A görög és a horvát drukkerek sem utazhatnak a vb-pótselejtezőre
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/KOZpR5MXnHFzyEXDZLrWNWTG-nJ8WPkbnKPP3DG4O5o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmMDUwNDJmMDdhMDRmNTZhNWJmZDZmYTBkN2ZhMTAz.webp)
"A horvát és a görög szövetség vezetői Athénban megállapodtak, hogy a párharc során egyik mérkőzésen sem lesznek vendégszurkolók" - jelezte csütörtöki közleményében a horvát szövetség (HNS). A döntésről - amelyet "kockázatos biztonsági tényezőkkel" indokoltak - tájékoztatták a nemzetközi (FIFA), valamint az európai (UEFA) szervezetet.
A két szövetség illetékeseinek félelme nem alaptalan. A két válogatott fanatikusai a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban is randalíroztak az egymás elleni mérkőzések során, de a görög és horvát szurkolók ellentéte a Dinamo Zagreb-PAOK Európa Liga-mérkőzésen is fellángolt. A rendbontáshoz persze nem feltétlenül van szüksége egyik félnek a másikra. A horvát drukkerek a 2016-os Eb-n több alkalommal sportszerűtlenül viselkedtek, ezért az Izland és a Törökország elleni vb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött rendezték meg. A görög bajnokságot pedig a közelmúltban több alkalommal kellett ideiglenesen felfüggeszteni a szurkolói atrocitások miatt.
A vb-pótselejtezős párharc első felvonását a zágrábi Makszimir Stadionban rendezik meg november 12-én, a visszavágóra három nappal később az athéni Georgiosz Karaiszkákisz Stadionban kerül sor.