A Manchester United 1-1-es idegenbeli mérkőzés után fogadta az Anderlechtet és nagyon jól kezdte a visszavágót, Henrih Mhitarjan révén már a 10. percben vezetést szerzett. A folytatásban növelhette volna előnyét José Mourinho együttese, de kihagyta helyzeteit, amit az idővel felbátorodó belgák egyenlítéssel büntettek a 32. percben.
A második félidőben sokáig nem talált rést az Anderlecht védelmén a ManUnited, a hajrában már megvoltak a helyzetek, de Rashford, Pogba és Ibrahimovic lába is megremegett, a svéd csatár ráadásul meg is sérült közvetlenül a hosszabbítás előtt, Anthony Martial állt a helyére.
De nem a francia, hanem a rengeteg helyzetet elpuskázó Marcus Rashford volt a hős, a 19 éves angol csatár a 107. percben egy szép csel után rúgta be a továbbjutást érő gólt.
A Besiktasnak 2-1-es hátrányt kellett ledolgoznia a Lyon ellen, és sikerrel tette, köszönhetően Talisca duplájának. Közben Lacazette is szerzett egy gólt, így a legpaprikásabb párharc is ráadásban dőlt el.
A hosszabítás 30 perce nem hozott gólt Isztambulban, így tizenegyesek döntöttek. A rúgók rendkívül biztos lábbal álltak a meszes ponthoz, az első hibára a hetedik körig kellett várni. A Besiktas szerencséjére azonban a Lyon szintén rontott, de a törökök a következőt is kihagyták, ezt az esélyt pedig már nem puskázta el a francia csapat, amely 7-6-ra nyerte a tizenegyesprábajt.
A nyolc együttes közül a Schalke volt a legnehezebb helyzetben, hiszen Amszterdamban 2-0-ra kikapott és a visszavágó első félidejében nem tudott gólt szerezni az Ajax ellen, de a második játékrészben három perc alatt ledolgozta hátrányát, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.
A ráadás is tartogatott fordulatokat, hiszen a 101. percben Caligiuri találatával már 3-0-ra vezetett és továbbjutásra állt a Schalke, de Viergever a 111. percben az elődöntőbe rúgta a 80. perctől emberhátrányban játszó Ajaxot, Amin Younes találata már csak a kegyelemdöfés volt 120. percben.
A Celta Vigo sikerrel megőrizte hazai pályán kiharcolt minimális előnyét (3-2) a belga Genk ellen, sőt, Sisto góljával idegenben is vezetett, végül 1-1-es döntetlennel jutott az elődöntőbe, egyedüli csapatként a rendes játékidőben.