerek.
Amikor a Villarreal elleni, 4-1-re megnyert idegenbeli meccsen csak a 85. percben küldte őt be Guardiola, elszakadt a cérna, és az öltözőben válogatott sértéseket vágott Guardiola fejéhez, töketlennek és gerinctelennek nevezve őt. Innentől nem volt kérdés az elválás, a Barca végül 45 millió eurót bukott rajta, Ibra viszont a Milannal egyből bajnok lett, és később azért elmondta, hogy mint edző a legnagyobbak közé való Guardiola, emberileg azonban szerinte vannak vele gondok.
Nem Ibra volt azonban az első barcelonai áldozat.
Guardiola már közvetlenül a 2008-as színre lépése után kivágott pár, addig mozdíthatatlannak tűnő figurát. Köztük volt Deco, aki még a Rijkaard-érában érkezett a Barcához, miután BL-t nyert a Mourinho-féle Portóval (ezt megismételte a katalánokkal is, közben két bajnoki címben is jelentős szerepet vitt). Guardiola a klubhoz gyerekkora óta kötődő Xavit és Iniestát favorizálta. Igaz, Deco később azt mondta, magától is ment volna, mert úgy érezte, váltania kell.
A brazil mosoly- és cselkirály, Ronaldinho viszont gyanítjuk, hogy jó ideig maradt volna még Barcelonában, hiszen a szurkolók imádták, a csapat újra meghatározó tényező lett Európában, ő viszont a meccsek feszültségét a szórakozóhelyeken vezette le.
Éppen ez volt a probléma, Guardiola házirendjébe Ronaldinho fegyelmezetlen életstílusa nem fért bele. Világossá tette, hogy nem tűr el semmilyen kilengést, büntetés járt, ha valaki nem tudta hozni a versenysúlyát, egy órával edzés előtt mindenkinek beöltözve készen kellett állnia, és percenként 100 euróba került a késés.
Emellett hétfőtől péntekig bármikor rajtaütésszerűen rácsöröghetett éjfél körül a játékosokra,
és aki nem vette fel, az négy számjegyű büntetésre számíthatott. Így már nagyjából össze tudjuk rakni, miért érezte úgy Guardiola, hogy Ronaldinho nem az ő embere, és talán attól is félt, az épp kibontakozófélben lévő Messit is magával rántja a lazulásra hajlamos brazil.
Az is igaz, hogy a 2002-es világbajnok utolsó barcás szezonjában nem csillogott a tőle megszokott módon, mindössze 17 bajnokin játszott, és 8 gólig jutott, míg az azt megelőző két idényben 32/21, illetve 29/19 volt a statisztikája.
A kevesebb meccs hátterében főleg a sérülései álltak, de a nem megfelelő fizikai állapot oka is lehetett az éjszakázás. Guardiola így jobbnak látta, ha lemond Ronaldinhóról, és azóta tudjuk, hogy bár a Milanban is voltak nagy meccsei, a Barcelonában látott formáját többé nem tudta felidézni.
Deco és Ronaldinho mellett Eto'o volt a harmadik láncszem, bár ő egy évig még maradt a klubnál, csak 2009-ben távozott. Valószínűleg azért, mert addig nem sikerült olyan klubot találni, amely kifizette volna a brutálisan magas fizetését.
Eto'o minden sorozatot számolva 36 gólt szerzett (Messi 38-at, Henry 26-ot), az utolsót a MU elleni római BL-döntőben, a Barca pedig a bajnokságot és a Király-kupát is besöpörve először tudott triplázni. Eto'o az érdemein felbuzdulva új szerződést akart, mert a régiből már csak egy év volt hátra, Guardiola azonban tartotta magát az elveihez, így Eto'o ment az Interhez, és ott aztán ugyanúgy triplázott, mint a Barcával. Később azért nem állta meg, hogy ne lőjön vissza az edzőre.
