A Bayern München tart esernyőt a romokban heverő német klubfoci fölé

Miközben - teljesen érthetetlen módon - a német klubfutball nemzetközi szinte romokban hever, újra csak a Bayern Münchenben bízhat az aktuális világbajnokot adó ország futballszerető közvéleménye. A bajorok szinte néma csendben készülnek a Real Madrid elleni elődöntőre. A világ sem velük foglalkozik, sokkal inkább Cristiano Ronaldóval és a Real Madriddal, Jürgen Klopp-pal és a Liverpoollal, vagy az elődöntő csodacsapatának kikiáltott és Liverpoolban ötöt beszedő AS Romával. 

„Uraim, sajnáljuk, de önök nem vehetnék részt ebben a bajnokságban.”

Korántsem biztos, hogy szó szerint így hangzott el ez a mondat, az is lehet, hogy nem is hangzott el, hanem levélben érkezett. A lesújtó tényen nem változtatott: a Bayern München nem indulhatott az újonnan szervezett össznémet bajnokságban, amely a keresztségben a Bundesliga nevet kapta. 1963-at írtak ekkor.

Egy ilyen döntésre többféle módon lehet reagálni. Lehet őrjöngeni, fenyegetőzni, megvesztegetni, hízelegni, beletörődni, meghunyászkodni. A Bayern akkori vezetői az utókor számára a legjobb döntést hozták. Beneveztek az amatőr harmadosztályba. Ahogy a felhőkarcoló építését is az alapoknál kell kezdeni, ők is megkeresték a maguk origóját. A felhőkarcoló igen gyorsan épült. És igen magasra. Egy év harmadosztály, és egy év másodosztály után máris ott találták magukat a Paradicsomban, ahonnan még a belépés előtt kiűzettek. 1965-öt írtunk ekkor. Majd 1967-et, amikor a csapat megnyerte első nemzetközi trófeáját, a boldog emlékezetű Kupagyőztesek Európa Kupáját. Ezek a sikertörténet kevésbé ismert fejezetei.

A három BEK-győzelem a legnagyobb klasszikus

Mert a folytatást minden sportrajongó kívülről fújja, függetlenül attól, hogy mikor szeretett bele a futball (ahogy „arrafelé" mondják: a fussball) nevű csodába. 1974-1975-1976: három BEK-győzelem zsinórban, majd ehhez két BL-siker a harmadik évezredben. A bajor mogul régi és jó ismerőinek szeme pedig bepárásodik, hol az elérzékenyüléstől, hol a bánattól, amikor pörög a képzeletbeli film 1967-től napjainkig.

Az 1976-os glasgowi BEK-döntőben a Bayern München 1-0-ra nyert a francia St. Etienne ellen. A döntő utáni pillanatok a skót városból Forrás: AFP.

Schwarzenbeck harmincöt méterről ágyúzik a kapuba a 120. percben az Atletico ellen. Müller (Gerd, a „nemzet bombázója") a saját tizenhatosán védekezik a Leeds elleni fináléban, aztán villan, ahogy szokott, és a Császár (Franz Beckenbauer) harmadszor is átveszi a világ legismertebb és legértékesebb klubtrófeáját. Egy „madjeres gól" összetör egy álmot 1987-ben. Augenthaler és Aumann szerencsétlenkedik Belgrádban, Juanito minden kontrollját elveszítve arcon tapossa a földön fekvő Matthäust. A Manchester ellen sokszorosan megnyert döntő horror-hajrája 1999-ben. King Kahn parádéja két évvel később az „orosz rulett"-ben, Arjen „Bayern" Robben tragikus magánakciói a 2012-es müncheni döntőben. Majd a 2013-as „mia san triple", a csúcs, ahonnan csapatnak nem vezethet az út feljebb.

Jön Jupp

Tökéletes a csapat, sikeredző, Pep Guardiola érkezik Katalóniából, ám az igazi siker elmarad. Három szűk esztendő. Aztán sikeredző, Carlo Ancelotti jön Olaszországból. A nemzetközi siker még távolabb kerül a csapattól. A „szerethető" játék szintén. Már a második olasz maestro bukik Münchenben. Furcsa kimondani mind az egyetemes művészetet, mind a labdarúgást ismerve, de igaz: a latinos csikorgás-kiszámíthatóság helyett a müncheni nép bajor fineszt és könnyedséget kíván. Távozz tőlem Pep, távozz tőlem Carlo! Ide Jupp kell.

És Jupp Heynckes jön, negyedszer is! Az a Heynckes, aki a hetvenes években a legnagyobb vetélytárs, a Mönchengladbach ikonja volt, a Bundesliga történelem harmadik legeredményesebb gólszerzője. Aki annyi borsot tört játékosként a bajor kollegák (többek között Uli Hoeness) orra alá, de Európa-bajnoki- és világbajnoki címet is ünnepelt velük. És az a Heynckes, aki 2007-ben már egyszer nyugdíjba vonult, majd a triplázás után másodszor is. Aki kétszer emelhette magasba a BEK/BL-serleget, egyszer a Real, egyszer a Bayern edzőjeként. És aki a németen kívül spanyolul is perfekt, és ez mostanában nagy kincs a Bayern öltözőjében.

