Mióta Zinedine Zidane 2016 januárjában átvette a Real Madridot, öt trófeát nyert a csapattal: két BL-serleget, egy UEFA Szuperkupát, egy Klubvilágbajnokságot, és mellette a spanyol bajnoki címet.
Amikor Pep Guardiola az első évében robbantott a Barcelonával, a világ a lábai előtt hevert. Ezzel szemben Zidane még a cardiffi BL-döntő előtt is amolyan fekete lónak számított, nem születtek róla zsoltárok, sőt inkább a cöccögés, fejcsóválás volt jellemző, és nemcsak szurkolói oldalról – a világ sportsajtójában sem jelent meg önálló témaként.
A szurkolói szavazások és szakértői esélylatolgatások elsősorban azért látták kimondva kimondatlanul hajszállal esélyesebbnek a Juventust, mert Massimiliano Allegri marketingszempontból jobban fekszik – a fogyasztóknál. Fogadni lehetne rá, hogy a BL-történelem első címvédésével együtt még mindig lesznek olyan vélemények, melyek szerint Zidane csak akkor érhet a csúcsra, ha majd egy másik klubbal is nagyot alkot – ezt a narratívát egyébként részben Guardiola is megkapta.
Az egyébként igaz, hogy a cardiffi BL-döntőnek nem volt taktikai mesterhúzása, mindkét edző kottára azt a csapatot játszatta, amelyet várni lehetett – ugyanakkor ez elsősorban a Juventus részéről lehetett egyértelmű.
Zidane észrevétlenül, a felelősséget mindig magára véve, a győzelmet viszont mindig a játékosaira tolva vezeti a klubot, miközben kényes és kulcsfontosságú döntéseket hozott meg zsinórban az évek alatt – hibátlanul.
1) A belépő
Amikor új edző kerül egy csapat élére, rendszerint beleköt valamibe, hogy védve legyen, és ezzel is erősítse saját személyét, kommunikációját. Rossz a csapat erőnléte, erősítésre szorul a keret, időre van szükség, hogy a gyakorlatban is megvalósítsa elképzeléseit, satöbbi. Ezzel szemben Zidane kommunikációja az első perctől arra épült, hogy a Real kerete csodálatos, a Real kerete nagyszerű, mindennel elégedett, öröm lesz itt dolgozni. A játékosok azonnal elfogadták, sőt felsorakoztak mögé.
2) A jobb a jó ellensége
Könnyű természetesnek venni, hogy Zidane felismerte a jót, és esze ágában sem volt megbolygatni a keretet, pedig ezzel is csak érdemtelenül vennénk el tőle egy jó döntést. Rafa Benítez, például, bunkósbottal esett neki a triplázó Inter keretének és játékstílusának, bele is bukott gyorsan.
Zidane tulajdonképpen egyetlen változtatással tette le a névjegyét a Realban: alapembert csinált a kényszerpályán mozgó, nem sokra tartott Casemiróból,
aki aztán sokszorosan meghálálta a bizalmat, és itt most nem elsősorban arra kell gondolni, hogy gólt szerzett a döntőben, miután egy borzasztónak induló lövése tökéletesen pattant meg Khedirán.
A kép bal oldala azt mutatja, hány passzt kapott Casemiro a társaktól, és a pálya mely részén. Jól kirajzolódik, hogyan foglalja el a pálya közepét, és nemcsak akkor számít passzopciónak, ha labdakihozatlra kerül sor, hanem a labdatartásból is kiveszi a részét. Nem is akárhogy: a döntőben egyrészt 92,6 százalékkal passzolt, másrészt leggyakrabban Iscót játszotta meg (9), vagyis menetrendszerűen juttatta el a labdát a csapat kreatív játékosához.
A másik, labda nélküli feladata nem kevésbé fontos: amikor a Real támadásba lendül – igen gyakran valamely felfutó szélsőhátvédje segítségével – akkor Casemiro lép vissza két belső védő közé, megteremve a csapat egyensúlyi helyzetét. Nem túlmisztifikálva, de elismerve a szerepét elmondható, hogy például igen látványos volt Carvajal és Ronaldo gyors összjátéka az első gól előtt, de hosszú távon a Real nem tudna ezzel a fegyverrel operálni, ha nem lenne egy olyan védekező középpályás a csapatban, akinek a jelenléte lehetővé teszi, hogy Carvajal és Marcelo fel-alá rohangáljon a széleken.