Guardiola sosem volt elég bátor ahhoz, hogy szemtől szembe megmondja, mit gondol rólam.
Amikor az Interrel a Barca ellen játszottunk, kezet fogott velem, de ez csak a kameráknak szólt, a meccs előtt még csak nem is üdvözölt. Az utolsó barcás évemben háromszor beszéltünk egymással, abból az egyik alkalom arról szólt, hogy elmagyarázta, hogyan kell egy középcsatárnak mozognia a pályán, mire mondtam neki, hogy nem vagy normális.”
A Bayern Münchennél Guardiola egy olyan csapatot vett át, amely Jupp Heynckesszel triplázott, neki a BL-t háromból egyszer sem sikerült megnyernie, de a Bayernnél sem lelkizett sokat, ha úgy érezte, valaki már nem illik a rendszerbe.
A triplázó garnitúrából Mario Gomezt és Luis Gustavót gyorsan elfelejtette, aztán az első idény után Mario Mandzukicról is lemondott. A bivalyerős horvát csatár első évében 26 gólt szerzett az összes sorozatot számolva, de
amikor kiderült, hogy Robert Lewandowski érkezik, Guardiola jelezte neki, hogy létszám fölöttivé vált.
„Hogy kávéznék-e egyet Guardiolával? Ez olyan dolog, ami nem fog megtörténni. Az idény végén szinte egyáltalán nem játszatott, mert nem akarta, hogy én legyek a gólkirály” – panaszolta Mandzukic a Sportske Novostinak adott 2014-es interjúban. Végül 18 góllal második lett a Bundesliga góllövőlistáján, a helyére igazolt Lewandowski előzte meg, 20-szal.
Az alkata miatt leginkább egy súlyemelőre emlékeztető Xherdan Shaqiri is arra panaszkodott, hogy Guardiola képtelen normálisan kommunikálni az embereivel, pláne azokkal, akiket valamiért jegel.
„Ha csak azt nézzük, hogy mi történik a pályán, akkor zseniális edző. A kommunikáció terén azonban gondjai vannak, sosem indokolja meg a kimaradóknak, hogy miért kerülnek a padra, amit nem könnyű feldolgozni, amikor jól dolgozol az edzéseken, és keményen odateszed magad.
Főleg, hogy eközben a médiában azt nyilatkozza, milyen jó játékos vagy”
– mondta a svájci középpályás.
A Bayernnél könnyen lemondott Bastian Schweinsteigerről is, bár látva a vb-győztes német szenvedését Angliában, ez védhető döntésnek tűnik. Most már Guardiola is Angliában van, és ezt a legkevésbé sem bánja Franck Ribéry, aki kicsit sem leplezte, mennyire örül, hogy Pep helyett már Carlo Ancelotti dirigál a Bayernnél.
„Ancelotti tudja, hogyan kell bánni egy játékossal, ő egy ajándék a Bayern számára, vele dolgozva ismét visszatért az önbizalmam. Olyan edzőkre van szükségem, mint ő, Jupp Heynckes vagy Ottmar Hitzfeld” – sorolta a sebhelyes arcú francia, látványosan kihagyva Guardiolát a kedvencei közül.
A katalán most pedig a Citynél pöckölt ki két öltözői hangadót, akik közül Joe Hartnak még volt menekülési útvonala, el is ment a Torinóba, Touré viszont már nem tudott váltani. Összességében úgy tűnik, Guardiolánál a három legfontosabb tényező
az életvitel, a profizmus és az, hogy egy játékos beilleszthető-e a csapatba anélkül, hogy felforgatná az öltözőt.
És bár egy csapatnyi sztárt lapátra tett ilyen vagy olyan okból, Lionel Messivel, Carles Puyollal vagy éppen Manuel Neuerrel teljesen jól kijött, a hat bajnoki címe, négy kupagyőzelme, három klubvébéje és két BL-sikere pedig többet mond bármilyen védőbeszédnél.