Huszonéves trükkel zsarolja Coutinho a Liverpoolt

Alig nyílt ki a jégvirágos transzferablak, napok óta a fél éve elkészült főétel melegszik a sütőben: mikor, hová megy Philippe Coutinho? A sztori tökéletes lenyomata a modern futball játékosuralmi rendszerének, ahol a szerződéseket kis túlzással zsírpapírokra is firkálhatnák.

A szilveszteri pezsgődurrogtatás nem kizárólag az újév eljövetelét szimbolizálja, de futballkörökben egyet jelent a téli átigazolási időszak kezdetével is. Az Angliában hagyományosan erőltetett téli menetet a Liverpool 2018-ban, újév napján éppen a Burnley otthonában folytatta – hogy, hogy nem, Philippe Coutinho nélkül. Önmagában nem lenne óriási hírértéke a dolognak, de a Liverpool legértékesebb játékosát már legalább fél éve környékezi a Barcelona, aki ezt a násztáncot éppen olyan ütemben járja el, hogy a legmívesebb lépések pont a transzferidőszakok heteire jöjjenek ki.

Coutinho januárban újra sérültet jelentett Forrás: AFP/Paul Ellis

Coutinho 2017 augusztusában a hivatalos közlemények szerint egy hátsérülés miatt nem játszott a Premier League első négy fordulójában. Mint kiderült, ez a hátfájásoknak az a típusa volt, amelynél szeptember közepére várható a gyógyulás és rehabilitáció legvégső fázisa. Coutinho tehát a Barcelona-transzfer nyári meghiúsulásával ismét az Anfield gyepén találta magát, és az idei tizennégy Premier League-fellépésén hét gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyez, ráadásul a BL-ben is ötgólos. Nem csoda, hogy Klopp és a Liverpool vezetősége nehezen mondana le róla. A szurkolók egy része most egyébként is egy újabb Suárez-ügyet lát a dolog mögött, mint egy újra, vörösben játszó világklasszis elvesztésének komoly lehetőségét. Az pedig megint visszaeséshez vezethet.

Az egész Coutinho-sztorinak a legérdekesebb ízt az adja, hogy a brazil nem egészen egy éve írt alá egy 2022-ig tartó szerződést jelenlegi klubjával. A bejelentés idején persze ő és a menedzser is határtalan boldogságról mesélt, Klopp pedig többször hangsúlyozta, hogy Coutinho a hosszú távú projekt ékköve.

Klopp kinevezése óta egy hosszabb projektben gondolkozik, ebbe pedig nehezen férhet bele, hogy az igazi világklasszisát kénytelen legyen elengednie. A most hivatkozott combsérülés megint egy kétséges indoklás, és az sem kizárt, hogy felmerül a sztoriban Klopp nevelő célzata is. Nem volt ugyanis olyan régen augusztus, amikor Coutinho még átigazolási kérelmet is benyújtott a vezetőség felé. A dolog azért is kétélű, mert a Barcelona udvarlása és Coutinho érdeklődésének erőteljes felkeltése tovább sulykolja a klubok status quoját, amelyben a Barcelona még mindig lényegesen magasabb polcon van, mint a hagyományokkal szintén jól eleresztett Liverpool.

Az viszont nem járja, hogy a hetente 150.000 fontösszeg körüli pénzt elrakó játékos félévente bohócot csináljon a vezetőségből; ez talán még az elvesztésénél is nagyobb presztízsveszteség a klubnak. Jelenleg ugyanis újra abba a folyóba léphet a Liverpool, mint a legutóbbi nyári hónapokban: van egy határozott idejű szerződéssel rendelkező alkalmazottja – meghatározott kivásárlási összeg nélkül –, akinek 2022-ig rendelkezésre kell(ene) állnia.

Ez alól egy kivétel van, ha a klub igent mond egy vélhetően szemtelenül magas átigazolási díjra. Az látható, hogy a vezetőség ezt önként nem szívesen tenné meg, így jön tehát a rejtélyes kimaradások és sérülések kora, ahol a játékos a korábbi szándéknyilatkozatával ellentétben megpróbálja ezt az áment kicsikarni a feletteseiből.

