Az agyonkritizált Zidane variálása küldte padlóra a PSG-t

Előrehozott döntőként aposztrofálták a Real Madrid és a PSG nyolcaddöntős csatáját, ami leginkább abból a szempontból volt érdekes, hogy mire megy a francia csapat Florentino Pérez őskori taktikájával – éppen Florentino Pérez ellen. Az összevásárlások már a kétezres évek eleji Real Madridon is komoly léket ütöttek a csapaton belül, a 3-1-es madridi győzelemmel végződő első felvonás után pedig az látszik, az egyensúly a párizsiaknál sem mondható tökéletesnek.

Ritka az akkora érzelmi hullámvasút, mint amilyet Lisszabonban láthattak a szerencsés kilátogatók a 2014-es Bajnokok Ligája döntőjében. Sergio Ramos klasszikussá váló bólintása és az azt követő Real-gála több emlékezetes momentumot véshetett az agyunkba, és ha arról beszélünk, milyen az első igazi edzői krízisében úszkáló (fuldokló?) Zidane és a csapat kapcsolata, nem árt visszanéznünk azokat a képsorokat. Akkor tudniillik Ancelotti mellett éppen Zidane tanulmányozta a szakmát, hogy az olasz elküldése után egy évvel már vezetőedzőként emelhesse magasba a nagy fülű trófeát. Mindez csak azért érdekes, mert

a PSG elleni nyolcaddöntő előtti sajtótájékoztatón Marcelo szavai tényleg nem a levegőbe hintett semmitmondó frázisok voltak: valóban a „halálukig" követik Zidane-t,

minden szurkolói kritika ellenére. Marcelo sírva fakadt a 2014-es döntőn lőtt gólja után, és az akkori másodedzővel a kapcsolata mit sem változott négy év alatt: a párizsiak kapujába begyötört találatát követően papírforma volt, hogy Zidane-hoz vezet az első útja. A pletykákat, miszerint Zidane elvesztette volna az öltözőt, (legalábbis egy időre) le lehet zárni.

Marcelo a gólja után egyből Zidane felé vette az irányt Forrás: AFP/Christophe Simon

A spanyol bajnokság egyoldalúsága miatt vitán felül állt, hogy a Real Madridnak, de legfőképp Zidane-nak egy esélye van megmenteni a szezonját. Ez pedig két meccs képében jelentkezik, amelyből egyet rögtön sikerrel vívott meg. Nem volt ez ujjgyakorlat, mert a túloldalon hasonlóképpen levegőben lóg egy menesztés. Ezzel a kerettel a Ligue 1 élén végezni ugyanis legfeljebb akkora bravúr, mint Neymarnak átverni egy védőt. De erről majd később. Emerynek ráadásul ott nyomja az önéletrajzát a barcelonai rettenet és a Monaco tavalyi bajnoki címe is. Ezért is volt nehezen értelmezhető, hogy a középpályás védekezésben nem túl extra Lo Celso-Rabiot kettős valamelyike helyén hogyan nem kezdhetett az a Lassana Diarra, akit – minden gyakorlatias érvelés mentén kimondhatjuk – kifejezetten a BL-párharcokra reaktiváltak a vadkeletről.

Thiago Silva kihagyása és Kimpembe kezdetése nem bizonyult rossz húzásnak, és indokolható is volt:

emlékezzünk, a fiatal francia a Barcelona elleni 4-0-s meccsen kezdett, a helyét pedig Thiago Silva vette vissza a második találkozón – tudjuk, mennyire sikerült nullán tartani a katalánokat.

A Real Madrid és a PSG taktikai hadrendje Forrás: Origo

A Real Madrid nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy hazai pályán ne vegyék át a kezdeményezés jogát. Ennek megfelelően Zidane nagyon erős letámadással vezényelte az övéit, amely a huszonöt-harmincadik percig tulajdonképpen megszakítás nélküli volt.

Muszáj újra visszatérni a PSG tavalyi barcelonai összeomlására, ekkor volt ugyanis hasonlóan megfigyelhető, hogy Emery csapata nagyon nehezen birkózott meg az egyszerűbb labdakihozatalokkal is.

