Lehet Zidane-t kritizálni, de a végén úgyis a Real nyer

A spanyol bajnoki szezon utolsó fordulója végül nem hozott olyan izgalmakat, mint amelyeket a tavaszi, madridi el Clásico végeredménye előrevetített, de azért nem unatkoztunk. Zinedine Zidane bő kerete elemi erővel utasította maga mögé tizenkilenc ellenfelét, de a Real Madridon kívül is voltak érdekességei a 2016/17-es labdarúgószezonnak Spanyolországban. Elemzés. 

Nincs könnyű dolga Zinedine Zidane-nak. Volt, ami bőven akadályozhatta a munkáját: ebben a szezonban nem kizárólag bajnoki ellenfelekkel, de hétről hétre, unos-untalan (sokszor jogosan) felmerülő kritikákkal is meg kellett küzdenie. Bizony, a tavaly januárban egy populista elgondolású („mindegy, csak ne Benítez!”) húzással kinevezett aranylábú hirtelen egy olyan projekt kellős közepén találta magát, amely megannyi nagynevű edzőt is felőrölt már.

Zinedine Zidane a futballtörténelem második olyan francia edzője, aki spanyol bajnokságot tudott nyerni Forrás: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

A madridi kispadra zöldfülű edzőként leülni a világ egyik leghálátlanabb feladata. Hálátlan, mert a trófeanélküliséget azonnal kirúgással honorálják, a közvélemény pedig az eredmények elmaradása esetén azonnal fröcsögő kórussá válik.

Szóval igen, sokat segített Zidane-on a világ egyik legbőségesebb játékoskerete, de a munkája során két olyan lenyűgözhetetlen alakot is meg kell győznie igazáról, mint a Bernabéu népe és Florentino Pérez.

Nagyjából teljesíthetetlen misszió, de eddig sikerrel jár.

A Real Madrid rajt-cél győzelmet aratott

A La Liga 2016/17-es kiírásában a Real Madrid tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott, mert a 38 forduló alatt mindössze négy alkalommal fordult elő, hogy ne a blancók vezessék a tabellát, a kilencedik játéknapot követően pedig egyszer sem adták oda másnak az első pozíciót. Nem olyan szokványos ez a királyiaknál, mint a Juventus vagy a Bayern háza táján, hiszen a 21. század tizenhét bajnoki kiírásából hatot tudtak megnyerni.

Még meghökkentőbb az adat, ha összeszámoljuk, hogy Florentino Pérez regnálása idején 14-ből csak négyszer végzett a bajnokság élén a Real Madrid, ami 29 százalékos hatékonyságot mutat.

Egy olyan csapaté az adat, amelyik hagyományosan jóval több forrásból gazdálkodhat, mint legalább tizennyolc ellenfele.

A Real Madrid játékosai Zinedine Zidane-t dobálják a levegőbe Forrás: AFP/Jose Jordan

A Real Madrid kiegyensúlyozott teljesítménye idén viszont jogosan és megérdemelten végződött aranyéremmel, hiszen egy hosszú távú bajnoki sorozatnál elengedhetetlen, hogy az edző ügyesen használja ki a keret mélységét.

Ez azért is nagy szó, mert a pérezi gondolkodásmóddal ellentétesen a nyáron mindössze Morata érkezett vissza a Juventustól, nagyobb durranással pedig nem készült az elnökség.

Ennek ellenére hasonló mélységű és minőségű játékosanyagból idén más csapat egész Európában nem gazdálkodhat, Zidane pedig az esetek nagy százalékában remekül forgatta a középpályás sorát, és alakította át tavaszra a támadógépezetet. Ki tudja, mi lett volna, ha kényszerűségből nem kell ennyit használnia például Iscót, de a francia edző javára írhatjuk, hogy a beugrásra kész Asensio, James és Kovacic trió elé helyezte az exmálagait.

