Hungary's midfielder Marton Eppel (L) and Hungary's German head coach Bernd Storck leave the pitch at the end of the FIFA World Cup 2018 football qualifier between Andorra and Hungary at the Municipal Stadium in Andorra la Vella on June 9, 2017.
/ AFP PHOTO / PASCAL PAVANI
Vágólapra másolva!
Négy nap múlva lesz egy éve annak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Budapesten megállította a nagykörúti villamosokat. 361 nappal az osztrákok megverése és az Eb-eufória után eljutottunk oda, hogy a világranglistán 186. helyezett Andorra legyőzte a magyar nemzeti csapatot. Amelynek a kispadján ugyanaz az ember ült, aki 2016-ban a franciaországi Európa-bajnokságon irányította a válogatottat. Akit tavaly egy ország zseninek nevezett, és akit most kóklernek tart: a német Bernd Storck. Mi lesz vele, mi lesz a csapattal a történelmi vereség után?
Rögzített helyzet
Először rögzítsük a tényeket. A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett attól az Andorrától, amelytől korábban soha nem kapott ki, és amely korábban még egyetlen gólt sem lőtt a magyarok ellen – ellenben kapott tőlünk tizenegyet.
A tavalyi Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar együttes 2016. november 13., Andorra legyőzése óta nem tudott mérkőzést nyerni, és azóta egyetlen gólt sem szerzett.
Tehát még egyszer: négy egymást követő meccsen nem esett egyetlen magyar gól sem, és csapatunk a megszerezhető tizenkét pontból nullát ért el.
Ilyenre korábban nem volt példa.
Nem véletlen, hogy az andorrai mérkőzés után a magyar csapat szövetségi kapitánya, Bernd Storck úgy fogalmazott, hogy a felelősséget mindenkinek meg kell keresnie, a konzekvenciát mindenkinek le kell vonnia, ebben pedig ő lesz az első. A német szakember egyelőre eddig jutott, nem mondott le, bár ez élő adásban furcsa lett volna. Egervári Sándor annak idején az amszterdami 1-8 után megtette ezt a lépést. Hogy melyik eredmény volt a szörnyűbb? A hollandiai 1-8, vagy az andorrai 0-1? Döntse el a tisztelt olvasó.
Szavazzon!
Melyik eredmény volt a nagyobb blamázs?
Hol van Futács? Hol van Nikolics?
Mielőtt a címben feltett kérdésre válaszolnánk, mondjuk el,
hol volt pénteken este Cristiano Ronaldo.
Lettországban, Rigában vívott Portugália csapatával vb-selejtezőt. Az az ember, aki egy héttel ezelőtt még a cardiffi BL-döntőben küzdött. Eszébe sem jutott, hogy ne menjen el Rigába, igaz, a portugál szövetségi kapitány sem gondolta azt, hogy ki kellene hagynia a csapatából a Real Madrid zsenijét. Arrafelé másképpen pihentetnek.
Bár sokszor hallottuk, hogy egy-egy szakvezető a kezdő sípszó után gyakorlatilag tehetetlenné válik, a német szakember felelőssége az Andorrától elszenvedett vereség után nem kerülhető meg, és nem kenhető el.
A magyar labdarúgás nem olyan erős, hogy akár egyetlen olyan játékost is nélkülözzön, aki hasznára lehet a válogatottnak.
A szövetségi kapitány két nagyon súlyos hibát is elkövetett.
Az első az volt, hogy úgy gondolta: Andorrát akár egy teljesen összeszokatlan válogatottal is le kell tudni győzni. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy rosszul számított, az ellenfél futballistái a spanyol ötödosztályból, illetve az ennél is gyengébb andorrai bajnokságból érkeztek.
Mivel vesztettünk, a vizsga nem sikerült, így nem hagyható szó nélkül az a furcsa gondolkodásmód, ahogyan Storck viszonyul egyes, jó formában lévő játékosokhoz.
A német szó nélkül hagyta ki a keretből a horvát bajnokság magyar gólkirályát, Futács Márkót, de meghívó küldése helyett inkább telefonbeszélgetést folytatott a magyar és a lengyel bajnokság gólkirályával, az Amerikában remek formában futballozó Nikolics Nemanjával.
A német szakembernek – nem elvitatva a mindenkori szövetségi kapitány válogatáshoz fűződő szuverén jogát – magyarországi pályafutása során nem ez volt az első merész húzása.
