Varga Zoltán miatt gyűlölik egymást a Hertha és a Schalke szurkolói

Antagonisztikus ellentétek, örök rivalizálás. Pályán és nézőtéren egyaránt. Ez a derbik egyik fő jellemzője. A derbiké, vagyis a helyi rangadóké. De vajon miért van két emberöltő óta gyűlölködés, ellenségeskedés két olyan csapat között, amely egymástól több mint 500 kilométerre játszik? Ráadásul, amikor a háború kitört közöttük, egy bajnokságban szerepeltek, de jogilag nem egy országhoz tartoztak. Miért gyűlölik egymást a Ruhr-vidéki bányásztelepülés, Gelsenkirchen és a német főváros nyugati felén lakó Hertha-szurkolók generációk óta?

Egy magyar labdarúgó miatt.

A Bundesliga-történelem legjobb magyar focistája, Varga Zoltán miatt.

A történet olyan régi, hogy talán a kint egymás torkának eső szurkolók sem tudják, miért is gyűlölik egymást. Valószínűleg apáról fiúra száll ott ez az érzés.

Az 1971-72-es szezonban a Német Kupában a Hertha a Schalkéval találkozott. Előtte nem sokkal volt az az ominózus Hertha-Bielefeld mérkőzés, amely a Bundesliga-történelem egyetlen olyan bundamérkőzése, amiről fehéren-feketén bebizonyosodott a bundázás ténye. A berliniek lebuktak, többen súlyos eltiltást kaptak, köztük a nagyon kevés ártatlan játékos egyike, Varga Zoltán. A Hertha gyakorlatilag nem tudott tizenegy használható embert pályára küldeni, ezért érdekes megoldáshoz folyamodott. Miután 3-1-re elveszítette az első mérkőzést, a második előtt magyar klasszisának játékjogát egy polgári bíróságnál próbálta visszaszerezni. Valami jogi csűr-csavarral, professzionális játékos munkavégzésének jogellenes meggátolása, vagy valami ilyen címszóval, érti, aki érti, a történet szempontjából érdektelen.

Az viszont nem érdektelen, hogy a bíróság visszaadta Varga játékjogát, és a Hertha az ő remeklésének is köszönhetően telt ház előtt 3-0-ra lemosta a Schalkét.

Összesítésben 4-3, sima ügy. Hertha tovább, Schalke vége. De a gelsenkircheniek a német szövetséghez fordultak, és ez a testület nyilván a saját korábbi döntését hozta vissza, Varga szereplését jogtalannak minősítette, a meccset 2-0-val a Schalkénak adta. Így a gelsenkircheniek folytathatták.

A Schalke szurkolótábora a 2018 márciusi Hertha elleni mérkőzésen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ina Fassbender

A történet igazi élét pedig az adta, hogy a Schalke a sorozat végén megnyerte a Német Kupát, képviselhette Németországot a boldog emlékű Kupagyőztesek Európa Kupájában, ezzel sok pénzhez, dicsőséghez, élményhez juttatva a bányásztelepülés klubjának vezetőit, szurkolóit. Varga Zoltán pedig még majd' 40 év távlatából is úgy ítélte meg a történetet, hogy a Hertha miatta nem nyert akkor kupát.

A csavar a dologban, hogy miközben a Schalke a KEK-ben parádézott (negyeddöntőig jutott) kiderült róla, hogy az előző bajnokságban néhány játékosa ugyanúgy eladta a Bielefeldnek a hazai meccset, ahogy néhány berlini (csak nem az utolsó fordulóban, hanem a huszonnyolcadikban).

Csakhogy az érintettek eskü alatt letagadták a dolgot, hivatalosan soha nem lehetett rájuk bizonyítani, így gyakorlatilag ugyanazért a sportszerűtlenségért csak a fővárosiak bűnhődtek. Ők többszörösen is. A Schalke pedig jogilag tisztán jött ki a dologból. A berlini drukkerek azóta sem tudtak megbocsátani, egyéb látható (kézzelfogható?) bűnbak hiányában az akkor a döntésből óriásit profitáló Schalkét gyűlölik. Olyannyira, hogy az igazi fanatikusaik ki sem ejtik az FC Schalke nevét, helyette az

FC Csalók vagy az FC Hamistanúzók

kifejezést használják. Évtizedek óta.

Varga Zoltán, aki miatt a Schalke és a Hertha szurkolói gyűlölik egymást Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Vasárnap az 1971-es mérkőzés szemtanúinak, „túlélőinek” gyermekei-unokái kísérik el a Herthát Gelsenkirchenbe.