Csigalassúsággal közelítenek a topbajnokságokhoz a franciák

Amikor a legnagyobb, leghíresebb, legerősebb európai ligákról beszélünk, akkor egyértelműen egy négyes kört határozunk meg, amely elitklubba a spanyol, a német, az angol és az olasz bajnokság kaphat meghívót. Hiába nyűgözött le mindenkit a BL-elődöntős Monaco, amelyik néhány éve nagy vérátömlesztésen esett át, hiába van most már folyamatosan a BL sötét lova szerepében az újgazdagnak csúfolt klubok egyik legautentikusabb képviselője, a PSG, a francia bajnokság mindig csak fél lábbal tud átlépni a nagy négyesnek fenntartott szoba küszöbén. Vagy néha még annyira sem. Mi okozza ezt, és várható-e a francia klubfutballtól akkora áttörés, hogy a legnagyobbakkal egy lapon említhessük őket? Elemzés egy nappal a Bordeaux-Videoton Európa Liga selejtező előtt.

A nagy négyes, azaz a La Liga, a Premier League, a Bundesliga és a Serie A évtizedek óta eminens képviselői az európai futballnak. Nem érdem nélkül tartanak itt, viszont a helyzet olyannyira bebetonozott, hogy a status quo-t aligha lehet megbontani.

Pedig jó néhány jel mutat arra, hogy a helyzet akár változhatna is.

A francia futball évek óta próbál beférkőzni a négy elitbajnokság mellé, de valójában továbbra sem járnak sikerrel. Ennek pedig rengeteg összetevője van. Ha csak a szilárd tényeket, a futballpályán elért eredményeket vizsgáljuk, akkor tételesen kimutatható, miért nincs jelenleg helye egy ötödiknek is ebben a szűk körben.

Az AS Monaco a BL 2016-17-es idényében egész Európát elkápráztatta. Ez azonban kevés az üdvösséghez Forrás: AFP/Pascal Guyot

Persze tudjuk, hogy a futball nem feltétlenül a legigazságosabb sportágak közül való (ennek a dramaturgiája is komoly vonzerő), 4-5 szezon alatti ciklusokra osztva azért jól kimutatható, mely csapatok és bajnokságok tartoznak az aktuális élmezőnyhöz.

Szakadék van a negyedik olaszok és az ötödik franciák között

Az UEFA koefficiensei kétféleképpen is rangsorolnak. Egyrészt a klubokat, másrészt a nemzeti bajnokságokat szortírozza. Utóbbi tökéletesen beárazza a ligák erősorrendjét. Az együtthatólisták ötéves ciklusokat vizsgálva jelenleg azt mutatják, hogy a spanyolok toronymagasan elsők, míg őket követi – nagyjából hasonló pontszámmal – a német, angol, olasz trió, utánuk viszont ismét nagyobb távolságból kukucskálnak előre a franciák. Tekintettel arra, hogy az együtthatók öt szezont ölelnek fel, a franciáknak legalább 2-3 sokkal jobb szezont kellene produkálniuk az előttük lévő hármas egyikénél ahhoz, hogy előzni tudjanak.

Nehéz küldetésnek tűnik.

Hasonló következtetésre juthatunk akkor is, ha a csapatok július eleji rangsorát nézzük, ugyanis a legjobb 25-ben csak két francia csapat (a PSG és a Monaco) található. Ehhez képest a top 25-ben ugyanennyi portugál és ukrán(!), kétszer ennyi angol, spanyol és német klub jelentkezik, ráadásul a Serie A is három csapatot ad.

A PSG Franciaország másik elitklubja elképesztő körülmények közepette esett ki a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájából Forrás: NurPhoto/Mehdi Taamallah/NurPhoto/Mehdi Taamallah

Utóbbi úgy teszi ezt, hogy a két milánói klub az elmúlt 3-4 év rettenetes teljesítménye miatt ki is esett a kosárból. Ha elfogadjuk, hogy az együtthatók igyekeznek egyenlő feltétel mentén, a pályán elért eredmények alapján objektívan pontozni, akkor láthatjuk, hogy a franciák nem is közelítenek a nagy négyeshez.

Íme, az UEFA tagországainak együttható táblázata Forrás: Origo

A bajnokságokat aztán megvizsgálhatjuk a vonzerő egy másik faktorát figyelembe véve is, ez pedig a nézőszám.

A francia bajnokság itt sem tudott maradandót alkotni és huzamosabb ideig bekerülni az igazi nagyágyúk közé.