Jean-Marc Bosman nem a pályán mutatott teljesítményével lett híres Forrás: Staantribune.nl

Pacta sunt servanda – mondja a polgári jog egyik legfontosabb alapelve, mely szerint a szerződésekben foglalt rendelkezéseket az azt megkötő feleknek jóhiszeműen, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségük mellett teljesíteniük kell. Ez a régi alapelv sokkal korábbra nyúlik vissza, mint 1995 decembere, pedig a futballvilág alakulása szempontjából ez a dátum sokkal nagyobb port kavart, mint bármilyen más megállapodás a sportágon belül. Jean-Marc Bosman, aki éveken keresztül harcolt azért, hogy a klubok ne használhassák ki a lejáró szerződésű és az Európai Unióban a munkavállalók szabad mozgása elve mentén külföldre szerződni akaró futballistákat, úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, jót tettem – jogot adtam a játékosoknak."

A játékosok jogait természetesen nem Bosman adta, hanem az 1957-es Római Szerződés, annak is a Bosman-ügyben előzetes döntéshozatali eljárás keretében értelmezett 48. cikke a munkavállalók szabad mozgásáról, de tény: Bosman volt az, aki mindezen jogosultságot kimondatta az Európai Bírósággal. Kérdés azonban, hogy a klubok korábbi, igencsak kényelmes pozícióját az ítélet mára nem csorgatta-e át aránytalanul a játékosok oldalára. Mint köztudott, a Bosman-ítélet megsemmisítette azt a rendelkezést, mely szerint egy lejáró szerződésű játékos klubja is képzési/nevelési pénzre volt jogosult, melyet a futballista új csapata kellett, hogy kifizessen. Abban az esetben, ha ezt az új klub nem tudta prezentálni, az ezzel kapcsolatos szankciórendszer keményen ütött: legsúlyosabb büntetésként a klubot tartozás miatt elviekben törölhették is volna. A pre-Bosman korszak tehát nyilvánvalóan aránytalan volt. Olyan időszak, amelyben a játékosok – főleg kisebb reputációjú bajnokságokban, vagy alacsonyabb osztályokban – tőlük független okok miatt is partvonalra kerülhettek, vagy megkárosulhattak.

Hogy mennyire nem volt egészséges az akkori szabályozás, jól jelzi Bosman esete, akinek a klubja a határozott idő lejárta előtt az akkori fizetésének 25%-át ajánlotta fel a futballistának a hosszabbítás esetére, a játékosért bejelentkező új klubtól viszont a korábbi átigazolási díj négyszeresét kérte. Ahogyan Bosman fogalmaz – kissé összemosva az átigazolási díj és a bér összegeit:

A klubom úgy gondolta, négyszer többet érek, ha távozom, és négyszer kevesebbet, ha maradok.

Az akkori rendszer egészségtelenségét és versenytorzító hatását az Európai Bíróság is kimondta, ráadásul azt is hozzátették, hogy a pereskedő játékosra az elhúzódó eljárások rossz fényt vetettek: „Az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyában hozott végzéssel részére biztosított szabad státusz ellenére J‑M. Bosman azon európai klubok bojkottjának áldozata lett, amelyek őt alkalmazhatták volna." A közbeszédben szinte mindig csak a lejáró szerződésekről esik szó, ha a Bosman-ügy kerül terítékre, miközben a Bíróság más kérdéskörben is döntött: az ítélet óta jogszerűtlen az olyan rendelkezés, mely alapján a klubok csak korlátozott számban állíthatnak pályára másik EU-tagállamú játékosokat. Az átigazolási bummhoz ugyanis a határozat ezen része is erőteljesen hozzájárult.