Jupp Heynckes újra megnyerheti a Bajnokok Ligáját a Bayern Münchennel Forrás: AFP/Christof Stache

A régi-új mester jött, látott, győzött. A bajnoki cím már megvan, a hazai kupadöntő is, utóbbi ráadásul a Leipzig-Dortmund-Leverkusen (kissé sem mondható, hogy németesen tükörsima) úton. De a szezon csak most kezdődik! Igen, mára a Bayern olyan szinten emelkedett el a német rögtől, hogy a Salátástál és a DFB-döntő rotálással,lazítással, erőkíméléssel is sétatempóban összejött. Az egykoron őt eltaszító Bundesliga távcsővel figyeli. Mint a zsákmányra ácsingózó vadász a szélsebesen elillanó és a távoli mesevilágban vad násztáncát lejtő nemes vadat.

Romokban a német klubfutball

A Bundesliga kipipálva. Sőt, kihúzva! Ami persze nem biztos, hogy szerencsés állapot. Hétről-hétre, hónapról-hónapra hét közben edzés, hétvégén kis túlzással szintén edzés. Ami tény: bajnokságának többi csapata a nemzetközi színtéren sincs szinte sehol. Évek óta megszokott dolog, hogy április végére már csak a Bayernért szoríthat Németország, de az idei év különösen betli. A BL-be nevező négy csapatból a Hoffenheimnek már a selejtezőben az Európa-liga irányába állították a váltót (igaz, az őket kiverő Liverpool az elődöntőbe jutott), ám a Dortmund győzelem nélküli csoportköre (egy ciprusi csapatot is magába foglaló kvartettben) már komoly szégyen. A Leipzig is túlélhette volna azt a fázist. Bár Gulácsiékat még nem is kell különösebben bántani, hiszen az Európa-ligába átesve elbúcsúztatták a Napolit és eljutottak a legjobb nyolcig. Ám a Hoffenheim a második számú sorozatból sem tudta megérni a tavaszt, ugyanitt a Hertha a leginkább biatlonhelyszínként ismert, nemrég még Svédországban a negyedosztályban szereplő Östersund, és a háborús fenyegetettség miatt semleges pályán játszó Zorja Luhanszk vendégeként is kikapott. Az otthon végig „vonal alatt" vergődő Köln is csetlett-botlott, a Freiburg már a selejtezőben elbukott, ott ahol a magyar csapatok szoktak rendszeresen. A hét európai kupába jelentkező Bundesliga alakulatból, csak három érte meg a tavaszt, a végjátékot meg csak egy.

A brazil Dante ünnepli a Bayern München 2013-as BL-győzelmét Londonban Forrás: AFP/ADRIAN DENNIS/Adrian Dennis

2013-ban még német házidöntőt rendeztek a Bajnokok Ligájában, azt is a Bayern nyerte meg a Dortmund ellen Londonban. Legutóbb 2010-ben volt német csapat az Európa-ligában az elődöntőben. Legutóbb nem a Bayern München által szállított német kupagyőzelem még a múlt évezredben, 1997-ben volt, igaz akkor kettő is. A Ruhr-vidék egyik gyöngyszeme a Dortmund a BL-t, örök helyi riválisa a Schalke pedig az Európa-liga elődjét, az UEFA Kupát nyerte meg. Emlékszik még arra valaki, hogy 1980-ban az UEFA Kupa elődöntőinek párosítása ez volt: Stuttgart-Mönchengladbach, Bayern-Frankfurt? Érthetetlen a német kupacsapatok ilyen mértékű visszaesése. Az okok „otthon" keresendőek.

Pénzhiány?

Pedig egy jól teljesítő klub működéséhez szükséges valamennyi láb megvan, vagyis akár versenyló is lehetne abból a gebéből (na, jó, hátaslóból), amely mostanában a versenyeken rendre lemarad külhoni vetélytársai mögött. Szponzorok: rendben. A mez mindenütt feliratozva, reklámtáblák tele, még a söröspoháron is márkajelzés virít. Ajándéktárgy-árusítás: rendben. Minden stadionban boltok, a városokban is több helyen, állomásokon, sétálóutcákban biztos. Mindenütt mindenre rá van nyomtatva a csapatcímer, a cumira, a rugdalózóra, a söröspohárra, a sörnyitóra, a sálra, mezre, esőkabátra. Veszik is ezeket, mint a cukrot a hátrányos helyzetű országokban. Tévés jogdíjak: rendben. Talán túlságosan is. Mert a média diktál, az anno egyetlen, szombat délutáni fél négyes kezdési időből 2006-ra a péntek este és a két vasárnapi időpont beszállásával már négy lett. 2009-re jött a szombat este is, idén meg itt a hétfő, mint hatodik lehetőség egy fordulóban a meccsrendezésre. És hozzá jön a pénz is. Jegybevétel: ez aztán végképp rendben. Évek óta a Bundesligának van a legnagyobb átlagnézettsége Európában, és a jegyárak is emelkednek. Akkor miért hiányzik a pénz? Relatíve hiányzik. Mert másutt több van. Máshová megy a „boldog tőke", az Arab-öbölből, meg a „mosott tőke" vadkeletről. És a németek ragaszkodnak a hagyományaikhoz, náluk nem lehet külföldi többségben egy klub. De a tradíció nem rúg gólt, de nem is véd ki egyetlen ellentámadást. Az első Bundesliga-bajnok, a Köln és az „örök-elsőosztályú" Hamburg úgy tűnik, hogy kiesik az idén. A 3400 lakosú Hoffenheim jobban érti az idők szavát. Meg a „szárnyakat kapott" lipcsei csapat is. Nagy vita lesz a közeljövőben arrafelé a „tradíciók-reformok" témakörben.