Az elmúlt 20 esztendő átlag nézőszámait vizsgálva azt láthatjuk, hogy mindössze két szezonban tudott nagyobb nézőszámot felmutatni, mint a négy nagy valamelyike: 2001-ben a spanyol, 2007-ben pedig az olasz bajnokság küzdelmeit nézték kevesebben élőben, mint a Ligue 1-ét. Ez főleg amiatt is érdekes, mert a Serie A nézőszámai a kilencvenes évek közepéhez képest drasztikusan csökkentek, majdnem kétharmadára az akkori nézőseregnek. Eközben, amíg a német és spanyol nézőszámok emelkedő tendenciát mutattak, a francia, élőben szurkolók létszáma az új évszázadban gyakorlatilag változatlan.

Átlag nézőszámok az európai topligákban Forrás: Origo

A nézőszámra nyilván jótékony hatása lenne a klubsikereknek, de a franciáknak nemzetközi színtéren sincsenek kiemelkedő eredményeik. A topklubok legfontosabb megmérettetése természetesen a Bajnokok Ligája, de hiába az elmúlt évtizedben hasító Lyon fellángolásai, vagy mostanában a PSG kitömött pénztárcája, francia csapat ritkán ér oda a végső elszámoláshoz.

A cardiffi, Real Madrid-győzelemmel végződő idei BL-döntő a huszonötödik volt a sorozat átnevezésének történetében, és francia csapat mindössze egyszer tudott diadalmaskodni (Marseille, 1993).

Ugyanannyi alkalommal, mint a hollandok vagy a portugálok. Ehhez képest a nagy négyesből a spanyolok tíz, az olaszok öt, az angolok négy, a németek pedig három győztest adtak.

Rég volt, szép volt, igaz volt: 1993-ban a Marseille nyerte a Bajnokok Ligáját. Ebben a sorozatban francia csapat azóta sem tudott győzni Forrás: AFP/Georges Gobet

A finálékban is ritka a francia csapat: a Marseille győzelmén kívül csak a Monaco mehetett a trófeáért, a Porto ellen 2004-ben.

Sőt, az elmúlt 13 kiírás döntői is kiütik a szemünket a nagy négyes feljebbvalóságát hirdetve: 2005 óta ezeken a meccseken csak angol, német, spanyol és olasz csapatok szerepeltek.

Az Európa Ligában sem sokkal szívderítőbb a helyzet: az eddigi nyolc döntőben egyszer sem szerepelt francia csapat, miközben a portugálok már házidöntőt is rendeztek 2011-ben. Amíg tehát a franciák a nemzetközi kupasorozatokat tekintve legkésőbb az elődöntőkben megállnak, legfeljebb a szimpatikus vesztes szerepét játszhatják el, nem a topligák közé sorolandókét.

Mario Balotelli és Lang Ádám harca a Nizza-Dijon francia bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Forrás: AFP/Valery Hache

A ligák értékét persze nagyban befolyásolja a mindent beborító pénzzuhatag is, hiszen a TV-s közvetítési jogok, a merchandising-bevételek, az egyre nagyobb jelentőséggel (és értékkel) bíró brandépítés mind-mind nagy lehetőségek a klubimidzs fejlesztésére. A sportbusiness.com jelentős kutatást végzett 2016 őszén, amely azt vizsgálta, hogy a médiajogok értéke alapján hogyan rangsorolhatjuk a különböző bajnokságokat.

Ebben a franciáknak már kisebb a lemaradásuk, de még itt sem tudtak beférkőzni a már sokat emlegetett négyes valamely tagja elé.

A legjobb 20 bajnokságot analizáló kutatás arra jutott, hogy az öt liga uralja a vizsgált bajnokságok médiajogainak 94 %-át, ami brutális fölény. Ebből is kiemelkedik a Premier League, ami 37 %-ot visz el. Az egy meccsre eső érték is az angolok fölényét jelzi, de jól mutatja a kisebb különbséget, hogy amíg ez a mutató a Bundesligánál 2,6 millió euró, addig a franciáknál is eléri a 2 milliót. Ebből azt gondolhatnánk, hogy a médiajogok, közvetítési jogok értékének emelkedésével a franciák a közeljövőben előzhetnek, de a kutatás egy másik része már nem ezt mutatja: az értékek növekedése a korábbi ciklushoz képest Svájcnál (!) a legmagasabb 81,4 %-kal, de a francia bajnokság 21,6 %-os növekedése sehol sincs a németek 55 %-os vagy az angol-spanyol duó 65 százalékos emelkedéséhez képest.

Forrás: Origo

A jelentős hírű Deloitte Money Football League 2017-es kiadása szerint a bevételek alapján rangsorolt klubok 30-as listájába Franciaországból csak a PSG és a Lyon fért be, miközben a listán szerepel a Premier League-ből csont nélkül kieső Sunderland és az elmúlt szezonban másodosztályú Newcastle United is.