Ennek ellenére a párizsi védelem igen kompakt maradt. Dani Alvesnek jóformán megtiltották, hogy karakteréhez híven elhagyja a jobbhátvéd pozícióját. Ezért is történhetett az, hogy igazi, hamisítatlan ziccer a félidő derekáig nem nagyon alakult ki egyik kapu előtt sem. Ehhez pontosan az kellett, hogy Emery feljebb parancsolja a védelmi vonalat, és Verratti agresszív labdaszerzésével létszámfölényben játszhasson egy akciót a PSG. Neymar azonban elönzőzte, eltotyogta a helyzetet, így egy kontrából Marcelo gyönyörűen futtathatta meg az üres területen a ziccert végül csúnyán elrontó Cristiano Ronaldót. Ez alapján is kimondható, mennyire megkönnyíti a jelenlegi Madrid dolgát, ha nem felállt védelem ellen kell játszaniuk.

Neymar nem pusztán ennél az akciónál hozott rossz döntést. Azt is bizonyította, hogy sokszor két-három ember sem elég az őrzésére. Szinte lehetetlen tőle elvenni a labdát, ütemváltásai követhetetlenek, és valószínűleg akkor is ez lett volna a szerepe, ha nem Nachóból kell grillcsirkét forgatnia, hanem az eltiltott Carvajalból.

Neymar tizenhétszer próbálkozott csellel, ami akkor mutatja igazán a különbséget, ha hozzávesszük: a Realnál a legtöbbet cselező Marcelo sem jutott négy kísérlet fölé.

Sokkal fontosabb kérdés azonban, hogy mennyit használt, esetleg inkább ártott-e ezzel a fickándozással Neymar a csapatának. Valószínűleg utóbbi a jó megfejtés, hiszen a francia bajnokságban megszokott befelé törések és kíméletlen átlövések itt elmaradoztak, cserébe hiába dőltek sokszor a madridi védők, Mbappé és Cavani egyszerűen nem kaphatott Neymar mellett semmilyen szerepet.

Cavani nem azért tűnt el Neymar mellett, mert gyenge meccse volt, hanem mert az általában bal oldalról induló támadások végén egyszerűen nem kapott labdát.

A támadók egyéniségére építő Luis Enrique-féle Barcelonában nem fordulhatott volna elő az, ami a szerdai nyolcaddöntőben megtörtént: Neymar és Cavani passzkapcsolatát vizsgálva kiüti a szemünket, hogy a két támadó között mindössze egy(!) átadás volt – abból mondjuk kis híján gól is lett Cavani blokkolt lövésekor. Cavani nem passzolt egyszer sem Neymarnak, a brazil pedig pont ugyanannyiszor találta el Cavanit, mint ahányszor a bírót. A vezérbika szerepének harcát teljesen megsínylette a PSG, hiszen a két sztártámadó közötti viszony a pályán egy nagy kövér nullával volt leírható. Már ősszel is sok híradás szólt arról, mennyire nem jön ki a két játékos a pályán kívül sem (sőt, sokszor a pontrúgásoknál is összevesznek), és ez a Bernabéuban is nagyon látványos volt. Még akkor is, ha most nem kaptak össze teátrálisan.

Az első félidő góljainál a két csapat középpályás védekezésének hiányossága brutálisan kiütközött: Rabiot találatánál Modric csak mozizta, hogy a francia hirtelen a tizenhatoson belülre került, a tizenegyes-szituációnál pedig Lo Celso teljesen feleslegesen rántotta meg Kroos vállát. Életművéből kiindulva nem állítható teljes biztonsággal, hogy Lassana Diarra nem csinált volna ilyen butaságot, de ennél rosszabban ő sem oldotta volna meg ezt a szituációt.

Szerencsénkre az edzők több érdekességgel is szolgáltak a második félidőben, amikor a teljesen feleslegesnek ható Cavani helyét egy jobbhátvéd, Thomas Meunier foglalta el. Cavani végül írd és mondd, tizenegy labdaérintéssel kullogott le, az elsőre furcsának tűnő csere következtében viszont egy sorral feljebb léphetett Dani Alves, aki konstans veszélyt jelenthetett (volna) Navas kapujára, ha Neymar mondjuk időben észreveszi, vagy Berchiche kicsit ügyesebben centerez. Kérdés, hogy Di María a dupla bizonyítási vággyal vajon miért nem szállhatott be a meccsbe – utólag okoskodva ez talán felírható Emery hibái közé.