3) A stílus kialakítása
Zidane szó szerint értelmezte segítői szerepét Carlo Ancelotti mellett. Nem akart okosabb lenni, nem akart beleszólni, csak tanulni, és nem is kérdőjelezte meg az olasz maestro alapelveit. Sőt, olyannyira magáévá tette azokat, hogy Ancelotibb lett Ancelottinál, vagyis a jelenlegi Real Madrid mindent meghatározó stíluseleme az egyensúlyi helyzet fenntartása: öt ember építi és fejezi be a támadásokat, öt ember biztosít.
55. perc
58. perc
Három perc különbséggel ugyanaz a mintázat: a két befejezőcsatár két középpályástól, és egy felfutó védőtől kap támogatást, így hátul is megmarad a rendezett alakzat (5+5).
4) A keret rotálása
A Real Madrid jelenleg abban is a világ előtt jár, hogy 23 kezdőjátékosa van. Persze meg lehet mondani, hogy Zidane milyen kezdőt használ leggyakrabban a nagy meccseken, de remekül rotálja a keretet, sőt azt is megértette Ronaldóval, hogy bőven harminc felett már nem játszhat minden meccsen. Többek között ennek is köszönhető, hogy az egyébként is sérülékeny Bale mellett ilyen problémák nem nagyon hátráltatták a csapatot.
Ronaldo nélkül 14 meccset játszott a Real, ebből 13-at megnyert és 53 gólt rúgott. „Számomra nem létezik A és B csapat" – mondta a francia mester arra a felvetésre, hogy a cseresor jobb futballt játszik, mint a gálakezdő, de talán még árulkodóbb, hogy ugyanerre a kérdésre az idény végén az A és B csapat határán mozgó Isco maga mondta ki, hogy "a Realnak 23 kezdőjátékosa van".
5) Előny kovácsolni a hátrányból
A BL-döntő felvezetésében már hosszabban esett szó Bale és Isco esetéről. Zidane annak ellenére nem esett kétségbe, hogy csapata stabilan 4-3-3-at játszott Bale kieséséig, de a sérülést követően
se nem sopánkodott, se nem próbálta görcsösen, egy az egyben helyettesíteni valahogyan Bale szerepkörét,
hanem alapjaiban változtatta meg a csapat játékát: átállt 4-4-2-re, és nyerőembert csinált Iscóból.
6) A fiatalok menedzselése
Casemiro mellett egy másik Zidane-játékos is van a keretben: Marco Asensio. Zidane az első perctől kezdve bízott benne, a kezdőcsapatba jelölte a Sevilla elleni kupadöntőn is (Asensio gólt is lőtt a 3–2-re megnyert meccsen), de becserélte olyan fajsúlyos párharcok alkalmával is, mint a Bayern München elleni BL-negyeddöntő: a fiatal támadó idegenben gólpasszal villant, a visszavágón gólt lőtt, mint ahogy szintén csereként beállva Bufonnak is beköszönt Cardiffban.
7) Ronaldo kezelése
Az edzőknek sokszor gondot okoz, hogy a legtöbbet hozzák ki a legjobb játékosából. Zidane ebből a szempontból is teljesít: bár a folyamatot nem ő indította el, mégis az ő keze alatt vált Ronaldo ismét igazi gólgéppé, aki a legfontosabb pillanatokban teljesít.
A statisztikák alapján is elmondható:
Ronaldo az évek során szélső támadóból befejezőcsatárrá vált,
sokkal közelebb játszik az ellenfél kapujához, elsősorban ebből adódik, hogy a csapatjátékot illető mutatói csökkennek, illetve cselkészségének használata is háttérbe szorult, mert elsődleges célja a támadások minél gyorsabb és hatékonyabb befejezése, lehetőleg egy érintésből, a kapuval szemben állva. A Real Madrid labdabirtoklásra épülő passzjátéka ezért (is) alakult át széljátékra és centerezésre. És hogyan szerzett Ronaldo két gólt a BL-döntőn? Oldalpassz után, szemben a kapuval, egy érintéssel. Bravó.
Ha sorra vesszük a fenti hét pontot, látszik, hogy nincs közte egy falrengető sem – ez a Zidane-PR gyenge pontja. Ugyanakkor az is látszik, hogy az edzői feladatkör minden szeletében meg kellett már mutatni a tudását, rátermettségét, és eddig egyetlen fronton sem mondot csődöt, sőt hibátlanul teljesít.
Ha van, akit még mindig nem győzött meg, annak a számára a csapat következő kihívása vízválasztó lehet: a Real Madrid és Zinedine Zidane ugyanis a mítikus hős, José Mourinho és az MU ellen lép majd pályára az Európai Szuperkupáért.
A cikk szerzője, Hegedűs Henrik a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársa. Korábbi elemzések itt elérhetők.