A top 10-be a galloktól természetesen csak a Paris Saint-Germain fért be, és ez is mutatja: a PSG ma az egyetlen francia csapat, amelyik már befutott játékosokat tud venni, és PL-klubokkal vagy spanyol óriásokkal is tartani tudja a licitet.

Így költözhetett oda a négy legnagyobb ligából Ibrahimovic, Di María, Draxler, Thiago Silva, David Luiz vagy most Daniel Alves. Ehhez képest a bajnok Monacónak nehezebb sora lesz. Amelyet részben ők vállaltak. A klubnál évekkel ezelőtt tulajdonosi befolyást szerző Dmitrij Ribolovjev merőben más klubmodellt álmodott meg a hatalomátvétel idején, mint amilyennek mostanában tudhatjuk a Monacót. Az orosz két szezonon keresztül öntötte a pénzt játékosvásárlásokra, amelyek a Falcao, James, Kondogbia, Moutinho nevekben realizálódtak.

Daniel Alves Párizsba költözött Forrás: AFP

Ehhez képest az eladási oldalon semmit nem akartak felmutatni, olyannyira nem, hogy öt évvel ezelőtt

a klubtól legdrágábban távozó játékos egy bizonyos Koman Vladimir volt.

A klubmodell-váltás nem jött rosszul a Monacónak – sem anyagilag, sem futballszakmailag –, de ebből maga a francia bajnokság nem feltétlenül profitál, ázsiója nem biztos, hogy emelkedni tud. A Monaco ugyanis jelenleg kvázi deklaráltan termelő klub, szépen kiépült utánpótlás- és játékosmegfigyelő-rendszerrel. Az ilyen klubok pedig (az irreálisnak tűnő kivételeket leszámítva) soha nem tudnak csúcsra érni, mert folyamatosan, idényről idényre újra kell szervezni a csapatukat. Ahogyan nem sikerült egyben tartani az Ajaxot a csúcskorszakában, ahogyan a Dinamo Zagrebnek évről évre meg kell válnia legnagyobb horvát tehetségeitől, ahogyan a Portónál is a vételár és eladási ár közötti különbség okozza a legnagyobb megdöbbenést, úgy

a jelenlegi Monaco sem fogja tartani a lépést a nagy négyes óriásklubjaival.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a csúcsra pörgetett keretből Bernardo Silva és Bakayoko Angliában kezd, az Mbappé körüli felhajtás pedig akár az egész augusztust meghatározhatja.

Kylian Mbappét már sok klubbal összehozták, a fiatal labdarúgó azonban még mindig Monacóban van Forrás: AFP/Valery Hache

A fentiek ismeretében tehát elmondhatjuk, hogy próbálkozhatnak a francia klubok betörni a nagy négyes világába, de ez még úgy sem sikerült nekik igazán, hogy az angol klubok az elmúlt években szenvednek Európában és hogy a Juventust leszámítva a Serie A sem tudja felmutatni azokat a nemzetközi szinten erősnek mondható együtteseket, amelyeket szeretne.

Arról nem is beszélve, hogy a futballban a berögződések, hagyományok nagyon nehezen megtörhetőek, egy bajnokság színvonala pedig nem változik meg egy csapásra szimplán sztárok átcsábításával.

Nem a francia bajnoksághoz mérve, de ez eddig sem a közel-keleti ligáknak, sem az MLS-nek, sem a most nagybevásárlást tartó Kínának nem sikerült. Jelen állás szerint a franciák stabilan tartják az ötödik pozíciót, de nem látszik az elitklubba való betörésük igazi lehetősége.

Bordeaux-Videoton az EL-selejtezőjében

Első ránézésre azt mondhatjuk, hogy a magyar bajnokság tavalyi ezüstérmesének szinte semmi esélye nincs a Girondis Bordeaux elleni Európa Liga selejtezőben. A Bordeaux játéktudásban és a játékoskeretben is sokkal erősebb, mint a fehérvári csapat. Miben reménykedhet mégis a Videoton? Abban, amiben 2010-ben a Győri ETO a Montpellier elleni párharcban. Akkor a Pintér Attila vezette győriek az első, hazai meccset 1-0-ra elvesztették a francia csapat ellen, hogy a franciaországi visszavágón hosszabbítás után 2-1-re nyerjenek és idegenben lőtt több góllal továbbjussanak. A két meccset ugyanúgy július végén és augusztus elején játszották, amikor a francia bajnokság még nem indult el. Ez most is így van, a különbség annyi, hogy a Videoton ezúttal idegenben kezdi meg a párharcot. Az ETO hét évvel ezelőtti bravúrja máig feledhetetlen. Azt pedig talán le sem kellene írnunk, hogy az elmúlt hét évben magyar kupacsapat nem volt képes hasonló bravúrra.