Zseninek nevezték,
amikor a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn Oslóban a kezdőbe rakta Kleinheisler Lászlót, Budapesten meg Priskin Tamást.
Kóklernek nevezik most,
amikor nem hívta be Futácsot, vagy éppen Nikolicsot. A két magyar gólkirályt. Norvégia ellen nyert. Andorra ellen vesztett.
A teljhatalmú Storck lábon lőtte magát
Az MLSZ-ben szakmai kérdésekben teljhatalmú Bernd Storck azért tehette meg mindezt, mert a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy Andorrában nem nyer a csapata. És mert senki sem merte megkérdőjelezni a döntéseit. Eddig.
Mivel vesztett, így könnyen lehet, hogy az üstökös sebességével induló pályafutása hamarosan torzó marad.
Bár az Európa-bajnokságon elért eredmény (az osztrákok legyőzése, a portugálok és az izlandiak elleni döntetlen), az ott elért csoportelsőség akár "élethosszig" tartó szerződést is jelenthetett volna a szakembernek, ezzel a vereséggel Storck lábon lőtte magát.
Innentől kezdve ugyanis minden egyes rossznak vélt, vagy hibásnak gondolt döntése felértékelődik, miközben a csapat Andorrában 90 perc alatt lenullázta azt, amit előbb Dárdai Pál, majd Bernd Storck felépített.
Bár lehet, hogy az igazi építkezést csak Dárdai végezte el,
az utána jövő német (akit amúgy a Hertha Berlin jelenlegi edzője javasolt sportigazgatónak) beleült a készbe. 35 napon át készülhetett fel az Eb-re, ez pedig egyetlen szövetségi kapitánynak sem adatott meg Európában.
A fürdővíz és a gyerekek
Bernd Storck felelőssége mellett természetesen nem kerülhető meg a csapaté sem. Amikor 2006. október 11-én a Bozsik Péter-Détári Lajos edzőkettős vezette magyar válogatott Eb-selejtezőn 2-1-es vereséget szenvedett Málta szigetén, az a vélemény hangzott el, hogy
aki azon a meccsen játszott, soha többé ne kerülhessen a magyar válogatott közelébe.
Nagy bajban lettünk volna, ha ez az óhaj valóra válik, mert La Valettán a kapuban Király Gábor állt, a pályán ott volt Juhász Roland, Gera Zoltán és Dárdai Pál is. Az andorrai megmagyarázhatatlan vereség után most újra azt lehet hallani, hogy aki ennek részese volt, az
takarodjon a nemzeti csapat közeléből.
Nagy bajban lenne a magyar futball, ha ez bekövetkezne – bár az ellenoldal azt mondja, hogy Andorra után voltaképpen teljesen mindegy, mi történik. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy 2020-ban Magyarország részese lesz a következő labdarúgó-Európa-bajnokság megrendezésének (három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt bonyolítanak le Budapesten), márpedig erre az eseményre jó lenne kijutni. Szép dolog egy Eb-rendezés, de egy Bulgária-Ukrajna találkozó nem igazán hozná lázba Magyarországot.
Ellentétben azzal, ha a Puskás-stadionba a magyar csapat futna ki. Storck nagyon jól tudja, hogy neki ezt a célt kellene elérnie, a jövő évi oroszországi vébére való kijutás már a sorsolás pillanatában irreálisnak tűnt, hiszen a csoportban két topcsapat, az Európa-bajnok Portugália és Svájc is helyet kapott.
Attól a pillanattól kezdve, hogy a magyar csapat kijutási reményei elhamvadtak (ez már az első, Feröeren elért 0-0 után nyilvánvalóvá vált), Storck megpróbálta elkezdeni építeni a jövő csapatát. De mintha maga sem tudta volna, mit csinál.
Az andorrai meccs előtt teljesen feleslegesen kötötte le az oroszok elleni barátságost, mert Andorra ellen nem úgy kell felkészülni, hogy hazai pályán gurít nekünk egy hármast a szbornaja. A magyar sportot és ezen belül a labdarúgást körülvevő állandó eredménykényszer acélpántként fonódott a csapatra és a kapitányra. Utóbbinak csak annyit kellett volna folyamatosan kommunikálnia, hogy a vb-selejtezők innentől kezdve nem érdekesek, mi már valóban a 2020-as Eb-re készülünk.