Oliver Kahn a Világkupát veszi át az UEFA elnökétől a svéd Lennart Johanssontól 2001-ben Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Addig meg egy, csak egy csapat van talpon e vidéken! És „szörnyű vendégoldal reng araszos vállán”. Egyelőre bírja.

Jön a Real Madrid

Az igazi vizsga most következik. Mert a Bayern számára nemcsak a Bundesliga, nemcsak a Német Kupa, de a Bajnokok Ligája csoportköre is csak bemelegítés a komoly feladatokhoz. Igaz ez akkor is, ha ősszel beleszaladt egy nagy pofonba Párizsban. Bár már akkor is többen emlékeztették a feledékenyeket, hogy meccseket ugyan ősszel is lehet nyerni, de trófeákat mindig tavasszal. És a teljesen felesleges és értelmetlen statisztikák rajongói elővették 2001-et. Akkor Bajnokok Ligáját nyert a csapat, pedig ősszel egy lyoni 3-0-as zakót szabtak rá. 2013-ban szintén csúcsra ért a Bayern, ekkor meg egy boriszovi 3-1-es égést kellett megmagyaráznia. A 2017-es párizsi kivégzés után ezúttal nem csak magyarázatra került sor, hanem edzőváltásra is. Ezt mindenki óriási örömmel nyugtázta arrafelé.

Bayern München - örök szerelem Forrás: AFP/John Macdougall

A párizsiaknak komolyan visszavágtak Münchenben és csak azért nem erőltették a négygólos, vagy annál is nagyobb különbségű győzelmet, mert a mérkőzés pillanatában pontosan tudták, hogy a Real is csoportmásodik lesz (meg a Juventus is.) Heynckesnek a különböző taktikai variációkon túl videója is van. Minek a legjobb 16 között találkozni a címvédővel, ha az a randevú ráér később is. Bejött. A Besiktas ellen könnyed szórakozásba csapott át a két este, a Sevilla ellen sem volt ok az idegeskedésre. Talán csak egy döbbenetes sorozat megszakadása miatt. Heynckes ugyanis a Sevilla elleni visszavágó előtti utolsó tizenkét mérkőzését megnyerte a BL-ben. Ebbe rondított bele a spanyol társaság, bár ezt a sorozatot talán a május 9-én a 73. születésnapját ünneplő Don Jupp sem tartotta különösen számon. A lényeg, hogy mosolyogva érte el az elődöntőt. Nyilván azt nem várhatta el, hogy ebben a körben is a legkellemesebb ellenfelet kapja a választékból.

Sergio Ramos ünnepel a Real Madrid-Bayern München BL-negyeddöntőben a 2016/17-es szezonban Forrás: AFP/Odd Andersen

Az biztos, hogy a fogadóirodák a négy talpon lévő csapatból a második legnagyobb esélyt a Münchennek adják a végső sikerre. De még mindig alig beszélnek róla. Őrült római csoda, mi lett veled Barca, forog a Klopp-gépezet, 220 milliós csatárral sem megy Párizsban és CR pörget, CR fejel, CR ollózik. Ezek a beszédtémák. Ahogy évek óta mindig franciázik, spanyolozik, olaszozik, angolozik a futballtársadalom. A németekről alig esik szó. De egy németről azért lehetne beszélni. Mert ugyan az FC Hollywood már a múlté, azért Ribéry 2007, Robben meg 2009 óta itt varázsol. A körülöttük lévő „helyi erők", Müller („a Thomas", a világbajnok és világbajnokság gólkirálya), a lassan Lahm-szintre érő Kimmich, a világ legjobb kapusát, Neuert egy éve tökéletesen helyettesítő Ulreich, vagy a Hummels-Boateng-Süle-trióból bármilyen összetételben kikerülő védőduó több figyelmet érdemelnének. Mert a Bayern ma is szemet gyönyörködtetően játszik, mint 45 éve szinte mindig. A hetvenes évek elejétől fogva mindig a csúcs közelben van. Aztán, hogy a csúcsra végül eljut-e? Hamarosan meglátjuk.