Isco az egyik kulcsembere volt a bajnokcsapatnak Forrás: AFP/Sergio Camacho

Zidane csapata a bajnoki idény alatt mindössze egyszer tűnt kissé megütött bokszolónak, amikor az ötödik és hetedik forduló között három döntetlennel (Villarreal, Las Palmas, Eibar) gyorsan elbukott hat pontot, de azt követően nem volt olyan periódusa a bajnokságnak, amikor ne tűntek volna toronymagas esélyesnek.

Ez az élesség a meccseken is tetten érhető volt, hiszen többször kellett pontot, pontokat szerezniük úgy, hogy az utolsó 10 percre ráfordulva még nem álltak nyerésre.

A Betis, a Villarreal és a Depor ellen is így győzedelmeskedtek, de nagyon fontos döntetlent értek el a Barcelona otthonában is a 90. percben egyenlítve. Zidane csapatának hite és koncentrációja komoly összetevője volt a menetelésnek.

Minden meccsen gól

A bajnokcsapatnak ráadásul nem volt olyan mérkőzése, amelyen ne szerzett volna gólt, a klub történetében először. És csak hat olyan találkozót vívtak, amelyen megálltak egy találatnál. A Real Madrid persze tradicionálisan erős támadósorral rendelkezik, de a konzisztenciát és a mentális élességet tökéletesen jelzi, hogy minden egyes meccsen tudtak gólt szerezni, akármilyen pályán és ellenféllel szemben. Még komolyabb ez a mutató, ha megnézzük, hogy a szezon csalódásaként is elkönyvelhető Benzema úgy előzte meg a kiválasztási rangsorban folyamatosan Álvaro Moratát, hogy a spanyol végül néggyel több gólt szerzett a válogatottból is kieső franciánál. Morata lett egyébként a leghatékonyabb csatár a szezonban azzal, hogy 89 percenként szerzett gólt átlagosan. Benzema mellett ez a szám 174-ig kúszott fel.

Csak két mezőnyjátékos nem tudott gólt szerezni

Nem lehet leegyszerűsíteni azzal az idei Real Madridot, hogy Cristiano Ronaldo mostanra teljes bizonyossággal meghatározható, új szerepkörében, a kilences pozíciójában egyedül szórta a mindent eldöntő gólokat. Ez kőkemény csapatmunka volt: a keretben csak két mezőnyjátékos (Carvajal és Coentrao) nem szerzett bajnoki gólt.

A barcelonai Samuel Umtiti csak nézi Cristiano Ronaldo lövését Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Nem lehet nem dicsérni az egész keretet ott, ahol a B csapatnak csúfolt egyletből James nyolc, Isco tíz találattal járult hozzá a sikerhez.

Utóbbira ráadásul egy új feladat hárult: összekötni a sokszor elszigetelt támadósort a középpályásokkal.

Bár a befejezéseknél is kitűnően vizsgázott (a Gijón elleni vendégjáték során az ő duplája kellett a sikerhez), remek ütempasszai könnyű gólhelyzeteket adtak a csatároknak. Kilenc asszisztjából maradt a mindent eldöntő fordulóra is: Cristiano Ronaldo elé a meccs kezdésétől számított bő egy perc elteltével tálalt mesterien.

Isco szenzációs meccse a Sporting Gijón ellen:

A Real Madrid idei nagy fegyvere a szélről belőtt labdák voltak; nem véletlenül. A keret tömve van jól fejelő játékosokkal: Sergio Ramos, Ronaldo, Morata, Pepe, Varane, Bale mind jól támadják a beívelésekkel középre érkező labdát.

Nem véletlen, hogy Zidane nagy szerepet szánt ennek a játékelemnek.

A La Liga idei kiírásában a Real az élbolyban van a beadások átlagos számát tekintve, hiszen meccsenként 23-szor próbálkoztak ezzel (az ebben a kategóriában listavezető Eibar is megállt 24-nél). A bajnokságban a Real végzett az élen a pontrúgást követő találatok számát tekintve is, hiszen 22 alkalommal szereztek így gólt.