Generációváltás Gera Zoltánnal?
Csakhogy Magyarországon mindez nem jelenthető ki. És Storck Portugália ellen sem mert igazán lépni.
Ha ugyanis a kapitány ezt az egészet komolyan gondolja, akkor 2017 márciusában nem játszatja Lisszabonban a 38 éves Gera Zoltánt.
Ha tényleg végig akarta volna (vagy végig akarja) csinálni ezt az utat, akkor egészen biztosan elgondolkodik azon, hogyan tud olyan csapatot építeni, amelynek biztos kezdőtagja Nikolics Nemanja, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs. Ők hárman a mai magyar válogatott legértékesebb játékosai. Nem arról kellett volna papolni, hogy Nikolics hogyan és miért nem illeszthető bele a játékrendszerbe (könyörgöm, milyen rendszerbe, abba, amelyik kikap Andorrában?), hanem addig dolgozni, amíg nincs meg a helyes megoldás erre az egyenletre.
Feltenni a táblára ezt a három játékost, meg a kapust, aztán hozzájuk megkeresni a maradék hetet.
Az, hogy ezt Bernd Storck nem tette meg, legalább akkora hiba volt, mint az első, amiről már írtunk. És még egy tény: amikor 2004. október 13-án Andorra vb-selejtezőn 1-0-ra legyőzte Macedóniát, a meccs után Dragan Kanatlarovski, a macedónok vesztes szövetségi kapitánya azonnal lemondott, mondván, „az eredmény szégyenteljes, megalázó". Ugyanezt mondta Bernd Storck is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő (még) nem mondott le.
A síró Dzsudzsák inkább elharapta a nyelvét
A tévékamerák előtt síró Dzsudzsák Balázs nyelvén többször is ott volt az, hogy az andorrai vereség után megmondja a frankót, az igazat. A magyar válogatott csapatkapitánya háromszor futott neki ennek, de mind a háromszor elharapta a mondatot. Ha nem teszi, talán nagyobb coming outot láthattak volna a késő éjjeli tévénézők, mint amit Szalai Ádám anno előadott.
A tévénézőknek így aztán egy igazán drámai képsor maradt meg az emlékezetében:
az Emírségekben futballozó Dzsudzsák, aki egy jottányit sem fejlődött ott (mitől is kellett volna ott fejlődnie?), a könnyező csapatkapitány, aki nehezen viseli, hogy lassan egész Magyarország arról beszél, hogy mennyi a fizetése.
A szurkolók és egyes álszent újságírók magatartása ebben az esetben azért is visszatetsző, mert mutassanak nekem egy olyan embert, aki –
ha választhat
– nem arra a munkahelyre megy el, ahol többet fizetnek, jobban megbecsülik. Kevés ilyen önként jelentkezőt találnék. De hogy ne menjünk messzire, én leszek az első, aki elismerem, hogy ha holnaptól egy emírségekbeli újság a jelenlegi fizetésem százszorosát ajánlaná fel, akkor is rohannék, ha onnantól kezdve soha egy betűt sem írhatnék le sportról.
A remény is meghalt Andorrában
A síró Dzsudzsák Balázsnak talán csak most esett le igazán, mennyit és mit veszített el a magyar válogatott Andorrában. Tavaly nyáron több ezer ember ünnepelte őt, őket és Stock kapitányt a budapesti Hősök terén. Őket, és az ő bizalmukat mindenképpen.
Most meg ott tartunk, hogy könnyen lehet, hogy a körúti villamosokat megállító német szakember hamarosan repülőre száll, miközben rajta és választottjain az összes sportellenes ember kiélheti a frusztrációját.
Mindez garantáltan hosszabb ideig tart majd, mint a tavaly nyári eufória. Aztán ha az MLSZ sportigazgatója és a magyar csapat szövetségi kapitánya esetleg tényleg elrepül, nekünk maradnak az emlékeink és a remény, hogy egyszer majd biztosan újra sikerül.
Ha nem másért, akkor azért kellett volna nyernie a magyar válogatottnak Andorrában, hogy a remény haljon meg utoljára. Ám Andorrának ezt a közhelyszerű mondást is sikerült zárójelbe raknia. Vagy éppen teljesen eltüntetnie.