Zidane mindhárom cseréje tökéletesen ült.

A lassan állandóan súlytalan Benzema helyére érkező Bale-lel, és a széljátékot erősítő Vázquez-Asensio duóval jóval dinamikusabbá vált a hazaiak támadójátéka. Többek között így indulhatott meg Asensio a második gól előtt is, de már előtte is többször állították meg a Madridot leshelyzetben, amikor csak centiken múlt, hogy a dortmundi vendégjáték száguldozásához hasonlóan dinamikus támadójátékot láthassunk.

Nem lehet nem észrevenni, mennyivel jobban működik jelenleg a Madrid támadójátéka, ha a két szélen nemcsak a szélső védők robotolnak, hanem igazi szélsők is:

a Real Sociedad 5-2-es legyőzésekor éppen Asensio és Vázquez kezdett a Bernabéuban, és ezúttal is az ő beállásukkal vált jobbá a támadójáték. Az egyre nyilvánvalóbb madridi helyzetekhez kellett persze az is, hogy Emery kicsit feljebb engedje a védelmi vonalát, így hagyva nagyobb területeket a Real futógépeinek. Ha megnézzük, hogy a labdakihozatalokban bőven részt vevő párizsi középső védők pályán való elhelyezkedése hogyan változott meg egy óra után, könnyen választ kaphatunk arra, Emery mennyire szeretett volna még egy idegenben lőtt gólt látni, és azt is, hogy ez nagyon kétélű fegyver volt a nagyobb területek meghagyásával.

Kimpembe és Marquinhos labdaérintései az első órában a PSG tizenhatosának belülre vagy annak előterére korlátozódtak Forrás: Origo

Az utolsó harminc percben már jóval többször értek labdához akár a félpálya körül, sőt azon túl is. Ez volt az egyik összetevője annak, hogy a Real Madrid támadói előtt nagyobb területek nyíltak a mérkőzés utolsó szakaszában Forrás: Origo

Az utólagos elemzések egyenletéből sokszor kifelejtjük azt, hogy még a legnagyobb edzők is mindig elmondják: támadást oktatva ők csak azt tudják megtanítani a játékosoknak, hogyan jussanak el a tizenhatosig, helyzetekig, azok befejezésében a partvonalról már nemigen tudnak segíteni. És bár

Meunier behozatala és Alves feljebb tolása ésszerű változtatásnak tűnt, elsősorban Neymar öncélú játéka miatt a PSG nem tudta bevinni a továbbjutás szempontjából létfontosságú második döfést.

Mindemellett nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az utolsó húsz-huszonöt percben a hazaiak addig nem látható módon domináltak, erre pedig Emerynek már nem volt válasza. Ezúttal Zidane-é volt az utolsó szó. Persze mondhatjuk, hogy Areola suta hárítási kísérletei és a szerencse is hozzájárult ehhez a 3-1-es győzelemhez, de Emery önéletrajzára most már ceruzával oda lehet írni azt is, hogy a Nou Camp tragédiája után a pocsék formában lévő Real ellen is kapitulálni fog. Ez persze szégyennek közel sem nevezhető: az elmúlt két kiírás címvédője az ellenfél, amelyik a szezon legfontosabb meccsét játszotta le tegnap. Viszont ha felidézzük Tata Martino szavait, aki azt mondta a Barcelonánál, hogy

nem lehet jó edző, aki Neymarral és Messivel a hóna alatt nem tud eredményes csapatot csinálni,

akkor bizony annál is felmerülnek kérdések, aki ezt a PSG-támadótriót nem tudja a lényegi ütközetekre összecsiszolni. A nap végén ugyanis senki nem a csodálandó Európa Liga-meneteléseket vagy a csoportkörben lőtt hatszáz gólt fogja nézni, hanem azt, hogy a vizsgázó mit csinál, amikor minden eszközt megkap az igazi számonkérésen visszaadandó, kiugró eredmények eléréséhez.