Állva tapsolta a közönség Nikolicsék Kakáék elleni 0-0-ját
![Chicago Fire, Kaká, Schweinsteiger](https://cdn.origo.hu/2023/12/bkOmX0PXpVPut7lXlmU-nGGhI_vLW20ExXon8-t2Pds/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxNTJmMjUyZjIzZTQ3NDQ4ODNiZWNkOWZmNDFmNzZm.webp)
A két csapat találkozója rangadónak számított a Keleti csoportban, hiszen a floridaiak a negyedik, míg a vendég illinois-ak a 2. helyen állnak a táblázaton. A mérkőzés hozta is a várt izgalmakat.
Az első félidő kaputól kapuig rohanását az orlandói Rafael Ramos kiállítása színesítette a 26. percben, az emberelőnybe kerülő Fire pedig gyorsan mezőnyfölényt harcolt ki, és a meccset végig játszó Nikolicsnak, valamint éktársának, David Accamnak is volt lehetősége, de Joe Bendik mindkétszer hárított.
A mérkőzés összefoglalója:
A második félidő közepén, a 66. percben már csak kilenc hazai játékos volt a pályán, miután Ted Unkle játékvezető Antonio Nocerionónak is felmutatta a piros lapot. Ekkor már a pályán volt a hazaiak brazil világbajnok sztárja, Kaká is. A Chicago tovább fokozta a nyomást, de csak a felső léc megdöngetéséig jutotta, a végeredmény marad 0-0, amit a lefújást pillanataiban állva tapsolva ünnepeltek az orlandói szurkolók.
A Fire maradt második Keleten, és ugyan véget ért a négy mérkőzéses győzelmi szériája, de a veretlensége nem, az már hat találkozó óta tart.