Jürgen Klopp nem engedheti meg magának, hogy a bolondját járassák vele Forrás: AFP/Paul Ellis

Jelen pillanatban nem tudjuk, mi lesz Coutinho sorsa, és azt sem – amennyiben már januárban távozik –, játszik-e a Liverpool következő meccsein. Az viszont biztos, hogy egy egy éve aláírt, öt évig tartó, határozott idejű szerződés kellős közepén kérdőjeles a jóhiszeműség, ha bizonyos sérülések csak átigazolási időszakban, pletykák ezrei között jönnek elő. A játékosok szerződései egyébként is brutális mértékben torzultak az elmúlt időszakban. Ma már nem kizárólag a játékosok szedhetnek ki aláírási bónuszt az új klubokból. A Football Leaks nevű portál biztosított minket arról, hogy láthassunk eurómilliós szerződéseket, ha ilyetén kíváncsiságunkat akarjuk kielégíteni.

Tőlük tudjuk, hogy Neymar a Santosból Barcelonába szerződéséért, pusztán a kézjegyéért nyolc és fél millió eurót kapott. Mino Raiola, többek között Paul Pogba ügynöke a külföldi lapok szerint egészen hihetetlennek tűnő 40 millió fontot zsebelhetett be, ami a „harmadik fél általi tulajdonlás" (third-party ownership) tilalmának rendelkezéseit is megsérthette. Ezekből a megállapodásokból azt az érdekességet is leszűrhetjük, hogy amíg a legtöbb klub havonta utal a játékosainak, a Real Madrid évente kétszer csengeti a bért: ötven százalékot januárban, a másik felét júniusban.

Philippe Coutinho átveheti Neymar helyét a Barcában Forrás: AFP/Nelson Almeida

A kiszivárogtatott szerződésekből láthatjuk, hogy a kötelmi jog diszpozitivitása, tehát az, hogy a felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát, hová vezet: a klubok a csillagokon kívül már a Holdat is megígérhetik a játékosoknak, hogy azok hozzájuk írjanak alá. Ez aztán szürreális sorokat is szülhet: Quaresma szerződése például kimondja, hogy a Besiktas olyan autót biztosít neki, ami legalább olyan kategóriájú, mint a klub légiósainak járműve, de az üzemanyagról a játékosnak kell gondoskodnia. Továbbá az a háromezer euró is viccesnek hat, amit lakásbérletre kap havonta, miközben fizetésével ugyanennyi idő alatt százhatvanezer eurót rak zsebre.

A Bosman-szabály korábban csak a szerződés utolsó évében járó futballisták esetén fenyegette a játékos klubját. Hiszen a delikvens az utolsó félévben már szabadon tárgyalhatott más klubokkal is. Ez továbbra is valós, mert láthattuk: Messi szerződéshosszabbítása is olyan vihart kavart, hogy abba kis híján az egész elnökség belebukhatott volna. Ma már azonban nem kizárólag ezekben az esetekben sürgős a klub dolga, és így kissé túlmutat a Bosman-ügyön is.

Az eldurvuló átigazolási árak és a Coutinho-eset mentén ugyanis kirajzolódik, hogy a klub még akkor is lépéskényszerbe kerülhet, ha a világklasszisa papíron még négy és fél évig a szolgálatában kell, hogy álljon. Csak a tisztázás kedvéért: a jóhiszeműség elve mentén, abban az esetben, ha a Liverpool a világ összes pénzéért sem akarná eladni Coutinhót, a brazilnak önként és dalolva, legjobb tudása szerint kellene játszania 2022 nyaráig a Liverpool mezében.

A jelenlegi rendszer viszont ezt a papíron jól működő szisztémát a gyakorlatba nem engedi átültetni. A Liverpoolnak sem érdeke egy vagyont fizetni hetente annak a játékosának, aki egy esztendeje még esküszóval (értsd: aláírással) hitelesítette, hogy évekig szeretne a Klopp-projekt része lenni, most pedig valószínűleg minden idegszálával a Barcelonán gondolkozik. Több mint húsz év elteltével megfordult az irány: a játékos diktál.