Ha valaki nem is tudná, hogy a Diósgyőr a hazai meccseit Debrecenben (is) játssza, akkor Lululu bácsi, a miskolci pereces/mindenes tesz róla, hogy megtudja. Ő a leghangosabb a stadion környékén. „Megjött Lululu bácsi, ide, ide, meleg a magom” – kiabálja rövid megszakításokkal. A helyiek, akik arra járnak, megmosolyogják őt. A diósgyőri szurkolók nem. Ahogy beindul a bolt, már kígyózó sorok állnak előtte. Perecet, szotyolát és egyéb ropogtatni valót kínál a meccs előtt.
Lululu bácsitól pár méterre egy szurkoló várja, hogy szót kapjon. „Hazajárunk Debrecenbe – meséli a férfi jókedvűen, dacára annak, hogy a Diósgyőr az előző három meccsét elveszítette. –
Amennyire tudjuk, megszálljuk a várost. Itt is meg lehet csinálni a hazai hangulatot, de az igazi majd Diósgyőrben lesz.”
A csapat jelenleg csak a kilencedik a bajnokságban, ennek ellenére ő bizakodik: „Nem a kiesés ellen fogunk harcolni, annál jobbak vagyunk. A 4–7. hely meglesz, meglátjátok – mondja, majd azt is megtippeli, hogy mi lesz a Videoton elleni meccs eredménye. – 3–1-re nyerünk.”
Az Európa Ligában playoffot játszó Videoton ellen, amely tíz forduló után vezeti a tabellát? Bátor kijelentés. Ekkor odaüvölt valaki: „Fényt hozunk az éjszakába.” Ennek a fele se tréfa, a diósgyőriek komolyan hisznek benne, hogy „hazai pályán” foghatók a fehérváriak. Mert tényleg olyan, mintha hazai pályán lennének. „Itt vagyunk nem? – kérdez vissza egy szurkoló. – A világ végére is elkísérnénk a csapatot, és még tovább.”
Tény, a diósgyőri tábor az egyik legösszetartóbb az országban, most is körülbelül ezer-ezerötszázan jöttek a csapattal.
Öt perc múlva meccs, de még pont van idő benézni a kocsmába, ahol a Debrecenen kívül más csapat nevét csak félve merik elsuttogni. A pulton van egy papírfecni, amin az Újpest–Debrecen végeredményét lehet megtippelni.
A meccsét, amelyet 220 kilométerrel messzebb játszanak, itt viszont három kivetítőn is egyszerre közvetítik.
Két idős úr beszélget a kezdés előtt – mi is odamegyünk. „1962 óta járok meccsekre – kezdi Lajos bácsi, akinek testvérével együtt bérelt helye van a kocsmában. – Idefele jövet megkérdeztem tőle: te, tudod, hogy ma itt játszik a Videoton? Azt mondta, hogy nem.
Mindig együtt járunk meccsre, szeretjük a jó focit. A jó fociért akár Barcelonába is elmennénk.”
Minket viszont a diósgyőri meccs érdekel, és az, hogy mit gondolnak a helyiek arról, hogy az egyik nagy rivális a stadionjukban játszik.
„Nincs rivalizálás – jön a gyors válasz. – Tudja, az a helyzet, hogy mindenhol van egy rossz mag, amelyet, ha értelmes a többség, meglehet állítani.
Én még hiszek abban, hogy teljesen normális és konszolidált élet lesz a futballban. Az unokám majd kijöhet a gyerekével. Megmondom őszintén, egy Diósgyőr elleni meccsre kihozom az unokámat, de egy Fradi- vagy Dózsa-meccsre már nem.
Nem is olyan rég itt voltak, és szétvertek mindent” – mondja Lajos bácsi, aki azt is elmeséli, hogy a polgármesteri hivatal és a vezetés jól rotálja a helyiségeket, sohasem áll üresen a stadion.
De nekünk sietnünk kell, kezdődik a meccs, a kapu mögötti szurkolótáborok pedig épp kezdenek belelendülni.
Szidják egymást, a hangosbemondó ötpercenként felszólítja őket a sportszerű szurkolásra – hiába. A többiek csöndben nézik a meccset, egészen addig, amíg Ugrai meg nem szerzi a vezetést egy parádés góllal. Ekkor mindenki talpon, mindenki szurkol.
Bódog Tamás vezetőedző viszont idegesen járkál fel-alá, széttárt karokkal vonja kérdőre a játékosait, ha azok hibáznak. Ő tudja, hogy még nem nyertek.
A második félidőben a Videoton rendezi a sorokat, és megfordítja a meccset, de a diósgyőri szurkolók továbbra is buzdítják a csapatot. „Harcoljatok, harcoljatok” – kiabálják. A játékosok harcolnak, és a 78. percben kiegyenlítenek. Ismét van élet a Nagyerdei Stadionban. De nem sokáig. Négy perccel a vége előtt Pátkai góljával a Videoton megszerzi a vezetést, és meg is nyeri a meccset 3–2-re. A szurkolók értelemszerűen csalódottak, de abban mindenki biztos lehet, hogy
a következő „hazai meccsen” is ott lesznek a csapat mellett.
„Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy ésszel kell játszani, ugyanúgy folytatni, mint a szünet előtt. Sajnos nem sikerült, kicsit eszetlenek is voltunk, elkerülhető gólokat kaptunk. Ez volt zsinórban a negyedik vereségünk.
Nem lehet arra fogni, hogy nem a saját stadionunkban játszunk, nem ez volt az első meccsünk Debrecenben. Ez nem lehet kifogás. Négy vereség, az négy vereség”
– nyilatkozta Lipták Zoltán, a DVTK játékosa az Origónak.
„Félidőben rendeztük a sorainkat, mind taktikailag, mind mentálisan.
A második félidőben nagyon jók voltak a kifelé helyezkedő védelem mögé belőtt labdáink, szerencsére gólokat is sikerült rúgnunk ezekből.
Sokat tettünk a győzelemért a második félidőben, szerintem megérdemelten nyertünk” – mondta Juhász Roland, a Videoton csapatkapitánya.
A válogatott szünet után azonnal javíthat is a Diósgyőr, amely október 14-én a Vasassal játszik a Nagyerdei Stadionban. Az NB I vándorcirkuszának nézői, a magyar bajnokság leghűségesebb szurkolótábora akkor is ott lesz velük. Mert legyen bárhol a hazai meccs, aki diósgyőri, annak ott a helye.