Pontrúgásból 22 gólt ért el a bajnokságban a Real Madrid Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gebert

De ami még ennél is lényegesebb: a támadásokhoz csatlakozó szélsővédők végeláthatatlanul szórták középre a gólt érő beadásokat. Marcelo tíz, Carvajal négy gólpasszt könyvelhetett el az idei bajnokságban, amely adat még erősebb, ha megjegyezzük: Modric vagy Asensio is megállt két-két asszisztnál.

A Real Madrid a fejesgólokból élt idén:

Zidane-t főként két szempontból érhette jogos kritika.

Amennyiben a Bale–Benzema–Ronaldo trió hadra fogható volt, formától függetlenül ők kezdtek a meccseken.

Márpedig ezen formáció hatékonysága nem indokolta ezt a kiválasztási metódust. A BL-elődöntőkig, az összes tétmeccset figyelembe véve, a Real Madrid 20 százalékkal több meccset nyert meg akkor, ha nem a BBC fémjelezte csapat indult csatába a kezdő sípszótól. Bale kényszerű kiválása folytonosabbá tette a Madrid játékát, amely rendszerbe Isco illeszkedett tökéletesen. A másik kritika előbbi következménye: a finnyás madridi publikum nem szereti az angolos futballt, amelyben hosszú, szélről lövöldözött labdákkal kell keresni a támadók fejét. Márpedig abban az esetben, ha Bale, Benzema és Cristiano Ronaldo is a pályán volt, hamarjában erre korlátozódott a játék.

Benzema, Bale és Ronaldo. Zidane előszeretettel játszatta ezt a hármast Forrás: AFP/Gerard Julien

Zidane hitelessége két alkalommal ingott meg a szezon során: amikor szeptember végén zsinórban négy tétmeccsen is döntetlenezett, illetve a hazai Clásico utolsó perces kitámadása és az abból következő vereség után.

A Madrid mindezek ellenére is higgadt tudott maradni.

A bajnoki címből következik, hogy a francia jövőre is folytathatja a munkát. Nagyon önkritikusan úgy nyilatkozott magáról, hogy a hirtelen ötlettől vezérelt kinevezését követő fontos címei (BL, bajnokság) elsősorban nem az ő taktikai géniuszának köszönhetők, hanem a játékoskeretnek. Elnézve azonban a 21. század Real Madridját, már ahhoz is jó szakembernek kell lenni, hogy egy ilyen minőséget képviselő keretben az edző szinte mindenkinek megtalálja a helyét. Ez sérelmek nélkül nyilván nem megy: Morata és James is elégedetlen az idei játékpercekkel (utóbbi távozása már-már tényszerű), de nem szükséges nagy átalakítás a csapatban ahhoz, hogy jövőre is ilyen biztos lábakon álljon. Egy hasonló helyzetet a vezetőség a 2014-es BL-győzelem után már elbarmolt – a javításra adott a lehetőség.

A Real Madrid utolsó 10 perces feltámadásai:

Megingott a Barcelona magabiztossága

Nem győzhetett volna a Real Madrid akkor, ha a Barcelona magabiztosabb játékot mutat. Bár az összegyűjtött 90 pontjuk nem szégyellnivaló (az elmúlt 10 év kiírásait háromszor meg lehetett nyerni ennyi egységgel), Luis Enrique együttese többször hullajtott pontokat olyan meccseken is, amelyeket hozniuk kellett volna.

A bajnokság első hét fordulójában háromszor is előfordult, hogy nem tudtak nyerni.

Az Atlético elleni hazai 1-1 még nem számít őrült botlásnak, de például a Celta elleni vereségnél már harminc perc leforgása alatt háromgólos hátrányba kerültek. Még ennél is nagyobb blama volt, amikor az Alavés a Nou Campból hozta el a három pontot.

Vigóba nem gálázni jár a Barcelona – ezúttal sem jött össze a győzelem:

Pedig a Barcelona nyári szerzeményei a tavalyi bajnoki cím után jobb idényt vetítettek előre. A bivalyerős alapkezdőt feltöltötték szépreményű fiatalokkal, ráadásul a pálya minden szegletére érkezett erősítés. Öt huszonhárom éves játékos jött: Umtiti és Digne a védelembe, Denis Suárez és André Gomes a középpályára érkezett, Paco Alcácer pedig a támadósort tehermentesíteni.

Ebből az eresztésből, kimondhatjuk, egyedül Umtiti zárt jó szezont.

A Barcelona tíz meccsen nem szerezte meg a győzelemért járó három pontot, ebből kilenc alkalommal nem lépett pályára a francia középső védő.

Ronaldo és Umtiti párharca a Barcelona–Real Madrid meccsen Forrás: AFP/Gerard Julien

Nem nehéz kitalálni, hogy az ő játéka mit jelentett a Barcelonának az idei bajnokságban. Paco Alcácernek esélye sem volt megbontani a támadóhármast, ami azt is eredményezte, hogy első gólját februárban szerezte, és a játékperceinek a száma három számjegyű maradt.

André Gomes borzasztó szezont hozott, és nem véletlenül törtek elő azok a hangok, amelyek arról szóltak, mennyire túlárazva vették meg a portugált.

Nem segített az sem a csapaton, hogy Luis Enrique hónapokkal ezelőtt bejelentette, távozik a szezon végén. Ez csak két-három hétig tűnt pozitív hatású bejelentésnek, a tavaszi szezonban viszont nagyon hullámzó teljesítményt mutattak a katalánok: vereséget szenvedtek Málagában és a Deportivo otthonában is. Luis Enriquének már a kinevezése után pár hónappal volt egy olyan időszaka, amely során már mindenki a klubon kívül szerette volna látni; a játékosok, szurkolók és a közte húzódó törésvonalak egyértelművé váltak.

Zaklatott idényen van túl a Barcelona távozó edzője, Luis Enrique Forrás: AFP/Gerard Julien

Az akkori feltámadás még nagyot lendített ezen a kapcsolaton, de 2017 májusára ez annyira menthetetlenné vált, hogy az edző az utolsó meccsét követően még a szurkolók hívogató skandálására sem búcsúzott el a stadiontól. Csak összehasonlításként: ennél még Mourinho is több erőt fektetett abba, hogy legalább a déli ultráktól elköszönjön a mérgessé váló 2013-as búcsú idején.

Bronzérmes Atlético, kipukkadt Sevilla

Az Atlético végül beérkezett bronzérmesnek, bár nem a tőlük megszokott játékkal, hiszen ősszel Simeone igyekezett szakítani a brusztolós, mindenkit felrúgós, ellenfelet a kaputól távol tartós stílussal.

Az őszi szemeszterben bőven nyelték a gólokat: a Málaga és a Real Sociedad 2-2, a Real 3 góllal terhelte a hálójukat.

Ekkor volt egy olyan négymeccses sorozatuk, amikor nyolc gólt kaptak, és amelyekből három Atléti-vereséggel végződött. Simeone játékosanyaga azért így sem sajnálatra érdemes, és az argentin edző végül könnyedén kormányozta be a hajót harmadiknak.

Hiába ordít, most csak a bronzérem jött össze. Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

Mindehhez persze kellett a nagy újító Sampaoli Sevillájának a látványos kipukkadása.

A Bielsa-tanokat híven követő Sampaoli a táv felénél még a második helyen tanyázott, aztán úgy lett negyedik, hogy az utolsó 13 meccséből mindössze négyet tudott megnyerni.

Nem segítette a helyzetét a klub körüli hercehurca, a sportigazgató Monchit körülölelő, hónapok óta terjeszkedő ajánlatok, valamint a tény, hogy az argentin szövetség minden eszközt bevet Sampaoli szerződtetésére. Ugyan a nyári játékosmozgás után félthettük a Sevillát (Krychowiak, Gameiro és Konoplyanka is máshová került), de az érkezők oldalán Franco Vázquez, Ben Yedder, Sarabia és persze Samir Nasri is jó szezont zárt: hogy mást ne mondjunk, a Sevilla verte meg először a bajnokságban a végül aranyérmes Real Madridot, amire 18 játéknapot kellett várni. Ez a gárda azonban még mindig nem bírt fél évnél többet az igazán nagyokat üldözve.

A Sevilla januárban még Real-veréssel igyekezett felnőni a kihívói státuszhoz:

Az Eibar a szezon legkellemesebb meglepetése

A szezon meglepetései között kell számon tartanunk az Eibart, a Las Palmas őszét (a kanárik a 17. fordulóban még nyolcadikok voltak, aztán szépen visszacsúsztak a 14. helyre), valamint a negatív szenzáció rubrikában a Valencia botladozását.

Az Eibar játékosai a Valencia elleni sikerüket ünneplik Forrás: AFP/Ander Gillenea

A Turia-partiaknál ugyan komoly távozók voltak (Alcácer, André Gomes és Mustafi), de az ottmaradók és a nagyobb nevű érkezők (a friss Eb-győztes Nani, Garay) csapatának tükörsimán kellett volna a felsőházban végezniük.

Végül a 12. helyre érkeztek meg, de lehetett volna rosszabb is: a vezetőség furcsa döntései és kinevezései már akkor is meghökkentők voltak, amikor az angol kapcsolatokat és barátságokat kihasználva Phil Neville mellé ültették a szakkommentátori székből kirángatott Gary Neville-t 2015-ben.

Angol edzők viszonylag ritkán zárnak jó szezonokat a La Ligában, ez velük sem volt másként (meg Tony Adamsszel és a Granadával idén).

Tony Adams sem váltotta meg a világot Granadában Forrás: AFP/Sergio Camacho

A vezetők az idei kiírásban viszont ennél is kiszámíthatatlanabbul szelektáltak. Ayestarán négy forduló után távozott, a megváltónak hozott Prandelli pedig nyolc játéknapot bírt ki, mert totálisan elbeszéltek egymás mellett a vezetőséggel.

A pénzt Peter Lim hatalomátvétele óta nem sajnálták, csak a csapat lihegett a 17. helyen, picivel a kiesőzóna fölött.

A változást a nyári érkezők (Zaza, Orellana) és a spanyol futball egyik legnagyobb ígérete, az egyre több szerepet kapó Carlos Soler hozták el az állandó beugró szerepét vállaló Voro vezetése alatt. A következő szezonban remélhetőleg jobban sikerül kiválasztani azokat az embereket, akik vissza tudják vinni a Valenciát egy őket inkább megillető helyre: legalább a kupaindulást jelentő pozíciókba. Bár nehezen elképzelhető, hogy a rossz futballvezetők miért hoznának átgondolt döntéseket az eddigi félresikerültek helyett.

Nem a bírók döntötték el a bajnokságot

Az idei La Liga kiírás persze most is hangos volt rossz játékvezetői ítéletektől, elnézett lesektől, kamu tizenegyesektől, de valószínűleg csak a legelvakultabbak gondolják azt, hogy 38 forduló alatt ez összesítésben bármilyen komoly hatást gyakorolt volna a tabella végső alakulására.

Arról nem is beszélve, hogy a spanyol bíróknál következetlenebb testület nemigen van az európai futballkörforgásban.

Zidane és a Real Madrid öt év után újra felért a csúcsra; augusztustól újra várják a kihívóikat. A Szuperkupa-meccseken pedig akár újabb Clásicókat is nézhetünk – jöjjenek csak!